Figyelem!

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

A pornósztárok kurvák vagy nem?

2009.11.06. 19:57 - terabithia

Mészáros Dóra óta tudjuk, hogy a picsamutogatást nem szabad összekeverni a kurválkodással. Az egyszervolt pornószínésznő, manapság pedig inkább csak aktmodellként, táncosnőként dolgozó lány ugyanis ezzel az örökbecsűvel szerette volna tisztázni, hogy a pornósok és a sztriptíztáncosok nem mennek házhoz szopni. Az már egy egészen más műfaj.

A határt úgy tűnik, Ricardo Soli is érezi, a kurvapecérséggel megvádolt pornóproducer ugyanis tök kiakadt, amikor négyhónapos sitt után pornómodelljei inkább prostituáltnak álltak a kamerák előtt történő dugás helyett. Soli szerint azért, mert ez egyszerűbb, a kézenfekvőbb, és a jövedelmezőbb lehetőség volt, mint a pornó. „És természetesen a legdiszkrétebben tálalt műfaj" - tette hozzá. "Senki sem gondol arra, hogy prostiként is szembesülhet azzal, hogy előbb-utóbb egy bárban összesúgnak a hátuk mögött a férfiak, ugyanúgy, mint pornósztárként. Legfeljebb bátrabban mernek sajátos ajánlatokat tenni, ha prostiként ismertek, mint fordítva. Hogy később, ha majd a gyermekeikkel kell majd a témában elbeszélgetniük, nem tudom, melyik pozíció lenne a megfelelőbb” - magyarázta a Velvetnek Boróka Balls egykori menedzsere.

prno

Úgy tűnik viszont, hogy sokan nem találják ezt a határvonalat – na nem mintha annyira ösztönözné őket bármi is annak keresésére. Csillagvirág nevő kommentelőnk például kerek-perec kijelentette, hogy a pornós szinonimája a kurva: „Az szerintem csak helyrajzi kérdés, hogy az út szélén, vagy a kamerák előtt szopkod, és dug valaki a pénzért!” - érvelt az olyan olvasók ellen, mint például --tionion--, aki szerint idióta, álszent pöcsfejek azok, akik ócska ringyózzák a pornósztárokat.

Azért a fórumokon keresgélve összetett mondatokat is találtunk a témában, például egy olyan hozzászólót, aki alapvetően jóindulatúnak tartja magát, szintén kurváknak tartja őket: „Olyan foglalkozás, aki pénzért kefél kvázi bárki ismeretlennel, bár némi válogatási lehetősége még az utcai fronton dolgozóknak is van, a - természetesen nem létező - bordélyházakban dolgozóknak kicsit még több. Szóval kb. ott tartunk, mint a nő a viccben, aki, amikor a férfi megkérdezi, hogy lefeküdne-e vele 1 millióért, igent mond, amikor a férfi azt kérdezi, hogy megtenné ezt 10 ezerért, felháborodik: mit képzel, mi vagyok én? Mire a férfi válaszol: azt már tudom, hogy Ön micsoda, most épp az árról alkudozunk. Nem nézem le őket, mint ahogy az utcai kurvákat se, ebből élnek, hát ebből élnek, gondolom, saját akaratuk alapján teszik, nem kényszerből. És ettől függetlenül még lehetnek rendes emberek. Sőt, biztos van is köztük, aki az.”

Ezzel szemben egy másik kommentelő arra hivatkozva védte meg a pornósztárokat, hogy a pornós szakma elég szűk kör, pláne a férfiak részéről: „Míg egy útszéli azzal megy el, aki éppen megáll. Tisztaságtól függetlenül” – magyarázta.

És Önnek mi a véleménye? Heti szexkérdés: A pornósztárok kurvák vagy nem? Avagy mitől kurva egy pornós?

Kommentek

  • 2009.11.06 21:30:17karakterelgető

    igazából számomra az a furcsa, hogy... hogy is fogalmazzak... Szóval én szeretek szerelmeskedni a férjemmel, nagyon is, fel is vesszük néha, de én nem akarom, hogy ezt mások is lássák. Nem szégyen(lősség)ből, nem prüdériából, dehogy. Szinte bármit megteszek a hálószobámban és azon kívül, de ez részemről mi kettőnkre tartozik. Nem menne a szex, ha lenne ott egy harmadik ember, úgy meg pláne, hogy tudom, utána ezt bárki láthatja. Biztos van az a pénz, amiért engedném, hogy kikerüljön a felvétel, ezen még nem gondolkodtam, de én a szexet annyira magánügynek tekintem, hogy most is percekig fogalmaztam a mondanivalóm :)
    A lényeg, hogy nem értem, a pornósok miért csinálják - tényleg ennyire csak munka (?), hivatás (?!) lenne? Vagy "kurva vagyok, kilóra megvehetsz", és ennyi?

