"Előrebocsátom, ez egy fantasztikus, klassz naptár. Mindhárman tényleg nagyon szépek, csinosak és jó rájuk nézni. Ez a naptár intelligens, mutat is, meg nem is, a jó nő látszik, de semmi olyan nincs benne, ami túlmenne a jó ízlés határán. Bárki lehet ennek a naptárnak a célközönsége, mert a lányok szépek, harmonikusak, és a képek is igényesen ki vannak dolgozva. Az pedig példaértékű, ahogy összetartanak. Ezek a lányok tehetségesek. Már régebben is kitűntek nekem, látszott, hogy bennük plusz dolgok vannak. Büszke vagyok, hogy Dukai Regina példaképének választott, és hogy itt lehettem. Ezek a lányok jó emberek, jó a szívűek, nagyvonalúak tudnak lenni és ez mind nagyon fontos" – mondta Bíró Ica, miután véget ért Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda 2010-es naptárbemutató estélye.
Valami véletlen folytán még minket is meghívtak a Cotton Club&House nevű helyre, hogy együtt örülhessünk a három gráciával, amiért nekik összejött az élet, és boldogok. A hely is illett az amúgy tényleg nagyon csinos lányokhoz, az autószerelők nyilván őket szívesebben teszik majd a falukra, mint Kiszel Tündét. A képek jól sikerültek, ennek is lehet örülni. Ők örültek is, amivel szintén nincs semmi baj, ha maguk közt teszik ez meg, vagy a szeretteiknek, a sajtónak meg tartanak egy külön sajtótájékoztatót, amelyen bemutatják, hogy „ezek vagyunk, tessék megvenni”. De nem, ők mindenkivel együtt akartak örülni, azt pedig tényleg nehéz jól csinálni.
Zimány, Dukai és Debreczeni egy asztal körül ülve mosolygott a fotósoknak, még mielőtt elkezdődött volna az őket méltató show. Mert voltak sztárvendégek is, még jó hogy nem a Budapest Sportarénát bérelte ki Debreczeni Zita, merthogy a többiek neki, csakis neki és senki másnak, a szponzorokat leszámítva köszönték, hogy ez az egész létrejött.
A műsorvezető Sári Éva volt, aki nagyon helyesen izgult, elénekelte az Azért vannak a jóbarátok-at, majd olyan dolgokat mondott, mint hogy „egyszer csak megszületett Zitácska, Lindácska és Reginácska, akik tudnak egymás sikereinek örülni és nemcsak szépek, hanem tehetségesek is”. A hanem előtt hatásszünetet tartott, és a lányok örültek, mert azt hitték, okosnak fogja őket titulálni Sári, aki ezután el is mondta, hogy persze, nagyon okosak is. „Egyikük fantasztikus énekesnővé érett” – folytatta Sári, és csak remélni tudjuk, hogy Dukaira gondolt és nem a félkész Zimányra. – „A másik jogot tanul, a harmadik pedig fotósként állja meg a helyét. A mai este az ő szépségüké.”
Esküszünk, megpróbáltunk velük örülni. Az egész addig tartott, amíg Kefír, az első sztárvendég fel nem ment a színpadra, barátilag. Énekelni kezdett, méghozzá azt a számot, amelyiknek a klipjében Zimány is szerepelt, bár Dukai jobban tudta a szövegét. Debreczeni nem tudta, de nem is baj, ő nem énekel. Egyelőre. A kontroll nem szólt, ezért Kefír inkább nem is énekelte ki a magas részeket, nyilván nem véletlenül, az ilyesmit jobb, ha az ember maga is hallja. Az viszont egész elképesztő volt, hogy azt gondolta, az ő dalszövegeit mindenki ismeri. Érthetetlen, miért kell ilyen helyzetbe hoznia magát, a két szőke főszereplőn kívül mindenki kínosan mosolygott, mikor azt kiabálta a mikrofonba, hogy „Most ti jöttök”. De olyanokat is mondott, hogy „Regina te nem énekelhetsz, mert te tudsz”, amin viszont legalább tényleg őszintén nevetett mindenki.
Zimány a dalok közben gyorsan megigazította a makeupját, merthogy folyamatosan fotózták őket ugye, ez is őszinte momentum lett volna, ha nem három másodpercig tart. Dukai és Debreczeni amúgy képesek az őszinteségre vagy annak jó megjátszására, gyakran egészen bájosan mosolyogtak, meg merjük kockáztatni, hogy aranyosak voltak.
Kefír után a lányok letűnt korok szépségeit állították fel a színpadra példaképük gyanánt, így fordulhatott elő, hogy Dukai kedvence Bíró Ica lett, Zimány példaképe a szintén jogász Sütő Enikő, Debreczenié pedig az a Marjai Judit, aki szintén modell volt, mielőtt fotós lett, csak a rosszindulatú Velvet nézett vigyorogva egymásra, hogy vajon hogy lehetett kihagyni a szerelmeik közötti anyagi párhuzamot. A példaképek nyakláncot kaptak, és ezután hosszú percekig méltatták egymás szépségét, tehetségét, ésatöbbi.
A záróprodukció Molnár Ferenc Caramelé volt, ekkora Kefír már a bárpultnál nevetgélt és nem nagyon figyelt, pedig azért volna tőle mit tanulnia. Caramel nem képzelte, hogy mindenki kívülről fújja a dalait, még azt sem gondolta, hogy a Jégszív című tényleg híres slágert a nézőknek kéne énekelniük, viszont kicsit elszomorította a hangulatot a dalválasztásaival, és ezen még az alacsony belmagassághoz képest is elképesztően sok szárazjég sem segített, többen köhécselni kezdtek tőle. Caramel nem volt modoros, nem akarta többnek beállítani a dolgot, mint ami, tulajdonképpen ő volt az egyedüli, aki őszintének tűnt az egész bandából. Ettől függetlenül érthetetlen, hogy egy olyan tehetség, mint ő, miért ír tucatszámokat, de nyilván erre van kereslet az országban, és ez mindent elárul nemcsak róla, hanem mindenről.
A hivatalos fellépők után meg lehett nézni azt a videót, amit gyermekkori fotókkal is érdekessé akartak tenni. Mi egy ideig bírtuk, de aztán olyan tömjénszagú lett, hogy elfogyasztotta az összes levegőt a helyen. Pont olyan volt, mint Bíró Ica vallomása a lányokról, csak hosszabb ideig tartott. Legviccesebb momentum is akadt, ugyanis kiderült, hogy Dukai kezdetben utálta Zimány Lindát, mert folyton kérkedett, és mindenben jobbnak, többnek állította be magát mindannyiuknál. Ezt csak azért írjuk bele a cikkbe, hogy tudják, még egy sikeres széplánynak is vannak/voltak komplexusai, nem is akármilyenek. Ráadásul rendetlen volt, széthányta a cuccait a lakásban, legalábbis Debreczeni Zita ezt állítja, aki valamennyi ideig együtt is lakott Kefir nagyon régi barátnőjével. A műsor után fotózkodás, majd lehetett beszélgetni a lányokkal, mondjuk, Debreczeni Zita nem csináltatta meg a melleit, sem a barátnői, sem a pasija, sem a fotózás kedvéért, és ez egy jó hír.
A fotóssá vált modell elmondta, hogy szerinte inkább férfiak fogják venni a naptárt, ami mellesleg már tavaly elkészült, de csak most volt idő összerakni, mivel rengeteg emailt kaptak, amúgy hölgyektől is, hogy szeretnék a párjuknak karácsonyi ajándéknak megvenni. „Lehettünk volna egyesével is, de ennek az apropója az volt, hogy mi, barátnők csináljunk egy ilyen naptárat. Valószínűleg ez a dolog most volt először és utoljára. Nem akarunk mi ezután minden évben előrukkolni ezzel, ez egyszeri alkalom volt” – mondta Debreczeni, a kérdésre pedig, hogy miért hasonlít ennyire Dukai és Zimány, azt válaszolta, hogy őket az életben is gyakran összekeverik: „Ez nem koncepció volt, ők tényleg hasonlítanak egymásra”.
Még több a velveten
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.








Kommentek
2009.11.12 19:54:18tomsawyer
Ez kölcsönös, ergerberger úr.
2009.11.12 19:55:11The Green Manalishi
ergerberger szerintem jó arc. Legjobban az tetszett uram, ahogy a testmódosítás blogon eltársalogtál a lyuggatott pofájú festőművész asszonnal!
2009.11.12 20:00:55jólnevelt sudribunkó
blokkolnám
2009.11.12 20:07:18tomsawyer
na, ennyit Zitácskáról", "Lindácskáról", na meg "Reginácskáról".
további jó kommentelést :)
2009.11.12 20:09:56tonyó
onyókám, én a seggedet fogom kirakni Mikuláskor az ablakba, és a Mikulás egy nagy lófaszt fog hozni bele.
jaaa!!!ahham.....rendben api!!!tedd!
