A miniruhák és a hosszú uszályok forgatagát végre megtörte a mindkettő előnyeit egyesítő, teljesen felhasított estélyi ruha. A viselője combját szinte derékig feltáró, de azért a sejtelmességet mégse nélkülöző viselet egyre népszerűbb, segítségükkel az elmúlt időszakban számos díjátadón és gálán volt lehetősége a sztároknak megmutatni, mennyire izmos vagy éppen mennyire vékony a combjuk – igaz, erre korábban a miniruha is alkalmas volt. De lássuk be, egy erősebb fuvallat nem tud akkora meglepetéseket okozni ezeknél az egyébként is lényegretörő daraboknál, ráadásul nagyestélyit követelő eseményekre miniruhában beállítani még mindig ciki volna. Válogatásunkban ismét megemlékezünk Angelina Jolie nem fekete ruhájáról, és Sharon Stone azon estélyijéről, melyből kivételesen nem látszott ki a melle. Felkerült még a listára többek között az idén csak második legjobb nő, Megan Fox bordó selyembe burkolt teste, és a fura hajpántjához továbbra is ragaszkodó Paris Hilton is. Szavazza meg, Ön szerint melyikük prezentálta a legjobb lábat?
Megan Fox
A Transformers című film újabb részének berlini bemutatóján Megan Fox egy érdekes színű estélyiben tündökölt, mely kétséget sem hagyott afelől, a színésznő nem vett fel melltartót. Az idei évben csupán a második legjobb nőnek megszavazott Fox úgy tűnik, a jövő évi szavazásra igyekszik felszívni magát. Nem volt elég az ébredését bemutató kisfilm, melyből kiderül, sörrel indítja a napját, elmesélte, úgy várja a marihuána legalizálását, mint más a messiást. Persze a színésznő azért nem csak a nyilatkozataival tesz eleget az elvárásoknak, amikor csak teheti - most is -, megmutatja, mije van.
Angelina Jolie
A színésznő, akit egyszerre gyanúsítanak terhességgel és kóros soványsággal, a megszokásaitól eltérően nem fekete, hanem barackszínű ruhában jelent meg Cannes-ban. A Versace ruhából az anyagot ugyan nem spórolták ki, de a merész hasítéknak köszönhetően akadálymentesen végig tudjuk mérni Angelina Jolie combjait. A sztár ugyan túl van három gyereken, de valami csodának - vagy talán inkább sebészeti beavatkozásnak - köszönhetően nincs egyetlen visszere sem. Bár a vádlija lehetne kevésbé csenevész, azért Brad Pittnek összességében nincs oka panaszra.
Paris Hilton
Az örökösnő az utóbbi időben ismét egyre több eseményre jár - részben új barátjának, Doug Reinhartnak köszönhetően -, így a kutyái palotáján kívül azt is megmutatja, még mindig eszelősen vékony. Hilton az utóbbi időben egyre kevesebbet látható rózsaszínben, viszont a barbie-korszaka után újabb idegesítő hóbortot talált: a Cicciolina által is annyira kultivált hajpántokat. Ez viszont ne terelje el a figyelmünket a hosszú, ám nem túl formás lábáról, illetve az általa is óriásnak titulált lábfejről.
Zimány Linda
A modell és műsorvezető sellőként debütált a Viva Comet díjátadóján. Korábbi heti trendünket ugyan elbukta Adával szemben, valószínűleg a zenecsatorna műsorvezetőjének dekoltázsát elvonta a tekintetet Zimány lábáról. Ezúttal azonban más a helyzet, hiszen egyetlen hazai indulóként jó eséllyel arathat végre babérokat. Zimány Linda egyébként nemrég bejelentette, ismét párkapcsolatban él. A civil fiatalemberről azonban egyelőre nem kíván nyilatkozni, kapcsolatáról csupán annyit mondott, sokat változott az elmúlt években, már elmosogat párja után.
