Liptai Claudia a picsába küldte Tillát
Az élő adást megelőző felvételek alatt Liptai Claudia úgy káromkodik, mint egy kocsis - derült ki a Blikk cikkéből.
Az élő adást megelőző felvételek alatt Liptai Claudia úgy káromkodik, mint egy kocsis - derült ki a Blikk cikkéből.
Till Attila Csicska című rövidfilmje díjat nyert a finnországi Tampere nemzetközi rövidfilm fesztiválján a hétvégén, a díj egyben jelölés az Európai Filmakadémia (EFA) 2012-es rövidfilm díjára.
Tilla boldog, hogy együtt vezethetik a műsort, Liptainak pedig már állítólag hiányzott a Megasztár.
Peller nem fürdött meg az Összeesküvők szereplői számára fent tartott medencében, de a pasik bevállalták. Az anyósos reality helyszínén jártunk.
A TV2 sztárja elégedett műsorvezetőtársával, aki szerencsére nem hisztis, és bár igen magas hőfokon ég, ez az ÖsszeEsküvők javát is szolgálhatja majd. Anyósával persze ő is jóban van.
Tévézés itt, tévézés ott, aztán a rádió, csoda, ha a műsorvezetőnőnek lesz ideje aludni, hiszen gyerekszervezet, akinek kell a 8 óra alvás. Saját anyósjelöltjével hál' istennek elégedett.
"Gyakorlatilag ugyanúgy rettegünk Kelemen Anna életéért, mint ahogyan az egész világ rettegett Amy Winehouse életéért" - fogalmazott Till Attila az XNews.hu-nak.
Míg a női műsorvezetőket folyamatosan cserélgették a szériák során, Till Attilát megtartották, így aligha számít bérkingnek, hogy ő lesz a Megasztár 6. műsorvezetője. A női partneréről még nincs hír.
Mobiltelefonos rövidfilm kategóriában a legjobb játékfilm díját nyerte el Till Attila Csicska című filmje a vasárnap zárult 14. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon (SIFF) - írta az MTI.