  • 2009.11.06 21:38:13karakterelgető

    igazából nem tudom, mit gondoljak, mert szoktunk pornófilmet nézni (tehát tök jó, hogy van), de én ezeket az embereket (mindegy, hogy nő vagy férfi) semmire sem tartom, pusztán eszköznek. És én csak azokat nézem le, akik mindennek (de leginkább a munkának) a könnyebbik vagy semelyik végét fogják meg.
    Még a legnagyobb "sztárokat" sem irigylem a pénzükért. Mondjuk amíg be tudom fizetni a csekkjeim, pont leszarom a pénzt, de ha elfogy, akkor is a százmilliomodik gondolatom lenne, hogy "hú, lehet pornózni kéne, pikkpakk összejön...", és keresek valami másodállást. //Pedig az anyám folyton azt szajkózta, hogy kurva vagyok (mert fiúkkal barátkoztam)//

  • 2009.11.06 21:39:45karakterelgető

    newnt55: és a pornószínészre, férfira mit mondasz? :)

  • 2009.11.06 21:41:52victor vacendak

    Lényegében pénzért dugják a pornós is. Szóval akkor ez kurválkodás, nem? Csak a hülyéjét még filmre is veszik...

  • 2009.11.06 21:43:09XII.Priusz

    Andorai Péter már megmondta a Csinibaba című filmben, a BESZKÁRT éjszakai járatáról leszállva;

    "Hiába... minden nő kurva...!"

    Csapó!

  • 2009.11.06 21:51:22XII.Priusz

    A nő ősi, genetikai kódja az, hogy az utódok felnevelése sikeres legyen. Ez a cél mindenek feletti, felülüti a morális szempontokat. Mindent, azaz a pasit és az anyagi javait is ezért akarja birtokolni, bármilyen eszközzel, akár testével is megszerezni. Ez az attitűd annyira lényévé vált a nőnek, hogy akkor is így tesz, ha az eredeti cél, a gyerek felnevelése már nem aktuális. Szorosan véve ez bizony kurválkodás!

  • 2009.11.06 21:53:58mbaye

    A pornós, erotikus modell és táncos lányok kiegészítik a keresetüket leszbi show-val, live show-val, dubaji, olaszországi és amerikai striheléssel is.
    Nem sok különbség van a forgatáson dugás és a szállodai szobában kefélés között.
    Mint a pultos lány, aki egyszer koktélt kever, máskor meg sört csapol. A mozdulatok kicsit eltérnek, de attól ő még ugyanazt az igényt elégíti ki.

  • 2009.11.06 21:54:54trollkotze

    "Hiába... minden nő kurva...!"

    Áhá. És mit mondhatunk a pornószínész férfiakról? Ők is pénzért kefélnek.

  • 2009.11.06 21:57:56XII.Priusz

    Trollkotze: leginkább azt, hogy milyen színűek? Mármint a köcsögök... :-)

  • 2009.11.06 22:11:25victor vacendak

    2009.11.06 21:57:19newnt55É

    Szerencsés? Mert tolhatja a papillómás, HIVes, hepC-s 80%-ban tud béna nőket? Szerencsés mert feláll neki kamera és másik 10 ember előtt? Szerencsés, mert jó esetben lehet majd egy expornós felesége, amit 100 másik hozzá hasonló tolt minden lyukban, miközben nyállal, rectumváladékkal kevert spermát csókolgatott egy másik papillómás, hepC-s, HIVes szottyadék szájából? Szerencsés, mert az ilyen minőségi numeráért akár 15 ezret is kaphat? Sőt, ha jól vislekedik, akkor ő egyedül élheti le a leányt, nem kell elhajolnia a másik két baromarc lökete elöl a végjátékban...
    Valóban. Mekkora mázlisták.

  • 2009.11.06 22:24:46Iustizmord

    napok óta gondolkodom, hogy a btk 207.§ (kerítés) szempontjából mi is a különbség az útszáli kurvafuttatás és a pornóproducer között?

    jogilag reálisan van ( bár szvsz csak virtuális) de morálisan semmi.

    azért éljenek a kurvák. ne ítéljük el a 100-as út mellett dolgozókat se. ha már m.wild-ra mindenki kiveri.

  • 2009.11.06 22:24:53victor vacendak

    2009.11.06 22:19:21newnt55
    Milyen szerekre gondolsz? Olyan szer nincs, ami kiszámíthatóan hat, mert ugye a pornóban fontos az időfaktor is, és az egészségre sem káros. Sokkal gyakoribb a filmeken, hogy az ember ezerrel veri magának, a nő meg megilletődve nyöszörög, meg dörgöli az arcát, a gép meg még se akarja még a háromnegyed 12-t se.
    A minőségi pornós elég szubjektív. A legalább esztétikusnak mondható lányok többsége csak leszbi és maszti filmeket forgat. A többi meg...broáf.

  • 2009.11.06 22:29:45baz+g

    na és a felszopó az kurva-e?

