Chris Brown öt évig nem mehet Rihanna közelébe

2009. augusztus 26., szerda 15:21
A Los Angeles-i Fellebbviteli Bíróság jogerősen bűnösnek találta Chris Brownt Rihanna megverésében. Az énekesnő ügyvédje szerint erre lehetetett számítani, hiszen Brown már múlt hónapban beismerte bűnösségét. A 20 éves énekes öt évig nem beszélhet, de még e-mailen sem kommunikálhat Rihannával, aki korábban azt kérte a bíróságtól, enyhítsenek a távoltartási végzésben foglaltakon. Hasztalan volt: Brown az elkövetkező fél évtizedben csak 91 méterről szemlélheti volt nőjét.

Édesanyja és testőrei kísérték a 20 éves énekest a Los Angeles-i Fellebbviteli Bíróságra, ahol az illetékes bíró, Patricia Schnegg bűnösnek találta Chris Brownt, miután az ököllel összeverte volt barátnőjét február nyolcadikán. Brown öt év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a fenyegetés és bántalmazás miatt. Az ítélet szerint az énekesnek több feltételnek is eleget kell tennie. Brown az öt év próbaidő alatt sem e-mailben, sem telefonon nem veheti fel a kapcsolatot Rihannával, akihez 91 méternél nem mehet közelebb, kivéve, ha egy eseményen jelennek meg: akkor mindössze a 9 méteres távolságot kell tartania.

TRWas2537265

Pénzbüntetés és közmunka

Brownt ezen kívül 180 nap közmunkára kötelezték, amit Richmondban kell majd teljesítenie. A hírek szerint szemetet szed majd, és a graffitiket távolítja el a falakról. A People úgy tudja, Brownnak nem kell majd lemondania fellépéseket a közmunka miatt, a hivatalos szervek ugyanis nagyon rugalmasan kezelik majd az énekes kötelező munkavégzését, hogy az ne akadályozza Brown karrierjét.

A bűncselekmény típusa miatt Brownnak egy 52 hetes tanácsadáson is részt kell vennie, hogy megtanulja kezelni indulatait. Az énekest persze 5430 dollár megfizetésére is kötelezték, amit többek között büntetés gyanánt, valamint egyfajta kötelező - családon belüli erőszak elleni alapítványnak - adományként kellett kifizetnie. Brownnak egyúttal arra is figyelnie kell, hogy minden külföldi fellépés esetén értesítse a hatóságot, elhagyja az országot. Rihanna nőverő pasija fegyvert - például pisztolyt és kést - sem tarthat magánál a próbaidő alatt. Brownnak legközelebb november 19-én – és minden harmadik hónapban - újra meg kell jelennie a bíróságon, hogy beszámoljon, mennyit teljesített büntetéséből – írja a Független Hírügynökség. Ha nem tesz eleget az ítéletben kiszabottaknak, börtönbe is kerülhet.

rihanna tmz beat

Ököllel verte Rihannát

Chris Brown február nyolcadikán, a Grammy-díjkiosztó előtt verte össze barátnőjét: többször megütötte ököllel, az autó ablakának lökte, megharapta egyik fülét, illetve ujját. A vita állítólag azt követően robbant ki, hogy Brown sms-t kapott az egyik volt barátnőjétől, mire Rihanna ideges lett, majd két ököllel belecsapott a műszerfalba. Az énekes ezután állította le a Lamborghinit, amiből kirángatta, majd összeverte barátnőjét – írja a People bírósági dokumentumokra hivatkozva.

A meghallgatásokon az is kiderült, a két énekes - talán még mindig tartó - kapcsolatában nem ez volt az első komolyabb horderejű vita. Az ominózus incidens előtt Brown és Rihanna kétszer is összeverekedtek. A történtek előtt három hónappal a pár Európában járt, ahol Rihanna pofozta fel pasiját egy szóváltás után, majd az válaszul nekilökte az énekesnőt egy falnak.

A második balhéra a februári előtt néhány héttel került sor Barbadoson. Rihanna és Brown egy kölcsönkapott Range Roverben ültek. „Vitatkoztak, majd Brown kiszállt az autóból, és beverte a vezető, valamint az utasok felőli üvegeket. A balesetben senki sem sérült meg” – idézte a meghallgatás jegyzőkönyvét a People. Bár a 20 éves énekes először tagadta bűnösségét, később állítólag privátban bocsánatot kért volt nőjétől, nemrég a nyilvánosság előtt tette ugyanezt, és a bíróságon is beismerte tettét.

Kommentek

  • 2009.08.26 15:54:53ZaZie

    Ezt a büntetést egyszerűen gyönyörűség olvasni. A cikkből egyébként kimaradt, hogy nemhogy közvetlenül, de közvetítő segítségével sem veheti fel a kapcsolatot Rihannával.