Sharon Stone
Az Elemi ösztön című film óta Sharon Stone-nak nem esik nehezére megmutatnia a lábát, a mellét, vagy bármi mást. Így laza eleganciával jelent meg a fekete estélyijében, melyet majdnem derékig sikerült felhasítania a tervezőjének. Ezzel egy korábbi cikkünkben ugyan már leverte Angelina Jolie-t, de akkor a ruhára kellett leadni a voksot, és nem a hosszú combokra. Egy biztos, a villantások és a meztelen filmjelenetek terén azért elég szoros lenne a verseny a két színésznő között. Jolie-nak ráadásul az örökbefogadott gyerekek számában sincs behozhatatlan előnye. Nehéz döntés lesz, az biztos.
Blake Lively
A Gossip Girls című sorozat szereplőjéről hazánkban keveset lehet hallani, legutóbb a fémesen tükrös körmei kapcsán emlékeztünk meg róla. Kék estélyijének köszönhetően azonban Blake Lively most bekerült válogatásunkba. A mélyen dekoltált, combot is közszemlére tévő ruha tulajdonképpen kifejezetten szép darab, az összképen ráadásul kifejezetten sokat dob a vörös szőnyeg által biztosított kontraszt. Érdemes megfigyelni, a színésznő még a pózra is odafigyelt. A fotósok nagy örömére mellkasát kinyomta, és a kezét is a combjára tette, hogy még jobban felhívja a figyelmet adottságaira.
Rachel Weisz
A színésznő az eddigi indulókhoz képest kifejezetten visszafogottnak számít, hiszen hiába van felhasítva ruhája, a rafinált szabásnak köszönhetően áttetsző anyag takarja az egyébként formás lábát. Rachel Weisz egyébként szintén a Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén tette tiszteletét, amikor bemutatták az ő főszereplésével készült Agora című történelmi drámát. Nos, miután a leszbikusok már megszavazták álmaik nőjének, azt kell eldönteni, ennek "a csodás angol csajnak" - aki szavazói szerint még sokoldalú is - van-e a legjobb lába.
Sophie Marceau
A francia színésznő egyértelműen óriási előnnyel indul a megmérettetésen, miután nemrég kifejtette, a kedvenc írója Szabó Magda. A cannes-i filmbemutatón vörös estélyiben pompázó Sophie Marceau korábban már indult Velvetes szavazáson, azonban Halle Berry-t ő sem tudta lenyomni a Bond-lány szavazáson, és ennek valószínűleg nem csak az volt az oka, hogy orvul tőrbe akarta csalni a brit titkosügynököt. Mindenesetre a 42 éves színésznő a lábait elnézve tényleg okkal került fel a listára.
Még több a velveten
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.


Kommentek
2009.07.11 17:41:44himbecsúf
Az enyém, de nem mutatom meg!
2009.07.11 17:45:04Mioporfeszosz
Hát, egyiknek sem túl jók a virgácsai, de Sophie Marceau tényleg kiemelkedik a mezőnyből, esetleg még Megan Fox aki labdába rughatna.
2009.07.11 17:46:47Yvette / Babacool
nem, az enyém , de én sem!
2009.07.11 17:58:34tcpip2inv
Azt írtam volna, hogy az lenne korrekt, ha valamennyi induló esetében biztosítanák minimum a végigsimítás lehetőségét a szakszerű és tárgyilagos szavazás érdekében, de mivel rossz kedvem van, meggondoltam magam és nem írom be.
2009.07.11 18:21:40nemezisazis
mondjuk egyikse
2009.07.11 19:03:55kyskalacs .
zimanylinda ritka izlestelen egy nö. olcso.
2009.07.11 19:08:45besz@rok
Egy-kettot azert blokkolnak!
2009.07.11 19:15:23lezsolt
Gossip Girl, nem Girls.
2009.07.11 19:23:52Senta.
Anyáááááááám, Zimány Linda vezet a szavazáson... mindjárt megnézem mégegyszer, mire kellett szavazni, mert ha ízléstelen, gagyerák lotyóságra, akkor OK...
2009.07.11 19:31:10Faszacsávó
Vén múmiák inkább az unokájuknak kötögetnének pulóvert otthon,ki tudja mi a francot keresnek itt!Amúgy meg nem mindegy kinek a virgácsa tetszik jobban?Egyforma büdös mindegyiké!!Miről is beszélünk?!:):)
2009.07.11 19:39:34kuss és figyelj
Zimányit pucoljátok már le onnan....hogy néz már ki a Nagyok között???