  • 2009.11.06 22:30:34victor vacendak

    2009.11.06 22:24:46Iustizmord
    Vad Kati jeleneteit mindig áttekertem, mert nem tudtam elvonatkoztatni a verébarcától, meg azoktól az íkútúlfolyásos interjúktól, melyek felderengtek az emlékezetemben, mikor megláttam :-) Persze minden relatív, mert amikor pl egy jelenetben tűnik fel Mandy Bright a.k.a. Kóti Mónikával, akkor természetesen rákényszer az ember, hogy pár másodpercig Katalin melleire koncentráljon, de Mandy arca kriptonitként hasít az erekcióba, így jöhet a fast forward. :-)

  • 2009.11.06 22:41:40victor vacendak

    2009.11.06 22:37:13newnt55
    Nem jellemző. Hová adnád az injekciót? A "munkaeszközbe"? 1-10-ig az tudod milyen fájdalmas? Főleg percekkel dürütykézés előtt...
    Tablették jöhetnek szóba, de mivel kiszámíthatatlan, nem sokan élnek vele. A legtöbb srácnak működik a berendezése, ők a szerencsés kiválasztottak, akik tudnak produkálni közönség és kamera előtt. És van néhány nehezebb eset, akik még a lövellés pillanatában sem kőkemények. És hála az utószinkronnak nem halljuk, amint utasíthatgák szegény lyányt, hogy hogy verje, mert nem éreznek semmit...

  • 2009.11.06 22:51:08steve007

    Persze, hogy kurva. Annyi a különbség, hogy mindezt kamerák előtt teszi. Ez tiszta sor.

  • 2009.11.06 22:51:14victor vacendak

    Egyébként visszatérve az eredeti témához, a felnti cikk utolsó idézete alapján, akkor a prostit és a pornózó élvezeti szakmunkást csak egy tubus tusfürdő különbözteti meg, amit a partnere használ vagy sem.
    Én azért ismerek olyan úriembert is, aki nem pornósnak fizetett a szolgáltatásért, még is tisztálkodott legalább egyszer az aktust megelőző hetekben :-D

  • 2009.11.06 22:56:31Santer

    igen, kurvák.

    mi a következő kérdés?

  • 2009.11.06 22:58:08victor vacendak

    Az is érdekes kérdés, hogy melyik "szakma" nehezebb? A prosti ugye lezavar 4-6 menetet egy nap, de azok 5-10 percnél aligha tartanak tovább. A pornóst jó esetben heti 2-3 alkalommal tunkolják, de lehet, hogy egyszerre 4-en, a forgatás miatt elhúzódó, 2-3 órás procedúrában, melynek végén orrcimpától szfinkterig mindene fáj. Plusz, ha a pornók nagy hányadában nem az sugárzik a képernyőről, hogy a négy fiatalember, aki éppen gang bang-szerűen valósít meg tényálladékot nagy tisztelettel volna térdelő partnernőjük irányában. Ergó, a pornós cicákat is alázzák sok esetben, csak mivel képernyűre kerül kiszolgáltatottan (ráadásul az egszé stáb szentesiti ezt az embertelen szituációt, mondván pénzt kap érte, önként vállalta, ne rinyáljon), sokkal nagyobb a megaláztatás. Én így látom. A női szereplők élvezeti hányadosa se lehet sokkal a kurváké felett.

  • 2009.11.06 23:00:21steve007

    Nem vagyok álszent, sem prűd, de nekem nem kéne pornós (ex-pornós) feleség. Az egyik csaj ismerősöm 10 éve abbahagyta a pornót (1 évig volt benne), de még most is megtalálható a neten. Elég beütni a "művésznevét" és előttem a munkássága. A csaj elmúlt 30, elég jól néz ki, mégsem kell senkinek. Valahogy mindig kiderül a múltja. Általában olyan partnert választ, akinek pénze is van (többnyire üzletemberek). Amint szembesülnek az igazsággal, kidobják.
    Sajnálni nem sajnálom, mert nem változott, kamuzik, élősködik másokon. Egy igazi ribanc.

  • 2009.11.06 23:03:36victor vacendak

    2009.11.06 23:00:21steve007
    Épp ezt írtam fentebb. A faszikkal is hasonló a hleyzet, ezért házasodnak belterjesen. Mert a pornó egy életre megbélyegzi őket. A prostik legalább néztelenek, arctalanok többségében, és egy szimpla lakóhelyváltoztatás jó eséllyel elégg beködösíti a múltjukat egy jövendőbeli balek számára.

  • 2009.11.06 23:06:36jozicsenko

    pénzért szex = kurva

    vagy a pornósok talán mályvacukorért csinálják?

  • 2009.11.06 23:07:26steve007

    23:03:36 victor vacendak
    Bocs, nem olvastam vissza. Tök igaz amit írsz. Ez van, szívás.

  • 2009.11.06 23:11:28Pukkancs

    A kurva rövid u,és nem hosszú!!!:) olyan ügyesen fejtegetik emberek a véleményüket,ha már ilyen műveltek a kurvák terén,akkor írjanak ügyesen is!...nyugi,poééén!:) jó éjt

  • 2009.11.06 23:16:21Pukkancs

    2009.11.06 21:39:45karakterelgető
    newnt55: és a pornószínészre, férfira mit mondasz? :)
    jaaaj,én mondok egyet: köcsög, úri köcsög:P:P:P jójó,fáradt vagyok,de nekem tetszik:)

  • 2009.11.06 23:18:52victor vacendak

    De a magányos ex-pornós előtt még mindig nyitva áll egy kapu: lehet belőle topless DJ. :-D

  • 2009.11.06 23:19:49victor vacendak

    2009.11.06 23:16:21Pukkancs
    Nem úgy volt, hogy elköszöntél? Jóéjt, meg hasonlók. Vagy túl magasra lőtték a pizsit? :-D

  • 2009.11.06 23:27:01Pukkancs

    de aztán visszagörgettem,és olvastalak titeket tovább..:)

  • 2009.11.06 23:29:38Pukkancs

    de aztán visszagörgettem,és olvastalak titeket tovább..:)

  • 2009.11.06 23:49:40victor vacendak

    Akkor jóéccakát!

