Hétfőn őrizetbe vették a tápiószelei kétéves kislány halála miatt indult bűnügyben a gyermek nevelőapját, B. Bélát – értesült a Velvet két, egymástól független forrásból. A kétéves lány édesanyja a Velvetnek adott exkluzív interjújában elmondta, hogy tudomása szerint élettársa megbukott a rendőrségi hazugságvizsgálaton. Az őrizetbe vétel tényéről egy, az ügyet közelről ismerő forrás is beszámolt lapunknak. A Pest megyei rendőrség szóvivője ugyanakkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta lapunk információját.

Beluzsárné Belicza Andrea százados kijelentette: a mai (keddi) napon a rendőrségnek nincs hivatalos közölni valója a nyomozás állásáról, szerdán azonban közleményt terveznek kiadni.

Mint ahogy arról a Velvet elsőként beszámolt, múlt szerdán egy súlyosan sérült, agyhalotti állapotba került kétéves gyereket szállítottak be a mentők a budapesti Heim Pál Gyermekkórházba a Pest megyei Tápiószeléről.  Az orvosok állítólag megdöbbentek a kétéves gyermek állapotán, korábbi sérülések nyomait látták a gyermek testén, feltehetően bántalmazástól. A kislány pénteken késő este a kórházban elhunyt. A Velvet értesülései szerint a gyámhatóság aznap kiemelte a kislány húgát, egy párhónapos újszülöttet a családból, a harmadik gyermek, a hároméves Cintia pedig az édesapjához került Erdőkertesre.

Az anyával, Gy. Anikóval készült interjút rövidesen a Velveten olvashatja.