Rossz címre küldték a jelentést Amy Winehouse haláláról
A rendőrség szeretné kinyomozni, hogyan sikerült a családnak szánt jelentést egy idegennek kézbesíteni.
A rendőrség szeretné kinyomozni, hogyan sikerült a családnak szánt jelentést egy idegennek kézbesíteni.
Egykori élettársától kapott tippet a rendőrség, hogy merre találhatják az áldozatok maradványait.
Az állat vasárnap érkezett a helyi terráriumba, ahol a két férfi segített őt beemelni a helyére. Ekkor sérültek meg, állításuk szerint megharapta őket a krokodil.
Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított nyomozást a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya ismeretlen tettes ellen a szombat hajnalban elgázolt színész, Huszár Zsolt halálának ügyében.
Habár a rendőrség bizonyíték hiányában nem indított eljárást, a nyomozást kezdeményező Hulé Éva elégedett az eredménnyel, az igazságügyi szakértő ugyanis megállapította: mind Hulé, mind Zámbó Edit verziója - Zámbó Edit keze Jimmyén volt, amikor elsült a fegyver - szerint is megtörténhetett a tragédia - írja a Blikk.
Megszüntette a nyomozást a rendőrség Gáspár Győző ellen a tavaly novemberben okozott balesete miatt - írta a Blikk.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a mosonmagyaróvári férfit, aki néhány nappal ezelőtt bántotta, sanyargatta barátnőjét.
Nem tudni, ki kötözte ki a karcsai alsóst. Radírt vitt a testvérének.