  • 2009.11.06 23:57:16--tionion--

    nem gondoltam volna, hogy ezt is megérem:)
    de amúgy komolyra fordítva a szót: én azon húztam fel magam,hogy azok, akik ítélkeznek ezek felett az emberek felett, azért csak csak rákattintottak a linkre, ahol tudták jól, mi vár rájuk, utána mégis bekommenteli, hogy fúúúúj, de hisz ez pornó, meg büdös pornós ribancok. mi ez, ha nem álszent dolog?

  • 2009.11.07 00:08:42ticsung

    Kurvák, ez nem vitás.

    Pénzért csinálják, nem élvezetből.
    Otthon szexnek hívják, mert kölcsönös élvezeten alapul, egymás testi és lelki kielégítésén.

    Amit a pornósok és a kurvák csinálnak, az nemmás mint dugás, vagyis ugyanaz a kettő. A kassza csaeng, élvezet nuku.

    Nekem nem lenne élvezet megdugni egy olyan nőt, aki nemszimpatikus, csak egyszerűen kifizette a menetet.

  • 2009.11.07 00:09:20ticsung

    Fickót meg pláne... BOÁH...

  • 2009.11.07 00:25:48marceeee22

    Terabithia, hany bort huzol meg le errol a szirszar kis riportrol?

  • 2009.11.07 00:31:41Lotolvajapat

    Mind a kettő nehéz fizikai munka. Szerintem az útszéli lányok munkája nehezebb. De tisztelem mind a két műfaj képviselőit, mert próbálnak boldogulni valahogy, és nem segélyért állnak sorban. És hogy nem élvezik a munkájukat?! Mutasson nekem valaki egy esztergályost, akinek attól van erekciója, hogy reggel hatkor felvisít az esztergapad.

  • 2009.11.07 01:20:20Brucia

    Eléggé egzaktul meg lehet határozni, ki a kurva. Aki pénzért baszik. Nos, a pornó"sztárok" ezt teszik. És pont.

  • 2009.11.07 01:23:01Brucia

    Nem álszent, aki lekurvázza őket. Tudod, még ha ki is veri rá, közben jól tudja, most épp egy ribanc kurvára veri ki. Nincs ebben sem ellentmondás, sem álszentség.

  • 2009.11.07 06:11:36tom sailor

    Nem, nem kurvák, mert a pénzt nem a dugásért kapják, hanem a filmezésért.

    Szerintetek ugye a színészek őrültek, megrögzött hazudozók?
    Aki azt állítja magáról, hogy ő Napóleon, annak ugye a zártosztályon a helye?

  • 2009.11.07 07:41:28PerverzTata

    És ha nem dug a filmben akkor is megkapja a pénzt?

    Semmi bajom a kurvákkal, az is egy szakma és van is rá igény. :)

    Csak mint minden szakmának ennek is vannak kubikosai és művészei.

    Valamint életművészei... lásd: gazdagidősödőúrfiatalfeleség.

  • 2009.11.07 07:56:36Lord of the Sith

    kurvák és kész

  • 2009.11.07 08:45:59DYTA

    A Velvet szerkesztősége jobban tenné, ha először a cikkben leírtak alpáriságát minősítené, és nem a hozzászólások homofób és belemagyarázott rasszista jelei után kutakodna. Maguk szerint a cikk első bekezdésében leírtak nem rombolóak, hanem hasznos nevelői célt valósítanak meg a serdülő ifjúság számára?!

  • 2009.11.07 09:06:43KÉZILABDA

    Egyszerű eldönteni hogy kurva vagy sem az adott "művésznő", mert akik szerint NEM kurva, akkor ők vegyenek egy ilyen hölgyet feleségül és bátran mutatkozzanak vele mindenütt.

  • 2009.11.07 09:08:07tom sailor

    PerverzTata:

    Franco Nero a Honfoglalásban szerinted a távolbanézésért kapta a pénzt vagy a filmezésért? És akkor is megkapta volna,ha nem néz a távolba?

  • 2009.11.07 09:31:53magique

    Nem kurvák. A kurvaság egy tisztességes foglalkozás.

  • 2009.11.07 09:36:50gentleman212121

    „Míg egy útszéli azzal megy el, aki éppen megáll. Tisztaságtól függetlenül”

    ez hogy van? érti más is kedves "másik kommentelő" logikáját? mert én kutya legyek ha igen.

    amúgy sztem nem kimondottan kurvák a pornó"sztárok", meg nem feltétlenül, de ez a két foglalkozás sokkal közelebb van egymáshoz, mint a pornózás a filmszínészkedéshez, vagy modellkedéshez, vagy bármi máshoz.

