Lohan azt hiszi, ő is A-listás színész
Ezért aztán csak másik A-listással hajlandó egy filmben szerepelni, és folyamatosan hisztizik.
Ezért aztán csak másik A-listással hajlandó egy filmben szerepelni, és folyamatosan hisztizik.
A 76 éves olasz férfi azt mondta a rendőröknek, felesége állandóan hisztizett és megalapozatlanul vádolta azzal, hogy megcsalja őt. Nem bírta tovább a feszültséget.
A franciák szerint mellrákot okozhatnak a hibás implantátumok. Felesleges hisztire viszont nincs szükség.
Nehezen viselte vasárnap este a bokszgálán szerzett vereségét, ezért amúgy fogvédősen bement kicsit hisztizni a szaunába.
Megkérték, hogy felszállás előtt kapcsolja ki a mobilját, a színész erre bedobta a telefont a repülőgép mosdójába.
Kiabált a személyzettel, és sokat káromkodott, bár a szóvivő utóbbit tagadja.
Ajándékba kapta a virágot, szépen megköszönte, majd kinyittatta az ablakokat.
Ezért hat nyelven tudja már mondani, hogy nem kér belőle.
Most éppen boldog a nejével, de a haját így is levágatta. Bónusz: szívhez szóló muzsika.
A színésznőnek hétfőn jelenése volt a filmgyár épületében A gondozoo című rajzfilm kapcsán, hiszen ő lesz a szinkronhangja az egyik figurának.