Kis porbafingó söpredék...
2009.07.11 19:40:53lackó
Mi van, a zindexen minden szavazsát meghackelnek?
2009.07.11 20:51:31Őrült Asszony!!
Zimány Linda mégis, hogy gondolta ezt a sérót ehhez a ruhához? Ehhhhh tényleg nincs ízlése...
2009.07.11 20:52:13Őrült Asszony!!
Mivan? Kapott 442 szavazatot?
Vicc.
2009.07.11 21:20:26Cooper82
Megan Fox 400 szavazat??? Nézzetek már rá a lábára! Iszonyat randa ezen a képen. A térde meg úgy az egész...
2009.07.11 22:06:33Senta.
Tudom, nem ez a téma, de jó szarok ezek a ruhák... szarságban elsô természetesen a lapozgatós Linda, aztán a Paris is fos, Megan Foxé biztos nem kínai piacos, de valahogy mégis olyan jellegû, Sophie Marceau cuki, de... ti értitek a ruhája elejét? Blake Lively ruhája csak kicsit fos... vagy hülyén áll benne... a többi OK.
2009.07.11 22:19:57Magenta
Senta, szerintem a ruhája eleje valami külön cucc, amit a kezében visz. Táska, vállkendő?
2009.07.11 22:26:28MAZ16
Sokkal érdekesebb lenne, ha az utcán fényképeznétek le lányokat Budapesten.Valószínűleg legalább tíz olyat összelehetne gyűjteni, aki szexi, de nem ribancos, ízléses, de nem konzervatív. Ez az egész mezőny sztorno.
2009.07.11 22:55:39batonwood
Fergie lába hol van??!
2007-ben még az övé lett a legszebb, nem a Velveten..
2009.07.11 23:02:58victor vacendak
Fergie lába meglátta Fergie fejét és elfutott...
2009.07.11 23:11:42R.M.E.
velvet címlapján levő kép alapján többet vártam
2009.07.11 23:25:14batonwood
victor vacendak, nagyon vicces..
Pariskának, meg Linduskának mintha olyan szép feje lenne, és értelmes..
2009.07.12 00:05:34victor vacendak
baton, ne szívd mellre! Az ilyen listák, és szavazások amúgy se érnek fabatkát sem...nem tudtad?
Amúgy Fergie feje simán kicsapná a förtelem-o-métert. Okos Linda és Herpesz Hilton feje aranymetszés hozzá képest...
2009.07.12 00:41:46MP
Hát Lindust a lábától függetlenül blokkolnám. Amúgy sajnos a szerintem jólábú emberek kimaradtak a listából.
2009.07.12 01:46:22akutyafáját
midegggyik és kész csókolom!
2009.07.12 03:17:19Malefictus
Bàrmelyik met-art csaj kenterbe, az összeset.
Egyébként meg Sophie totàl milf alarm, de többi is blokk.
2009.07.12 04:54:52petru
"Hosszú combok", mi? HAHA! VÉKONY combok, erről van szó. Lehangoló szvsz.
2009.07.12 06:47:07Pepe135
Éljen acenzúra!
akkor picit finomabban fogalmazok!
Ki ez a Fox kisasszony, hogy ennyire sztárolják?
Megjelenésre lgefeljebb közepes. Lábai véleményem szerint feltűnő hasonlatosságot mutatnak egy kertben kapirgáló szárnyasjószággal!
2009.07.12 07:12:32kzolika
Ennek a Blake Livelynek a mellei majdnem elterelték a figyelmem Sharon Stone lábairól. De aztán rendbejött a látásom.
2009.07.12 07:36:58vidéki suzukis
Egy részük vén, mint az országút, másik részük meg anorexiás.
2009.07.12 09:16:51Hamlet
Átbaszás a cikk!
A címlapon mennyei virgácsokkal adják el, itt meg csupa viszeres X-láb van!!!