  • 2009.11.07 09:39:18feketebarany666

    Egy no a jellemetol lesz kurva, nem azert mert filmre veszik baszas kozben....

  • 2009.11.07 10:13:33tom sailor

    gentleman212121:
    Aki lefekszik a producerrel a szerepért az éppúgy kurva, mint aki a fóti út mellett integet. Csak tisztább.

  • 2009.11.07 10:17:21Jedlik

    Pénzért baszol, kurva vagy.
    Pénzért baszol és filmre is veszik, pornósztár vagy.

  • 2009.11.07 10:23:30Lord of the Sith

    Kurva az akire mondják.
    Kurva az aki pénzért dug , kurva az , aki sokkal dug de grátisz , az is kurva , aki egy egy alakkal dug , de pénzért , előnyért , és az is lehet kurva , aki nem is dug senkivel.A kurvaság egy jellem.

  • 2009.11.07 10:50:32kovi1970

    Értelmező szótár kedveském. Értelmező szótár!
    Ja, hogy mi az?

  • 2009.11.07 11:05:44OKAMI

    Szerintem egyértelmű, hogy k..vak. Ugyanazt teszik, amit az "úttartozékok" tesznek, csak nekik többet fizetnek, mert őket filmre is veszik. Szerintem az "úttartozék" is belemenne, hogy filmre vegye a kuncsaftja, persze csak ha több lóvét fizet érte. Az "úttartozék" is megmondhatja, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy együtt legyen egy pasival.

    pl:

    gumival
    x összegért mit vállal be
    mit nem vállal be egyáltalán
    csak szájjal csinálja

    Neki is van választása (hacsak nem elrabolták és kivitték egy másik országba, és esetleg ott kényszerítik rá a stricik; ilyen is van, bár ez ritkább eset) meg a pornósoknak is.

    Vannak jó szakmák, lehet, hogy alkalmaznák is benne, de neki könnyebb széttenni a lábát, meg ide igazából ész sem kell... szóval.

  • 2009.11.07 11:08:05OKAMI

    Igazából mindig lesznek olyanok, akik ezek mellett állnak, meg akik nem. Mindenkinek van véleménye, ki ezt ítéli el, ki meg azt. Ennyi.

  • 2009.11.07 11:11:29OKAMI

    Az tény, hogy ha valakinek van párja, és kiderül, hogy félrekefél (esetleg azért mert kihűlt a szerelem /ez sem szép dolog/, az rögtön kúrva, de ha ezt pénzért teszi úgy, hogy pornós, akkor meg elismert "színész". Ugyan már... aki az elsőt lekurvázza, annak a másodikra is azt kell mondania. Szerintem.

  • 2009.11.07 11:19:39MrTuvok

    Az egyik volt munkatársam felesége egy hónapban egyszer fizetésnapon volt hajlandó lefeküdni a férjével. Ő akkor mi a fenti definíció szerint? Egyébként sajnos sok ilyen van ...

  • 2009.11.07 11:33:35mbaye

    A férfi pornósok egy része injekciót ad a farkába menet előtt. Láttam erről dokumentumfilmet. Öt perc alatt megtanulja, hogy kell beadni és onnantól már magának lövi. Nem Viagrát szednek, mert az az egész testre hat, nem lehet össze-vissza szedni, a szívet is terheli, hatása nem azonnali.
    Az injekció nem olyan fájdalmas, mint azt sokan hiszik, hozzá lehet szokni.
    -----
    Aki azt hiszi, hogy a lányokat el kell rabolni, hogy Olaszországba meg Spanyolországba vigyék őket kurvának, az nagyon téved. Egymásnak adják a kilincset a felhajtóknál. Van igazi emberkereskedelem is, de a lányok az első lépéseket általában önként teszik meg és tudják, hogy mit kell majd csinálniuk, legfeljebb később adják el őket egy másik stricinek, aki rosszul bánik velük. Ilyenkor szaladnak haza és elsírják a médiának, hogy elrabolták őket.

  • 2009.11.07 11:42:07petbecks

    a valasz egyertelmu.
    a kerdes a hulye, illetve a kerdes feltevoje, terabithia..

  • 2009.11.07 12:11:59Illés Béla

    Egyértelműen kurvák,akik ráadásul nagy nyilvánosság előtt azok...ennyi.

  • 2009.11.07 12:19:15Szűcslaci

    A pornósztárok nem kurvák. Ha kurva lennék, ki is kérném magamnak még az összehasonlítást is. A pornósztárok a legalja. Érezhető némi különbség:
    1. A KURVA
    Általa is megtekintett - elfogadott - alkalmi partnerrel anyagi, vagy egyéb szolgáltatás fejében érzelemmentes szexuális kapcsolatot létesít arra alkalmas - vagy annak vélt - helyen. Többnyire egy partnerrel - többnyire normál nemi aktust végez.
    2. A "PORNÓSZTÁR"
    a rendező által kijelölt,- szerencsés esetben egyáltalán humán egyedekkel - tárgyakkal, mifenékkel kell közösülnie ország-világ szeme láttára, miközben " több fényt a pinára!" ordítások hallatszanak, árgus szemek figyelik. A padlóvázát is kell hogy nyelje a végbele és ha már minden testnyilását szétalázták akkor készítenek rajta újakat - csak hogy a beteg forgatókönyv író kiélhesse nyomorult vágyait. És mikor két farok a seggében van, három a szájában, egy kólásüveg és egy kapcsos könyv a nunájában, akkor még élvezős arcot is kel vágnia. Na, ez az állat szinonímája - nálam.

