Egy nagy teremben vagyok, körülöttem színes fények és emberek, a DJ elektronikus zenét játszik egy pódiumról, mindenki táncol. Ez eddig bármelyik szombat éjszakai budapesti szórakozóhely lehetne, de kezdjük ott, hogy nem szombat éjszaka van, hanem csak szombat este, és a partinak fél 10-kor vége lesz. Aztán már csak azért sem lehet ez a belváros egyik turistáktól zsúfolt bulihelyszíne, mert mezítláb vagyok, nem ittam egy kortyot sem, és bár tele van a terem, tömeg nincs.

A cipőmet a ruháim zömével együtt a bejáratnál hagytam, egy üvegben vizet hoztam csak be magammal. Bárpult itt nincs, alkohol sincs, szekuritisek sincsenek. Ez az esctatic dance, ami alig több, mint egy éve létezik Budapesten – már rég itt volt az ideje, hogy elmenjek, kipróbáljam, beszélgessek egy kicsit azzal, aki ezt szervezi, és az egészet megírjam.

Tldr; táncolni jó.

Ahogy az ember kezd a húszas évei végére érni, egyre ritkábban jár el bulizni, mondjuk mert már nem bírja úgy az éjszakázást/másnaposságot, vagy gyerekei születtek, vagy egyszerűen csak öregnek érzi magát hányó tizenévesek között. Ha valaki ennek ellenére harminc fölött mégis úgy érzi, hogy nem csak konditeremben szeretne élete hátralevő részében zenére mozogni, nem sok választási lehetősége van a salsán kívül.

2015-ben egy velvetes olvasói levél kapcsán ismerkedtem meg az 5 ritmus nevű tánccal, ami annyira megtetszett, hogy azóta rendszeresen járok. Az 5 ritmust annak idején hétköznapi buliként aposztrofáltam, és az is – de közben egy önismereti óra, mozgásmeditációs lehetőség is. Nos, idő közben megérkezett Budapestre az ecstatic dance, ami ugyanerre a szabad táncra invitál mindenkit, de sokkal inkább hasonlít egy partira, mint az 5 ritmus.

Egy esctatic dance-alkalmat úgy kell elképzelni, hogy az ember az interneten keresztül regisztrál, aztán szombat este hatkor elmegy a helyszínre (ami jelenleg az Andrássy úton a MagNet Közösségi Ház), ott kifizet négyezer forintot, átöltözik, aztán belép egy nagy terembe. Ha ön volt már goapartin, akkor a dekoráció kicsit ismerős lesz – de a zene teljesen más, mint egy goapartin, és nemcsak azért, mert vannak élő zenészek is, akik néha hozzátesznek ahhoz, amit éppen játszik a DJ.

Az este elején van egy kis vezetett ráhangolódás, a végén van egy kis levezetés, a kettő között pedig tánc, és ha az ember először van ilyen helyen, nyilván kíváncsian várja, hogy hogyan néz ki ez a bizonyos extázis, amiről az egész el van nevezve. Főleg annak fényében érdekes ez, hogy a buli egyik szabálya az, hogy nem szabad alkoholt vagy kábítószert fogyasztani. Spoiler: ami itt történik, az nagyjából ugyanúgy néz ki, mint ahogy az emberek egy szokványos buliban táncolnak. Ami nagymértékben különböző lehet, az az, ami közben belül történik, de ezt nálam jobban el tudja mesélni az, aki az ecstatic dance-t Magyarországon szervezi, Kerényi-Kiss Zoltán.

A buli után pár nappal ültem le az ecstatic dance 42 éves, civilben grafikusként dolgozó és integrálpszichológiát hallgató szervezőjével beszélgetni, az interjú alább olvasható. Tőlem álljon még itt annyi, hogy számítottam rá, hogy ez nekem be fog jönni, és így is lett. „Csak tánc közben érzem magam ennyire szabadnak” – ez volt gyerekkorom egyik nagy slágerének refrénjében, de most, 30 évvel később fogom csak fel, hogy ez mennyire igaz. Ön lehet, hogy idegenkedik a Buddha-szoborral dekorált oltártól, a vezetett meditációtól, az energiák emlegetésétől, vagy attól, ahogy ez a kultúra mintha az ezotériával kacérkodna, őszintén szólva nekem sem igazán a világom ez. De a táncért, az élményért még akkor is bőven megéri. Aki hajlandó nyitott lenni és egy kicsit beletenni egy ilyen estébe, az a sokszorosát fogja visszakapni.

