Zalatnay Sarolta pert indít feljelentője, Abonyi Mónika, a Csillagszem Állatvédő Alapítvány elnöke ellen, aki azt állította, hogy az énekesnő többször is pénzt kért tőle kölcsön, amit aztán nem adott meg – írja a Blikk. Zalatnayt az ügy miatt rabosította az érdi rendőrkapitányság, majd vádemelési javaslatot is tett ellene. Az eljárást azonban megszüntették, az énekesnő pedig feljelentést tesz Abonyi ellen, hamis vád bűntette miatt. Ráadásul Zalatnaynak, saját bevallása szerint alig voltak fellépései, mert mindenki attól tartott, hogy ismét lecsukják. Ezért tízmillió forint kártérítést követel feljelentőjétől.

"Hallottam róla, hogy a művésznőt micsoda csapások érték, de semmi értelme a feljelentésnek. Pénzt adtam neki, tehát a hamis vád nem áll meg. Arról pedig nem tehetek, hogy nem hívják fellépni, eddig sem nagyon tették" – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Abonyi. Zalatnay ugyanakkor még mindig tagadja, hogy kétmilliót kért volna kölcsön a nőtől, és igazságosnak érzi a vád elejtését. "Máris érzékelem, hogy újra megbíznak bennem, lassan gyűlnek a fellépések" – mondta.