  • 2009.11.07 12:19:53nemezisazis

    sőt szerintem a kurvák sem kurvák, csak a társadalom nem érti meg őket

  • 2009.11.07 12:35:36Amirah

    sztem kurva vagy kurafi az, aki pénzért csinálja. nyilván van aki többért, fűtött helyen, van aki kvesebbért, árokparton

  • 2009.11.07 12:49:44psmith

    Biztosan nem kurva. Nyilván mindegyik úgy ment el pornósnak, hogy látott egy filmet, benne egy faszt és szerelembe esett. Aztán más ötlete a találkozásra nem lévén elment pornósnak.
    Ugye?

    Kedveseim gondolkozzatok már el!
    Miért megy el valaki pornózni?
    1. Szeret baszni. Akkor mondjatok már egy bigét, aki a filmeken kívül is lekap minden faszit!
    2. Pénzt akar keresni a dugással. Akkor micsoda is?

  • 2009.11.07 13:09:16Igazság Atyja

    Ez kinek kérdéses egyáltalán? A kurva az, aki anyagi ellenszolgáltatás fejében kefél, így egyszerűen (ahogy jópáran meg is jegyezték már). A pornósok egyetlen, erőtlen védekezése az szokott lenni, hogy nem attól a férfitől kapják a pénzt, aki megdugja őket. Ezek szerint ha fizetek a havernak egy kört Jucinál, ő meg nekem Rozinál, akkor mindketten úrilányokkal keféltünk? :) Komolytalan.

  • 2009.11.07 13:11:42PerverzTata

    tom sailor: a távolbanézés a filmben csak egy momentum volt, mind pandacsöki boborjánnál. De egy pornófilm dugás nélkül olyan mint a dallas bobby nélkül ugye... Elég kevés színész fizetnek pornófilmben narrátorkodásért (vagy távolbanézésért)

    Szűcslaci: A lényeg, hogy állatiasság ide vagy oda, ezek szerint van rá igény, mert különben minek..? :)

    Ez az álszent prüdéria... ha állatokat fedeztetnek (akár a tv -ben mindenféle szaros karika nélkül a jobb alsó sarokban) majd az állatot a gazdája hazaviszi, megeteti, gondozza, akkor az illető az állat stricije? Nem, hanem jó esetben büszke tulajdonosa (Overdose -t most hagyjuk...). Holott a dugás az dugás... csak ahogy nemezisazis mondta volt "a társadalom nem érti meg őket" :)

  • 2009.11.07 13:16:25TD223

    Miben különbözik a pornós csaj meg a kurva?

    Az egyik kamera előtt csinálja, a másik nem, az egyik kap egy papírt a partner egészségi állapotáról, a másik nem.

  • 2009.11.07 13:21:28Dekatlon

    A nők többsége jólmenő, sikeres pasiról ábrándozik, aki elveszi őket, eltartja, eltartja a gyerekeiket is, cserében ők meg... hmm... hátszóval dugnak.
    Ha ezt összevetjük azzal, hogy aki pénzért kefél, az kurva, máris igensok kurvát kaptunk :D

  • 2009.11.07 13:32:32Igazság Atyja

    Dekatlon: Erre szokott jönni az az érv, hogy dehát ők is ugyanúgy szeretnek dugni, így nem "cserébe" megy a dolog. :)

  • 2009.11.07 13:36:37Dekatlon

    Igazság Atyja: ne ne! Ha a pornós vagy a kurva szeret dugni, az akkor neki is kiskapu? :)

  • 2009.11.07 13:40:16Dekatlon

    Amúgy eltekintve a post egyértelmű kommentvadás jellegétől, ez egy nagyon egyszerű kérdés.
    A kurva az, akit a szexért fizetnek. Az a cél, hogy akivel van annak jó legyen.
    A pornós az, akit akrobata-mutatványokért és kardnyelésért fizetnek. Cél az, hogy aki megnézi a felvételt, annak jó legyen.
    Rokon szakma, de nem azonos.
    A színész se magyartanár :D

  • 2009.11.07 13:44:39Sierpe

    IGEN

  • 2009.11.07 13:45:22Igazság Atyja

    A dugás szeretete mindenkinek kiskapu, sőt, nagy. Aki nem gondolatolvasó, annak úgyis nehéz kideríteni, ki mit szeret (és mennyire). Megeszem én örömteli arccal a spenótot is, ha jó pénzért kell bizonyítani, hogy szeretem. :)

    Félretéve a tréfát: az, hogy ezek a hölgyek azzal szeretnek jobban dugni, akinek több a pénze, valószínűleg véletlen egybeesés. Lehet, hogy tényleg nincsenek is kurvák, ha jobban belegondolok. :)

