Mariah Carey Woody Allennel dolgozna
Carey úgy próbálja megbecsülni a hatalmas mélységekből újra felívelő karrierjét, hogy megválogatja, kivel dolgozik.
Carey úgy próbálja megbecsülni a hatalmas mélységekből újra felívelő karrierjét, hogy megválogatja, kivel dolgozik.
A 40 éves énekesnőnek 19 éves kora óta nem mindegy, milyen szögből fotózzák, ugyanis akkor a lelkére kötötték, ne engedje, hogy a rossz profiljáról készítsenek képet.
A 40 éves énekesnő férje elmondta, már tervezik a családalapítást, de előtte még dolgoznak egy keveset.
Az énekesnő betelefonált férje rádiós műsorába, és Debbie-ként bemutatkozva előadta, hogy ő nagyon szereti a pornográf filmeket.
Az énekesnő kifejezetten boldog, amiért a Precious című filmben slampos szociális munkást alakíthatott, mivel ez a szerep jót tett az önbizalmának
Az énekesnő viccelődnii próbál múltkori pezsgős kalandjával, bár humora nem nagyon van hozzá.
Mariah Carey melleinek külön ernyő kellett, Jennifer Aniston pedig a lábait is kirakta, aki pedig nem villantott, az origamiba öltözött a tegnapi díjkiosztón.
Az énekesnőt a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon színésznői teljesítményéért jutalmazták, amit ő egy csapongó, vihogással és kínos szünetekkel tarkított beszéddel köszönt meg.
Az énekesnő könyvet is írna róla.
Az énekesnő rendhagyó életvezetési terveiről a This Morning című brit műsor számolt be.
A dívaságteljesítményéről közismert énekesnő saját vécépapírt és elesés-megelőző személyzetet hozott magával egy reggeli tévéshow-szerepléshez.
A szervezők a galambokkal még kibékültek volna, hiszen azok elrepülnek, de a 20 macska már komolyabb gondot okozott volna.
Az énekesnő nemrég egy reklámforgatáson vett részt Jack Russel-terrierjeivel, Cha Cha-val és JJ-vel, és úgy gondolta, ha már az ő alkalmazottainak is külön személyzet jár, akkor ugyan miért épp a kutyái maradnának ki a jóból.
Az énekesnő minden este szorgalmasan forgatja a Bibliát, hogy minél sikeresebb legyen – írja a Starpulse.
Ismerte Jesus Luz, Andres Velencoso vagy Luke Worrall nevét egy éve? Nem, csakhogy azóta ők Madonna, Kylie Minogue, vagy Kelly Osbourne pasijai.
Mariah Carey és férje, Nick Cannon telefonszexszel tartják egymásban a lelket, ha épp más-más városba szólítja őket a munka.
Mint azt már a tabloidok tavasszal megjövendölték, a Twitter kezd ciki lenni, miután egyre többen használják.
A hírek szerint nemcsak Mariah Carey vágyik nagyon egy gyerekre, hanem férje, Nick Cannon is, akinek már egészen konkrét elképzelései vannak arról, milyen apa is lesz ő.
Mariah Carey a Push című filmben alakít szociális munkást, és a szerep kedvéért egy műorrot kellet viselnie, aminek az anyagára allergiás volt.
Az ezentúl már mindig csak harmincas éveiben járó negyvenéves énekesnőt barbadosi hétvégével, meglepetésbulival és szőrtelenített farokkal lepte meg a férje.
Az énekesnő már most kiadta az ukázt a londoni Dorchester hotel munkatársainak, pedig még ott sincs.
Az énekesnő és a férje, Nick Cannon egy Las Vegas-i kaszinóban ünnepelték a házasságukat.
Az énekesnő is csatlakozott a Twitter felhasználók népes táborához, és ezzel be kell lássuk, már nem is olyan csodás egy saját Twitter oldal birtoklása.
Marian Carey arra gondolt, hogy úgy tud igazán hatékonyan fogyni, ha edzőjével egy fedél alatt él, ezért szorgalmazta, hogy az edző mihamarabb költözzön hozzá, a Los Angeles-i otthonába.
Nick Cannon, a 39 éves énekesnő tíz évvel fiatalabb férje nem híve a diszkrét, ízléses gesztusoknak, ezért hatalmas Mariah feliratot tetováltatott a hátára válltól vállig – mutatta meg a TMZ egy lesifotón.
Habár Mariah Carey hivatalosan nem terhes, meg nem nevezett források szerint az utóbbi időben rengeteg pénzt költött babaruhákra.