Tldr; táncolni jó

Hogy indult a kapcsolatod a tánczenével? Bulizós fiatal voltál?

A húszas éveimben nagyon sokat jártam partizni, mindenféle helyekre, például a Tilos Rádió bulijaiba, a frankhegyi bulikba, a Patexba, ilyen helyekre. Ekkoriban attól éreztem menőbbnek magam, hogy más vagyok, mint a többiek – ebben van egyfajta sznobizmus. Mindent csináltam: ittam, beszedtem dolgokat, amik tágították a tudatomat és mindenféle élményeket adtak, transzcendens élményeket is akár. Ez kinyitott kapukat számomra, de arra jöttem rá, hogy bár én keresem ezt a kinyílást, de nem segédeszközökkel. Ekkor rátaláltam a jógára, ami jó ideig megadta ezt az élményt, jártam meditálni, buddhista és krisnás közösségbe is, keresgéltem a helyem a világban. Mindegyikről azt éreztem, hogy ez nagyon jó, de önmagában nem elég.

Aztán megismerkedtél az ecstatic dance-szel… Mikor, hol?

Három évvel ezelőtt meglátogattam egy ismerősömet Amszterdamban, és ő vitt el egy ottani ecstatic dance-re. Ekkor én már évek óta nem találtam a helyemet a budapesti éjszakában, mert zavart, hogy tömeg van, általában ittasak az ember és nem figyelnek oda egymásra – a társas magány érzését kelti az egész. Hiányzik belőle az igazi egymás felé fordulás. És ezek után elmentem egy ilyen táncra, és azt éreztem, hogy basszus, én erről eddig miért nem tudtam?! Mindig is ezt kerestem! Ott voltam kétszer, és úgy éreztem, hogy kéne valami ilyesmi Budapestre is. Megtaláltam az 5 ritmust és van például kontakt improvizáció is, ezeket szeretem és élvezem azóta is, de olyan hely nem volt, ahova szombat este társasággal el lehet menni szórakozni és együtt lenni azzal a tömegenergiával, amit száz ember jelenléte tud adni.

Ezért a következő hétvégére szerveztél egy ecstatic dance-et?

Nem, ezután egy évig morfondíroztam azon, hogy kinek szóljak, hogy csináljon egy ilyet, merthogy én nem vagyok rendezvényszervező, én nem tudok ilyet csinálni egymagam. Egy véletlen folytán aztán összehoztak a MagNet ház programszervezőjével, és így indult el az egész, meglett a helyszín.

Létezik egy ecstatic dance-központ valahol, akiktől engedélyt kellett kérni?

Ez egy világméretű mozgalom, vagy akár úgy is mondhatjuk, hogy franchise. Az 5 ritmusból indultak évtizedekkel ezelőtt, csak azóta több táborra szakadtak, de én szerencsére pont azt a tábort találtam meg, akik a legelterjedtebbek, és akik a leglazábbak. Írtam nekik, hogy szerveznék egy ilyet, visszaírtak, hogy tök jó, küldtek egy guideline-t, arculati elemeket azzal, hogy ezekből annyit merítek, amennyit akarok. Minden segítséget megadtak ahhoz, hogy ez elinduljon.

Mikor volt az első alkalom?