  • 2009.11.07 13:52:14stikasz_1

    Én sem vacakolnék sokat mélyelemzéssel a témában, megfizetik azt, hogy lefekszik egy számára semmit sem jelentő fickóval/nővel/kutyával, hát mit mondjak rá? Szexipari vállalkozó? Miért, a kurva nem az? És, tegyük hozzá, az ún. pénzért nem kamerák előtt szexelők csoportján belül is nagy a szórás, nem ugyanaz ha valaki hosszú éveken át kitartott nő egy bizonyos partner mellett, vagy Dubaiban szórakoztat, netán egy kifejezetten exkluzív kört szolgál ki, esetleg valami nyírségi út mellett dolgozza meg az ukrán kamionosokat. Ráadásul pont ez utóbbi, a "klasszikus" kurva lehet, hogy az összes szexipari alkalmazott közül a legkevésbé van döntési helyzetben, mert erőszakkal kényszerítik, szemben mondjuk a pornószínésznőkkel.
    A józan ész is azt diktálja, hogy elég keskeny lehet a mezsgye. Ott van jócsaj, lefekszik a kamera előtt, ezután valakinek nagyon megtetszik és több film áráért le akar vele feküdni, csak még kamera se lesz- annyira tuti, hogy ezt határt a sok erkölcsös, becsületes pornószínésznő egyike sem lépi át?...

  • 2009.11.07 13:53:39Igazság Atyja

    Akrobata-mutatványok és kardnyelés? A pornós nem bűvész. Rokon szakma, de nem azonos. :) Pedig pont a lényegre világítottál rá: a szexért fizetnek mindkettőnek. A klasszikus értelemben vett kurva közvetlenül a szolgáltatásért kapja a pénzt az ügyféltől, a pornóskurva meg közvetve azoktól az ügyfelektől, akik rárántanak a képernyő előtt. Természetesen csak akkor, ha nem torrentről szedték le az anyagok a huncutok. :) A kurva lényegében gyűjtőkategória. Olyan ez, mint a rock és a metal viszonya: lehet rajta vitatkozni, hogy az utóbbi az előbbi részhalmaza, vagy abból nőtte ki magát és immáron valami egészen más - de úgysem ez a lényeg, hanem hogy szeressük mindkettőt. :)

  • 2009.11.07 14:03:49Igazság Atyja

    anyagot ==> anyagot

  • 2009.11.07 14:36:10moncayo

    Szerintem mindkettő egy foglalkozás. Mindkettőre igény van, pont úgy mint papra, sebészre, s miniszterelnökre. S szerintem a politikusok az igazi kurvák. Csak itt mi fizetünk, ők meg élvezik.

  • 2009.11.07 14:38:32Jedlik

    Dekatlon: végül mindkét megoldásnak (nagyon helyesen) a férfi kielégítése a célja. Szóval én csak technikai különbséget látok a két szakma között, elvit nem.

  • 2009.11.07 15:03:57piszkosfred

    Mindenki kurva. Te is azt csinalod penzert amit a fonokod mond.

  • 2009.11.07 15:25:49grizliewok

    Szerintem 423, és ez a lényeg.

  • 2009.11.07 15:41:55Cooper82

    Még jó, hogy kurvák! Mi mások lennének?
    Pénzért eladják a testüket = kurvák!
    Annyi a különbség, hogy nem utcán vannak.
    Sőt még durvábbak, mivel szerintem egy-két "utcai" kurva nem csinál meg annyit mindent, mint a pornósok...

  • 2009.11.07 16:12:24gologuzov

    Á, dehogy kurvák. Olyan Teréz anya féleségek....

  • 2009.11.07 16:15:46mooncat

    naná, h az!

  • 2009.11.07 16:42:01Kendaq Pendragon

    Végül is tényleg csak a külső feltételekben különbözik a két szakma.
    Csak a pornószínésznő jobban hangzik, ha kicsit jobban megnyomja az utótagot, már olyan, mintha semmi köze sem lenne a dugáshoz. Művészet.
    Kérdés, hogy mennyire őszinte annak az arca, akibe két nagyfaszú beleveri.
    A kurvánál jobban sejthető, hogy őszinte, ha sikít ilyenkor.

    Szóval lényeget tekintve
    prosti = pornószínésznő.

  • 2009.11.07 16:42:54istvan42

    A kurvának az adja a pénzt, akit kielégít. Tehát a kuncsaft. A pornósoknak a producer fizet, nem őt elégíti ki a lány. Tehát nem kurva. A titkárnő, aki leszopja a főnököt fizetésemelésért, az kurva?

  • 2009.11.07 16:47:23Kendaq Pendragon

    Valamikor meg a producer is szerepel, de
    mi van, ha a szűz gimnazista fiú helyett az apja fizeti a kurvát, akkor az pornószínésznő?

