Helyszínelő
Pornográf felvétellel való visszaélés miatt előzetesben egy férfi Kalocsán
A gyanú szerint egy közösségi portálon keresztül arra próbált rávenni gyermekkorú lányokat, hogy készítsenek magukról pornográf felvételeket.
A gyanú szerint egy közösségi portálon keresztül arra próbált rávenni gyermekkorú lányokat, hogy készítsenek magukról pornográf felvételeket.
Azzal vádolnak hét fiatalt Chicagóban, hogy különös kegyetlenséggel megverték és kirabolták egyik iskolatársukat.
Egy kínai nő pár percre hagyta magára kétéves kislányát, akit az utcán bóklászva elgázolt egy fehér furgon. Bár többen is észrevették az utcán heverő gyermeket, senki nem segített, sőt, még egy másik jármű is áthajtott rajta.
Részegen bántalmazta három és ötéves lányát egy pár. Egy mosonmagyaróvári hotel recepciósa értesítette a rendőrséget, hogy hangos gyereksírást és veszekedést hall az egyik szobából.