Helyszínelő
Piszkavassal verte gyerekét a Szita Bence meggyilkolásával vádolt férfi
K. József ellen vádat emelt a Somogy megyei ügyészség.
K. József ellen vádat emelt a Somogy megyei ügyészség.
Nem tudom, hogy megérem-e a holnapot – üzen a szétvert arcú lány a YouTube-ról. Vajon igazi a felvétel vagy ez csak egy sokkolóra sikerült kampányfilm?
Együtt és külön is erőszakoskodott értelmi fogyatékos fiaival. Azóta is tagadja a vádakat.
A Terminátor 2 színészét vasárnap tartóztatták le, így három hónapon belül már harmadszor vádolják családon belüli erőszakkal.
Az énekesnőt rendszeresen megverte, bátyját pedig kitiltotta a lakásból a nevelőapja.
A 42 éves férfi veszekedés közben dulakodni kezdett és többször megütötte, illetve késsel megszúrta otthonukban a 35 éves feleségét.
A kínai nő tette után öngyilkosságot akart elkövetni: kómában fekszik.