  • 2009.11.07 17:03:56istvan42

    Amúgy bravó Index. Ez olyan téma, amihez "mindenki" ért. Lehet gyalázkodni, miközben a hozzászólók többsége semmit nem tud a műfajról, csak veri a filmekre a farkát. Én kicsit többet tudok a témáról, mert van egy pornós barátom, nagyon rendes srác. Meggyőződésem, hogy tisztességesebb ember, mint az itt irogatók többsége. Ő mesélt dolgokat a filmezésről. Amit leírtok, annak köze sincs a valósághoz. Csak azt hiszitek, hogy értetek hozzá. Frászt!

  • 2009.11.07 18:41:56kalman.kalman

    Nem érdekel, hogy kurvának nevezik-e őket, vagy sem. Az a lényeg, amit csinálnak. Nem vinném haza bemutatni a szüleimnek, hogy "nézzétek ő az akit el fogok venni feleségül, íme a munkássága DVD-n".
    Aki fizet a kurvákért, az is megértem, ha saját pénzét hordja hozzájuk, csak ne sztárolják már őket, ne állítsák példaképként a gyerekek elé. Már minden bulvár műsorban, ami 12-es karikával megy, szerepeltetnek pornósokat és luxusprostikat.

  • 2009.11.07 19:43:03net631

    Zavar, hogy azt hiszitek, hogy az mind kurva, aki pénzért csinálja. Őt prostinak kell nevezni. A kurva pénzért, és pénz nélkül is kurva marad. Nem minden prosti kurva. Lehet, hogy valaki pusztán addig prostituált, amíg anyagilag egyenesbe jön. Utána kiszáll, mintha sose lett volna. A kurva nem tud/nem akar kiszállni, mert a természetében van ez az életmód.

  • 2009.11.07 19:54:30victor vacendak

    @mbaye:
    egyrészt azok az injekciók, mint már "beszéltünk" erről tegnap este nagyon kiszámíthatatlanok (10-20 percig nem történik semmi), épp úgy, mint a Vigra, másrészt priapizmust okoznak (ez a fájdalmas erekció, ami 2-3 órán át ejakulációtól függetlenül fennáll). Másrészt a pénisz rendkívül érzékeny készülék, ezért a tűszúrás elég kellemetlen tud lenni (nem is a tűszúrás maga, hanem a nyomás, amikor a szer beleürül a szövetekbe), még a legvékonyabb tűvel is, és szinte mindig véraláfutás vagy később csomók keletkeznek a beszúrás helyén.
    2009.11.07 17:03:56istvan42:
    ez csak szemantikai kérdés. Ne hogy már megmagyarázd, hogy a pornó tisztességes, morálisan elfogadható szakma. Senki sem állította, hogy a kurva, a pornós nem lehet tisztességes ember (mindazon által a barátod élménybeszámolója csak egy vélemény, nem tudhatod, hogy kinek van még itt másod, vagy éppen elsőkézből infója). De árulják a testüket, és ebből a szempontból rokonszakma mindkettő. És a múlt egész életüket meghatározza a visszavonulás után is. A pornósokét még jobban, mert a pocokon, a neten ott a bizonyíték.

  • 2009.11.07 19:58:32victor vacendak

    2009.11.07 19:43:03net631
    Ez elég izzadságszagú magyarázat. Valami lexikonből idézted a definíciót? És szerinted, ha a prosti abbahagyja, akkor az olyan, mintha sosem szexelt volna pénzért?
    Egyébként amennyiben a szexmunkás nem kényszerül megalázó helyzetbe (a megrendelő, producer, kolléga, kuncsaft által), szerintem nem feltétlenül elítélendő megélhetési forrás. Csinálják, ha akarják. De nehéz utána normális életet kezdeni...

  • 2009.11.10 18:54:46OKAMI

    "A pornósoknak a producer fizet, nem őt elégíti ki a lány."

    Ki tudja?! Lehet, hogy az szerepelhet több "filmben", aki a rendezővel is, meg a többi fejessel kefél. Ezeknek nem számít, hogy a nap végén 1-el több "jelenetük" van.

    Egyébként meg bekaphatja az a férfi, aki leáltalánosítja itt a nőket! Nem minden nő kurva, vannak olyanok, akik csak a pasi pénzére hajt, ez is tény, de a nők többsége a párjával azért van együtt úgy, mert szereti, mert örömet akar szerezni neki és magának is.

    És attól mert még valaki férfi, azért nem kell elszállnia magától feleslegesen, mert a nő is ugyanúgy dolgozik, mint ő, SŐT vezeti a háztartást, megszüli, majd neveli a gyereket, és mindig megpróbál a párja kedvében járni, aki csak dolgozni képes, mert otthon már semmiben sem képes részt venni (tisztelet a kivételnek), és persze besértődik, ha esetleg a nő a nap végére lefárad és nincs kedve sex-elni.

    Általában ez a helyzet... sok esetben. Aki meg úgy érzi, hogy a nője csak azért sex-el vele, hogy pénzt kapjon, annak meg meg van az oka... pl: talán nem jó az ágyban, vagy nem tudom...

  • 2009.11.10 18:58:47OKAMI

    Az tény, hogy én pénzért nem lennék képes senkivel se sex-elni. Az egy másik tény, hogy az a férfi is eléggé szánalmas lehet, aki képes pénzt adni egy éjszakáért (illetve egy-két óráért).

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés