Így gyászolja a Coldplay a Beastie Boys frontemberét
Chris Martin és zenekara pénteken Los Angelesben lépett fel, és a koncerten lerótták tiszteletüket Adam Yauch, azaz MCA előtt, aki a napokban hunyt el.
Chris Martin és zenekara pénteken Los Angelesben lépett fel, és a koncerten lerótták tiszteletüket Adam Yauch, azaz MCA előtt, aki a napokban hunyt el.
Állítólag az énekes extázisba esett, amikor megtudta a baba nemét.
Így jelentették be, hogy a házaspár első gyereküket várják. Akarták, nagyon.
Williams és neje imádja a természetfeletti dolgokat, jól ellesznek a házban.
Az énekes éveken keresztül napi negyven szál cigarettát szívott, ám egyik - nyilván név nélküli - ismerőse szerint már tíz napja egyáltalán nem gyújtott rá.
Az énekes nemrég poénból leugrott a stúdiója tetejéről, hogy kiderítse még mindig képes-e a mutatványra.
Amellett, hogy maga Robbie Williams is festegetni kezdett, kutyáiról is képeket készíttetett. A szerencsétlen háziállatok Tudor-kori kosztümökben lettek lefestve, egyikük Williams szerint épp Lady Gaga-koncerten tombol a képen.
Az énekes állítólag komolyan fontolgatja, hogy nejének, Ayda Feildnek és kutyáinak szobrot állíttat Los Angeles-i házuk kertjében.
Azt álmodta, hogy egy csapat szektás tör az életére otthonában. És persze el kellett mondania.
Az énekes egy chatinterjúban viccelődött.
A Jersey Shore-ból ismert fekete hajú Deenának öltözött.
Robbie Williams szülővárosa címerét tetováltatta alkarjára, miután egy testőrén látott hasonlót. Fotók!
Az egyik vacsoravendége 60 éves öregembernek hitte.
Idén szeptemberben dobja piacra saját férfiruha kollekcióját Robbie Williams brit énekes.
Ha már egy éve halasztgatja nászútját, az a minimum, hogy tényleg szuper helyre vigye Ayda Fieldet.
Az énekes fotót is közölt magáról, és sűrűn elnézést kért a rajongóktól, amiért miatta marad el a show.
Az énekes nemrégiben erős kritikát kapott káromkodásai és egyéb trágárságai miatt, amelyeket aktuális turnéján a számok között enged meg magának.
Két barátja és egy munkatársa is meghalt az elmúlt egy hónapban.
Ha autó lenne, kényelmes furgon lenne, plazmatévével és fotelekkel.
Robbie Williams átírja a Bodies című száma szövegét, mert már megbánta, amit énekel.
A legtöbben ittasan szenvedtek kisebb baleseteket, az senkiben sem okozott kárt, hogy Robbie Williams gatyára vetkőzött.
Másnap reggel kutyákkal sunnyogott ki a manchesteri hotelből.
Két éve, heti két alkalommal tesztoszteront injekcióz magába Robbie Williams, hogy leküzdje a letargiát - derült ki az Esquire magazinnak adott interjújából.