Férfiholttestet találtak a fővárosban
A III. kerületi Csobánka térnél találták meg az ötven körüli férfi holttestét.
A III. kerületi Csobánka térnél találták meg az ötven körüli férfi holttestét.
2011 augusztusában tűnt el a lett származású 17 éves lány.
Feltehetően egy közelmúltban eltűnt idős férfi holttestét találták meg kirándulók a baranyai Tenkes-hegyen pénteken.
Egy 35 éves nő holttestére találtak szombat reggel egy szigethalmi lakásban, azt egyelőre nem tudni, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett-e.
Egy nő holttestére bukkantak az éjjel a Győr-Moson-Sopron megyei Szerecsenyen, a bányatóban.
A 67 éves férfit már azonosították. Holttestét Dunakilitinél vette észre egy járókelő.
Egykori élettársától kapott tippet a rendőrség, hogy merre találhatják az áldozatok maradványait.
Az első orvosi vélemény szerint a férfi természetes halállal halt meg.
A rendőrségre péntek délután érkezett bejelentés arról, hogy holttestet látnak a szigetszentmiklósi üdülősor mellett.
A férfi halálának okát még vizsgálják, folyik a tanúk kihallgatása.
Nyolc hajóval húsznál többen keresték, a rábapatonai gátőrház közelében találtak rá.
Két, késsel megsebesített férfi holttestét találták meg a tűzoltók egy esztergomi lakástűz oltása közben péntek késő este.
Megölte két üzlettársát és magával is végzett egy fővárosi férfi pénteken a XVI. kerületben - közölte Fülöp Valter, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese egy más témában tartott sajtótájékoztatón, a Sziget fesztivál helyszínén, az Óbudai-szigeten.
Csendháborítás miatt kihívták a rendőröket a buliba, de a holttesteket csak másnap fedezték fel a házban.
Hétfő este egy férfi holttestére bukkantak egy miskolci családi házban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A járókelők találtak rá a 40 éves férfi holttestére vasárnap.
Annak a 20 éves fiatalembernek a holttestét találta meg egy horgász, akit még május 21-én fürdés közben elsodort a folyó.
A 85 éves Vasile Mogoiu az Argeş megyei Corbi településen minden egyes nap megsimogatja halott anyját, aki 37 éve távozott az élők sorából.
Alig kezdődött meg a strandszezon, máris halálos áldozatot követelt a fürdőzés: szombaton késő délután Aranyosapátinál három fiatal ment fürödni a Tiszára, kettejüket azonban elsodorta a víz.
Valószínűleg meggyilkolták azt az idős asszonyt, akinek a holttestére hétfő reggel bukkantak rá solti otthonában.
Női holttestre bukkantak járókelők szerda reggel Debrecenben, Fényes udvar városrészben, az úgynevezett Kiserdőn.