Tavaly szeptemberben. Mi voltunk a MagNet Közösségi Ház szezonnyitó nyílt napjának a záróbulija. Egy vákuum volt Budapesten: ahogy kiraktuk, hogy lesz egy ilyen, elkezdtek özönleni az érdeklődők, és mivel ez egy nyílt nap volt, nem lehetett limitálni a létszámot. Odaözönlött 300 ember, és Facebookon 1500-an követték be az eseményt. Ez a 300 ember be se fért, túl sokan voltunk, túl meleg volt, nem lehetett jól mozogni, volt, aki haza is ment korábban. Ebből tanulva azt mondtuk, hogy ettől kezdve regisztrálni kell, és csak annyi embert engedünk be, ahányan komfortosan elférnek. Ehhez fejenként legalább 2 m2 terület kell.

Milyen gyakran van ecstatic dance?

Az első évben négyhetente voltunk, most háromhetente van ecstatic dance, de az a célunk, hogy minden héten legyen. Hogy legyen egy fix pont Budapesten, ahol kulturált körülmények között kábítószer- és alkoholmentesen lehessen táncolni.

Amikor bemegy valaki, ellenőrzitek valahogy, hogy tényleg nem fogyasztott-e semmit és hogy nem próbál-e meg bevinni valamit?

Nem, ez teljesen ellentétes lenne az elveinkkel. Bizalom van, nem ellenőrzés.

Egy átlagos bulizós szombat estétől az ember nagyjából annyit vár, hogy önfeledten elszórakozzon a haverjaival. Az ecstatic dance viszont elég egyértelműen úgy van kitalálva, hogy ennél többet is bele tudjon tenni az, akinek erre igénye van. Tudnál egy pár mondatot mondani a táncnak erről az oldaláról?

Szerintem nagyon sok problémát okoz az elszakítottság érzése az egyes embereknek is, de a társadalomban és globálisan szintén. Kölcsönös egymásrautaltságban élünk és egy ilyen tánc ezt segít a test szintjén, a sejtek szintjén megtapasztalni. Lehet erről a témáról akármennyit beszélni, de ha beszélünk róla, az csak a fejben történik. Viszont ha elmegyek egy táncra, akkor a testemmel is érzem, hogy együtt lüktetek a világgal és hogy annak egy része vagyok, nem pedig attól elkülönült. Ez egy nagyon fontos, nehezen verbalizálható élmény.

Segíts egy kicsit elmagyarázni, hogy miből is áll ez a bizonyos eksztázis, amiről ez az egész a nevét kapta!

Ecstatic Dance Budapest

Az Ecstatic Dance következő eseménye Budapesten december 8-án lesz. A Facebookon itt talál meg róluk minden fontosat.

Ez az eksztázis, amit az 5 ritmusban egyébként káosznak is hívnak, arról szól, hogy az ember feladja a kontrollt, teljesen kijön az elméjéből, mert annyira sok az impulzus, annyira gyorsak a mozdulatai, hogy azt már nem tudja kontrollálni. És egy ponton kikapcsol az elme, és ekkor jön az az élmény, hogy az ember megtapasztalja, hogy ezzel az egésszel együtt tud áramolni. Ezt a csúcspontot kell elérni ahhoz, hogy utána az összekapcsolódottság élményét is megtapasztaljuk.

Kinek ajánlod az ecstatic dance-et?

Mindenkinek. Mindenkinek kéne csinálnia valami eksztatikus táncot, mert szerintem sokrétű gyógyító hatása van annak, ha az ember eljár egy ilyen helyre. A szabad mozgás öröme nagyon pozitív élmény tud lenni.

Gyerektől nyugdíjasig rengeteg mindenkit láttam a múlt szombaton tánc közben. Van bármiféle korhatár?

Mindenféle életkorú és mindenféle hátterű embert szívesen látunk, és nekem az az élményem, hogy tényleg nagyon sokszínűek a résztvevők. Miközben persze van is bennük egy közös nevező: a nyitottság, a szabadságra és önismeretre vágyás. Hatvan körüliek is jönnek hozzánk, szülők gyerekeket is hoznak – talán a huszonévesek vannak kevesebben, mert ebben az életkorban az dominál, hogy menjünk el a haverokkal és rúgjunk be. Tizennégy év alatt egyébként ingyenes a belépés hozzánk: akinek van gyereke, hozza el nyugodtan!

Tldr; táncolni jó.