:(((
Jó, mondjuk Sophie Marceauét, Blake Lively-ét és Megan Foxét bármikor elviselném a nyakamra kulcsolva!
:)
2009.07.12 09:19:12Hamlet
Ja ez kimaradt: Rachel Weiszt is blokkolnám.
2009.07.12 09:37:27soprano
Sophie magasan a legpatinánsabb teremtés,de amugy nem mindegy?
2009.07.12 10:36:57stanyecli
Zimánylinda hogy jön ezekhez? Ezzel a hajkoronával meg aztán olyan a feje, mint a diszperzitesvödör.
2009.07.12 10:41:44Gyurma73
megan fox!!!!
szopni fogsz
2009.07.12 10:54:51Thomas32
amikor a vállamon lesznek a csülkeik megmondom
2009.07.12 11:42:02Zahal
egyiknek sincs jó lába. ezek a nők botsáska külsejűek, gereblyével társítva. ha jó nőt akartok látni, akkor menjetek el budapesti szórakozóhelyekre!:-)
2009.07.12 11:50:56Yvette / Babacool
de mit keres itt a Zimány ebben a zacskóruhában? Az egész átgondolatlan, stílust telse híja és egyszerűen olcsó
2009.07.12 11:51:24Yvette / Babacool
teljes híja
2009.07.12 11:52:27Ray
okadnom kell mar ettol a zimanygecinonametol....
2009.07.12 12:05:52Yvette / Babacool
úgy olvastam zimány gecicunamitól:DDDD
2009.07.12 12:13:09Ray
xDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2009.07.12 13:13:28Zion
folyamatosan elképeszt,hogy mennyire ocsmány, gusztustalan hányadékszar cipőket tudnak felvenni a nők... eleve a magassarkú kb. 10-ből 2 nőnek, ha jól áll, de ezek a vastagítottalpú, batár fosok már minden határon túl mentek... egyszerűen nem értem!! ott van pl. a megan foxx... teljesen korrekt nő, de úgy néz ki ebben a cipőben, mint egy holdról jött elbaszott anorexiás luxusfétiskurva... könyörgöm, hol az izlés? miért fontosabb a divat, mint az ízlés??????????
2009.07.12 13:15:40Zion
angelina jolieról nem is beszélve, bár ő amúgy is ritka gusztustalan lenne... (régen ez nem így volt)
2009.07.12 13:43:28tetudod
legszebb fülcimpa ?
2009.07.12 19:08:50FashionistaPista
Virsliszájú Zimány énekelni próbáló organzában pózooló lótyó, mint legszebb lábú....na neeeee!
2009.07.13 09:13:39gonosztojás
Hogy kerül ebbe a sorba Zimány Limány?
2009.07.13 09:31:49robkova
Minden második hír vagy Megan Foxról szól, vagy kapcsolódik hozzá. Ezt a túlértékelt picsát.
2009.07.13 09:32:44robkova
Amúgy szép lábuk van, de Rachel Weiszéből nem sok látszik ezen a képen.
2009.07.13 12:04:55kutyaház
Láb ide vagy oda, Sharon és Sophie viszik a pálmát nálam. Korukhoz képest még mindig gyönyörűek.
2009.07.14 22:46:45napsziget
-megan fox: tipikus ostobenkokuuurva. tulertekelt ringyo es rosszak a labai igenis.ocsmany csontos boka broaff
-angelina jolie: szep no de itt huhh durva. beesett sargas mumiaarc tul rikito ruzs, neki nem elonyos szinu ruha es gusztustalanul anorex csulkok...
-paris hilton: nyomorek, csuf, erdemtelen vilagszanalomja, telleg egigero de nem formas labak
-Zimany linda. csatlakozom az elottem szolokhoz: mi a fszt keres itt?? mint egy leertekelt sellobarbi a teszkobol
-stone neni: lenyugozo, szexi erett no gyonyoru formas vegtagokkal:)
-Blake lively:meglepoen formas szexi lanyka
-Rachel weisz: csinos, de nem kiemelkedo szepseg turheto virgacsokkal
-sophie: orok orork kedvenc. gyonyoru, utanozhatatlan szepseg