
Horváth Charlie 70 felett sem áll le: még mindig heti többször koncertezik
Az énekes legújabb lemeze, amin Tóth Verával együtt dolgozott elképesztő siker lett.
Az énekes legújabb lemeze, amin Tóth Verával együtt dolgozott elképesztő siker lett.
Csütörtöki Instahíradónkban is összefoglaltuk, mit osztottak meg magukról legutóbb a hazai és külföldi hírességek.
Mohamed Fatima a Fekete Vonat januári koncertje után megalapította barátaival a Fatima YolSoul című produkciót.
Villantásból, csillogásból és bizarr szettekből sem volt hiány a zenei díjátadó gálán. Galéria!
Mint kiderült, három „gyógyszere” van arra, hogy jobb kedvre derüljön.
Igazi álommunka lehetett megírni a rapper számára ezt a dalt.
A legtöbb sztár dekoltázshangsúlyos szettben lépett a vörös szőnyegre, de a legnagyobb meglepetés Lana Del Rey volt.
Az énekesnő sosem tervez lemondani a fellépésekről.
Az elmúlt öt évben nem foglalt el magyar előadó ilyen előkelő helyet a nemzetközi listán.
Kihívó és megbotránkoztató öltözékekből sem volt hiány a 2023-as Grammy-gálán.
A karácsonyi dalok minden évben sokat hoznak a konyhára.
Egy algoritmus segítségével forradalmi áttörést értek el kutatók.
Pink ritkán látott családját is magával vitte az eseményre. Galéria!
A botrány súlyos anyagi károkat okozhat az előadónak.
A műsorvezető ugrálva énekelt a magyar együttes koncertjén.
Az énekes új stílusa rendkívül vagány.
Noha egykori villatársával, Danival való kapcsolata viharos véget ért, az egykori valóságshow-szereplő nem kesereg. Belevetette magát a munkába.
Az énekesnő mesélt karrierje alakulásáról, gyermekéről és párjáról, emellett egy titkát is elárulta.
Az énekes szerint a zene „összehozza az embereket, életre szóló barátságok alakulnak ki általa".
Az énekesnő ikerfiai, Bence és Bálint imádnak énekelni, de a másfél éves Bogdán is azonnal táncra perdül, ha zeneszót hall.
Az X-Faktor kilencedik szériájának nyertese az utóbbi időben eltűnt a képernyőkről, ám az énekléssel nem hagyott fel.
Eddig kellett várni a zenei pályán megtett első lépésre, amelyet minden bizonnyal sok másik követ majd.
A barátnőivel házibulizik, táncikál, és az egészet ő rendezte.
1999-2000-ben ezekre a dalokra bulizott egész Európa. Rémlenek még a dalok és hogy melyik előadó melyik országból származott?
Melltartó és bugyi elvétve volt rajtuk, még a hatvan feletti művésznők is igyekeztek minél többet mutatni.
Négy éve van együtt színésznő szerelmével, akit hamarosan bemutat a nyilvánosságnak is.
Döntsék el önök, mit szólnak az Obsessedhez, amelyben hangot ad önmaga iránti megbecsülésének.
Lettország sokkal, Ausztria kicsit előz minket, előzzük viszont a cseheket és a lengyeleket. Az első helyezett persze az USA egy német összesítés szerint.
2001 elég jó év volt a könnyűzenében, akadt példa popkulturális mérföldkőre és cicaharcokra is. Mit hagytunk ki?
A lámpa lehetőleg vörös fényt árasszon, és már indulhat is a sziluett-kihívás, amiben szende lányok dögös nőkké alakulnak. Íme pár szuper példa.
A Music című filmje hamarosan megjelenik, és sokakat meglephet, hogy úgy egyébként nemcsak színész ő, hanem zenei adottságai is vannak.
Luzi Santost a missziós élet hozta Magyarországra, ahol unalmában vett egy ukulelét. Négy éve tanul magyarul.
Sajnos néhány barát eltűnt, dalolja az angol popénekes. Eredeti, bizarr, jópofa?
Egymás mellé tettük pl. Majka, a Tankcsapda, a Quimby, a Kispál és Tóth Gabi első, illetve legnépszerűbb dalát. Tanulságos összehasonlítani.
Komoly hangvételű dokumentumfilmje után már majdnem azt hittük, hogy megváltozott, de megint villantással próbálja felhívni magára a figyelmet.
Itt az idő végleg elfelejteni a realityszereplőt, és a odafigyelni a diplomás flamencogitárosra! Lemez augusztus 14-én.
Pumped csak bulizni szeretett volna, de a szomszédok nem. Szerencsére a történet happy end-del végződött.
Van videó, amiért még a Nemzeti Kulturális Alap is kábé elnézést kért, hát ez nem a Kasza Tibor-kategória.
A videóból természetesen sem Győrfi Pál, sem a Takarítónő című szám nem maradhatott ki.
Köztük van egy-egy Queen, Pink Floyd és Radiohead dal is.
Szerinte ez "Pretty Sick" és "10/10".
Más ízt érzünk különböző zenék hatására? Celebekkel, többek között Cinthya Dictatorral teszteltük ezt, aki szerint nagy probléma az alkoholizmus Magyarországon.
Billie Eilish most az egyik legnagyobb név a szakmában. Ő lesz a következő Britney?
Mégpedig Reese Witherspoon születésnapja alkalmából.
EGY CSODA, AMIT A SZÁJÁVAL CSINÁL EZ A NŐ!!!
Nem olyan ez, mint a Wellhello APUVEDDMEG-je?
Amilyen szomorú, annyira szórakoztató és elgondolkoztató a Twitteren a poszt-folyam, amiben az emberek arról fantáziálnak, mi lenne a válási zenéjük.
Új filmjének premierjén beszélt arról, hogy mennyit is változott.
Gyűlöli, és csak boldogtalan lesz a Happy-től? És mit érez a Macarena iránt? Vagy van olyan, amit jobban utál ezeknél? Akkor írja meg!
Kutatók megállapították, hogy érzékenyebbek és érzelmesebbek azok, akiket kiráz a hideg a jó zene hallatán. Az okok az agy működésében keresendők.
Lehet, hogy a most következő öt dalt ön imádja, de a saját előadóikat kirázza tőlük a hideg.
Ha a 15 éves Maddie Ziegler nem akarja tovább csinálni ezt, akkor leállnak vele.
Mindjárt 73 éves lesz, és még úgy érzi, van mondanivalója a szerelemről. Felismeri?
Mitől jó egy karácsonyi kisfilm? És milyen zene illik hozzá? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána videónkban. A cikk végén szavazhat ön is!
Mi is meglepődtünk, mennyire erotikus lett a végeredmény - Manson most nem akart sokkolni, legfeljebb a saját arcával.
A zenész egy Newcastle-i bárban lépett színpadra, ahol elveit ismertette.