  • 2009.08.26 15:56:26a8zoli

    én eggyik zenéjének a közelébe se megyek pedig nincs is "távoltartási" végzésem :D

  • 2009.08.26 16:01:16KpA3ocska

    Na bassza meg,en meg azt hittem,hogy osszefognak hazasodni. :D

  • 2009.08.26 16:07:10uveg

    és mérőszalaggal fog járni hogy betartsa a 91m-t?

    amúgy meg itt is valami ilyesmi igazságszolgáltatás kellene aki vert azt büntessék meg legyen az pasi vagy nő.

  • 2009.08.26 16:45:41angiebig

    és az is kimaradt a hírből,h fegyvert,kést és más veszélyes eszközt nem tarthat.valamint,nem 2500dollár a bünti,hanem 5000...de ez mellékes...

  • 2009.08.26 16:58:16.syl.

    angiebig, valoban, koszonet, javitottam

  • 2009.08.26 17:18:24Toyota

    EZ IGEN, nálunk miért nincs ilyen?

  • 2009.08.26 17:41:13TAXI

    Szwgény Lambo... :D

  • 2009.08.26 18:04:12Bambano

    Nem értem, most sok ilyen kis aprósággal büntetgetik, hogy neki kell kivinnie a szemetet ezentúl? Ha szétverte a nőt, akkor üljön rendes börtönben.

    Ez valahol ítélet arról is, hogy 5000 dollárt ér Rihanna arca...

  • 2009.08.26 18:05:48Bambano

    Az is milyen álságos és beteg társadalom már, ahol valaki testi sértésben bűnös és ezért el kell mennie egy foglalkozásra... A kedves papa meg mama nem tanította meg otthon kb. 3 éves korában, hogyha verekszik, el lesz nadrágolva??? Ennyire beteg már az amcsi társadalom, hogy bírói ítélettel (abból is az ennyire gagyival) kell pótolni ezeket a dolgokat?

  • 2009.08.26 18:10:11Euthanasia

    Ez egy igazi féreg remélem megdöglik túladagolásba, vagy balesetben,

  • 2009.08.26 18:23:41Bianco Negro

    Attól még h pénze van és csillivilli cuccai ugyanolyan büdös gyökér az ilyen... sztem írni-olvasni sem tud annyira sötét

  • 2009.08.26 18:39:36venomspawn

    mondjuk ha mégegyszer meghallom az mr2-n a cégnél rihanna valamelyik kornyikálását, akkor én is szétverem a fejét :)

  • 2009.08.26 19:27:00PiszkosFreddy

    Akkó most végre megmasszírozhatom a Rij Annát!

  • 2009.08.26 19:31:47PiszkosFreddy

    Szegín lánynak remélem fővették a látleletibe,
    mijen csúnya római számokat tetovált a bal vállára az a gané,ahhogy a rendőrségi képen is láccik,ahhol ojjan szépen léhunnyja a kisszemit...

  • 2009.08.26 20:06:04PiszkosFreddy

    ....és kiterjeszteném a többi férfira is,három és fél(3,5)év múlva már nagyon ki lesz szegín lán koplalva,oszt'akkor gyüvök én...egy csodás éccaka után lesittelnek,aztán rijanna hozza majd nekem a rántotthúsokat a sitire...

  • 2009.08.26 21:56:43másenyká dzseni

    "a hivatalos szervek ugyanis nagyon rugalmasan kezelik majd az énekes kötelező munkavégzését, hogy az ne akadályozza Brown karrierjét."

    egy büdös lófaszt lennék tekintettel a karrierjére, nyomassa csak heti 5 napon, folyamatosan, hátha elfárad tőle annyira, hogy kétszer is meggondolja, mielőtt legközelebb lezúzza a nőjét. a szarsikálós meló szentem pont megfelel az érzelmi intelligenciájának.

  • 2009.08.27 09:33:44Sirena

    bárcsak a magyar igazságszolgáltatás osztogatna ilyen "piti" ítéleteket...

  • 2009.08.27 09:46:15Regnum Marianum

    Most mi lesz???

  • 2009.08.27 11:13:23ULTRAF*CK

    Hogy fognak ezek dugni?

  • 2009.08.27 13:33:18aszpi

    Simán lehúzatnám vele azt az 5 évet. Milyen szép ropogós barna köcsögöt csinálnának ott belőle. De azért rugalmasan kezelném a karrierjét is, minden nap felléphetne a budiban takarítóként. De minden botnak két vége van, Rihannácska is visszafoghatja ezek után a pofozó reflexeit.

  • 2009.08.30 20:00:13Maurice16

    http://www.youtube.com/watch?v=yb6j_JdR9UY

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés