Liptai és Tilla vezeti a Megasztárt
Tilla boldog, hogy együtt vezethetik a műsort, Liptainak pedig már állítólag hiányzott a Megasztár.
Tilla boldog, hogy együtt vezethetik a műsort, Liptainak pedig már állítólag hiányzott a Megasztár.
Peller nem fürdött meg az Összeesküvők szereplői számára fent tartott medencében, de a pasik bevállalták. Az anyósos reality helyszínén jártunk.
A TV2 sztárja elégedett műsorvezetőtársával, aki szerencsére nem hisztis, és bár igen magas hőfokon ég, ez az ÖsszeEsküvők javát is szolgálhatja majd. Anyósával persze ő is jóban van.
Tévézés itt, tévézés ott, aztán a rádió, csoda, ha a műsorvezetőnőnek lesz ideje aludni, hiszen gyerekszervezet, akinek kell a 8 óra alvás. Saját anyósjelöltjével hál' istennek elégedett.
"Gyakorlatilag ugyanúgy rettegünk Kelemen Anna életéért, mint ahogyan az egész világ rettegett Amy Winehouse életéért" - fogalmazott Till Attila az XNews.hu-nak.
Míg a női műsorvezetőket folyamatosan cserélgették a szériák során, Till Attilát megtartották, így aligha számít bérkingnek, hogy ő lesz a Megasztár 6. műsorvezetője. A női partneréről még nincs hír.
Mobiltelefonos rövidfilm kategóriában a legjobb játékfilm díját nyerte el Till Attila Csicska című filmje a vasárnap zárult 14. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon (SIFF) - írta az MTI.
Megígéri, hogy énekelni nem fog, viszont kisfilmje Cannes-ba megy. Az új nagyjátékfilm kerekesszékes bérgyilkosról, vagy negyvenes apukáról fog szólni.
Tllának jövő szombaton már úgyis a szemlén van halaszthatatlan dolga, és Tóth Gabinak sem kell visszafognia többé magát.
Rövidesen új, zenés-celebes műsort indít a TV2 Nagy DueTT címmel, amelyben ismert énekesek lépnek színpadra mérsékelten muzikális ismertemberekkel.