2009.11.12 20:15:18Cooper82
A zimányit egy-két naptári képen alig lehet felismerni = LoL
A partizós képeken a zimányi meg a debreczeni fekete körmétől rosszul vagyok = ocsmány
Az labanc ribanc meg tényleg úgy néz ki azon a képen, mint egy kiélt vásári kurva!
2009.11.12 20:28:01nem a dzsézön sztetem
Nem tudom...
Jómagam is torkig vagyok néha, nem túl cizelláltan nyilatkozom emberekről.Nem vagyok büszke rá!
De a Rékuc féle:"Én megütök egy szintet, amit ti soha, ezért égetek néha valakit, akin úgy érzem demonstrálhatom szellemi fölényem."
Na, ez is gusztustalan és nem értem.
Nem kapsz elég pozitív csatolást a környezetedből Réka, hogy mennyire a tömegek felett állsz?A magyar status quo/pelcsni mánia erre tökéletesen alkalmas.
Szemtől szemben sem kedvelem ezt a stílust, de idegeneken gyakorolni az ego nővelést...
Reálos gyerek vagyok műszaki végzettséggel, nézd el nekem, ha soraim zavarják igényesség iránti utópista álmodmegvalósítását!
Vagy"intelligensen"ossz le, nehogy rossz napod legyen!
2009.11.12 20:29:26Kisjankó
KURVAjók!
2009.11.12 20:29:32indapasssucks
Azt hiszem, tudom mi lenne az első dolog, ha összeköltöznék a három csajjal.
Elkezdenék főzni rájuk :)
Aztán ha felszedtek 3-5 kilót, és már strapabírók, meg nem látszik a bordájuk, megkergetném őket, de szigorúan egy zárt lakásban, hogy nehogymá lefussanak 100-on ^^
2009.11.12 20:30:23Oscee
Mennyi lehet az IQ összesen? Vajh megüti a 100at?
2009.11.12 20:30:56Kisjankó
Még pontosabban:
Kibaszott jók a KURVÁK!
hmmm...
...nem, ez sem az igazi...
2009.11.12 20:33:22Rékuc
nem a dzsézön sztetem neked ugyan mi bajod? Egy megjegyzésem volt a cikk nyelvhasználatára, a többit a kedves társkommentelőid generálták, esetleg velük beszéld meg a nyűgödet.
bírom amúgy a velvetes pszichoanalízist, majdnem annyira színvonalas, mint a Benkő show :)
2009.11.12 20:36:26Kisjankó
Itt szeretnék köszönetet mondani a VELVET szerkesztőségének, hogy több heti bünti után ismét leírhatom nyilvánosan véleményemet a KURVÁKRÓL a STRICIKRŐL és a hasonló RIBANCOKRÓL, akik a VELVET.hu cikkjeiben szerepelnek.
2009.11.12 20:39:49Rékuc
Kisjankó: egy önjelölt, magyar Archer Maggott-ot tisztelhetünk benned?
2009.11.12 20:43:36OmegA404
Válogatás nélkül akár sorban is....
Amúgy ezek hogy kivannak maguktól.
2009.11.12 20:48:42Mango11
Én azért szeretnék ilyen csinos és szép lenni, mint ők.
Nyafi-Nyafi
2009.11.12 20:50:40indatag
huu,a lenott hidrogenezett haj eleg igenytelen,mind 2 hidrogenezett fejunek,a feketenek meg a photoshop nelkuli kepen nagyon ratyi az arcbore,a tobbirol nem is beszelve
2009.11.12 20:52:42PaOntan
melyikuk nem engedi popoba ?
2009.11.12 20:53:06samu121 vagy akit akartok
PGH
2009.11.12 20:53:40Saunders
Tudom, hogy majd cenzúrázzátok, de akkor is blokkolnám! :)
2009.11.12 21:04:55indatag
muanyagcsajok:mar faraszto,h egyre tobb ilyen van.A kutyamnak se kell a varrottmell!
A termeszetes szepsegek ezerszer izgatobbak es szazszor tobbet ernek,sajnos a celeb(vagy mi a szar)vilagban mar nincs is.
2009.11.12 21:15:46DanZi
Dukai.
többi távolról jó, de közelről távolról se....
2009.11.12 21:15:59Nomante 2.0
Némá, biztos azért annyira fontos ez az album, mert ezek előtte olyasmit tettek le az asztalra, amire min. Nobeldíjat kéne kapniuk.
2009.11.12 21:23:52Kisjankó
Csütörtököt mondok!
2009.11.12 21:29:45kocsmatk
sári éva a bocitérgy, gee'
2009.11.12 21:38:23spoilsport
Lehet mondani itt mindet, hogy ostobák, meg hogy Kedvesnél szerződése van a Debreceninek, meg azt, hogy életben gázok, meg itt rövid neki, meg ott plasztik, de sajnos a fotókon kib@szott jól néznek ki, ez a helyzet! ÉS minthogy ez egy vizualitásra alapozó iparág, gratula nekik!
2009.11.12 21:41:35ktari
agyonphotoshoppolt kurvák,akik ott hiába néznek ki jól,ugyanúgy büdöset szarnak és finganak mint bárki más!
2009.11.12 21:53:05jpmjpm
Nekem az a véleményem, hogy aki ezeket a csajokat fikázza az buzi.
Én nem rajongok értük, de jól néznek ki. Lennék 4-ik.
2009.11.12 21:57:20akov
implantátum bemutató. a retus-srác is jól nyomatta.
2009.11.12 22:17:39vágtázó halottkém
Bszki a hozzászólók nagyrésze nem is nézte meg a képeket.
Már orbitális ráncai van mindegyik ribinek.
A ledurvábbb Zitukáé. Naná, Majka kissé leharcolta a csajt.
2009.11.12 22:19:33Kockásfülűnyúl
Úgy kellett már ez a naptár, mint egy falat kenyér:)
2009.11.12 22:27:03Gatto Negro
Igen! A világ szegényebb lenne nélküle...:)))
Hogy van a kutyus?
2009.11.12 22:29:32kocsmatk
Don't You wish Your girlfriend was Useless like me?
2009.11.12 22:34:35Parasite
jó nők ezek, bár az ért a fotósop is sokat segített. meglepődtem dukai jány nagy mellyin, nekem újdonság volt, hogy műcsöccsel bír már, sajnálom is a dolgot, természetesen jobban bejött. amúgy ő a legjobb a 3 grácia között, őt bárhol bármikor bármeddig :) csak nem vagyok milliárdos sajnos, ez van. szerintem bíró ica férfi, labancz lillát meg valaki felrúghatná annyira, hogy a holdon büdösödjön meg. köszönöm.
2009.11.12 23:04:43Sierpe
Zitácska szerintem tuti hivatásos :) (A többiben nem vagyok biztos, Dukai talán nem)
Nem értem miért kell széjjelretusálni a képeket, ez már ökörség. A 32. képen simára van retusálva a csaj térde, nagyon hülyén néz ki. :)
2009.11.12 23:26:44gergel
Miből fognak megélni ezek az ostoba ribancok, ha tényleg beüt a krach? Visszamennek az utcára?
2009.11.12 23:29:50dean23
Szúrnám őket!
2009.11.12 23:37:24KószaFeri
"Az ostopenkó Labancz ezzel a hajszínnel pont úgy néz ki, mint egy rosszul sztájlisztolt csatornapatkány. Borzalom."
Hát ez kész, eldobtam magam :))))
2009.11.13 00:18:25Las Vega
Ribancz Lilla mi a q...va anyját keres mindenhol?????????????
2009.11.13 00:20:04EU
Még március 05-én délben készültek a képek - vagy legalábbis akkor retusálták őket Photoshoppal Machintoson...
Ügyesen titokban tartották.
Dukai Regina kib*szott jó nő, imádom úgy ahogy van, nagyon egyben van...egy hibája van: nem az én nőm. Zimány k*rni-d*gni-sz*ptani való. :)
2009.11.13 00:22:08EU
Akik meg fikázzák őket, azok - ahogy valakik már feljebb is írták - vagy vakok, vagy irigyek, vagy olyan melegek, mint a nagynyomású távhővezeték.
2009.11.13 00:23:44Parasite
jaja. reginát nagyon, lindát simán, zitát meg miért ne :D
2009.11.13 01:03:44kujoon
a két szőke picha testvérek? vagy télleg klónok? mi a különbség köztük? amúgy a 23as képen lévő tyúk télleg blokkolandó, hogyha egy esős kedd reggel felkelve is így néz ki... :D
2009.11.13 01:20:55El Argentino
Holnap szaladok a boltba és veszek egy...
kis kávét, mert lassan elfogy.
Naptár nem kell. :)
2009.11.13 01:52:31emesemese
Debreczeni szegycsontján látni lehet hogy kapcsolódnak a bordák, roppant előnyös nem mondom. hát még elnézem. pfff
2009.11.13 03:07:50tanár úr
A Ringyó trió. Gecitartályok!
2009.11.13 06:42:21Nevem Senki
"Ő fotós, Ő jogász lesz, Dukai pedig énekesnő..."
:D
2009.11.13 07:39:04Bérgyilkos Bohóc
Létezik más nő is Magyarországon is ezen a három nőn(plusz az a dundika, vagy ki a tököm) kívül?
2009.11.13 07:41:58Jómunkásember
na, de ki az a joghurt vagy kicsoda az elejin?
2009.11.13 07:42:02élőlény
azért remek,hogy azok a kommentek,amelyek megfelelnek az igazságnak,egyből törlik.
szánalmas:D
2009.11.13 07:44:15élőlény
valójában énis fotósként dolgozom,és ezek a képek nagyon sok photoshop munkát igényeltek!
gratulálok azoknak akik elvállalták!
a fekete kislánynak meg semmi köze a fotográfiához.az aki szeret kattintgatni még nem azt jelenti hogy fotós.elég nevetséges...
2009.11.13 07:55:07Saunders
Ha helyesen írod le, hogy blokkúnám, akkor azt kiszűri a cenzor.
2009.11.13 08:05:42Lord of the Sith
Ha annyira kedvelik egymást , igazán összedobhatnának velem egy négyest.
2009.11.13 09:08:39ktari
agyonphotoshoppolt(ezért szépek a naptáron) nulla iq-ju megélhetési ribancok,akik ugyanúgy büdöset szarnak és finganak mint bárki más!
2009.11.13 09:17:26Mivanaminemfoglalt
Mennyi irigy, bunkó ember van, döbbenet ... Nagyon szépek mindhárman, a naptár ízléses, ennyi.
2009.11.13 09:25:55ktari
bunkó a jó édes anyukád az!!Ezek ribanc lilla meg társai mind kis megélhetési celebkurvák nulla iq-val!!A photoshoppal a szakemberek meg tökéletesre kinyalták a picsákat hogy tökéletesek legyenek,igy mehetnek a naptárba,egyéjszakára dugni való kis ribancok ezek max!!
2009.11.13 09:35:01steve007
A fekete csaj a legjobb.
2009.11.13 09:39:34tuskeee
uncsiii!!!jaj már megint előkerült a munkakerülő ribancbrigád!Mikor tünnek már el a jó büdös francba, már ismerjük minden testnyílásukat, semmi újat nem tudnak mutatni.Dögunalom,dögunalom, blablabla.... Itt igazából CSAK a fotós és retusőr a dicsérendő...a többi szóra sem érdemes!!!
2009.11.13 10:36:48snachulka
nekem az egesz ugy ahogy van,nem tetszik. sok sminkkel meg rengeteg retussal mindenki lehet szexi, de ezek harman valahogy igy sem jottek nekem at...
de ha mar retusaltak, akkor Regina hasat is picit retusalhattak volna a bordzekis kepen...mellek, labak szep...has nagyon fura...
2009.11.13 10:47:49zeregély
istenem, de szépek!
2009.11.13 10:50:26oziris
három ilyen semmitérőt!!!
a debrecenit nyugodtan kihagyhatták volna belőle. szerintem, meg a régebbi cikkek kommentejei szerint másoknak sem tetszik. teljesen hétköznapi, sőt még az sem.
2009.11.13 10:58:21Pernod
Dugnam oket. (Termeszetesen nem cigo szaramelt).
2009.11.13 11:03:23Soyala
Hát sokkal szebb lányok járkálnak az utcán, mint az a 10 db akikkel tömik napról napra a magyar pasasok fejét. Ráadásul egyik sem ért semmihez, csak egyik gazdag ágyából feküdni a másikéba. A vetkőzésen kivűl értenek ezek valamihez? Komolyan, jó munkahely...
2009.11.13 11:07:54Eddie Krueger
Most mi az irigység tárgya? Legalább fotosopolva jól néznek ki. Én még úgy sem. De ezért még nem sértődök meg.
2009.11.13 11:22:00rexter
Linduska es a jogi egyetem, a legnagyobb rohej. Hihetetlenul ostoba, muveletlen az a csaj. Zita meg a fotozas, ez is majdnem akkora rohej, aszittem evvel a baromsaggal nem egeti mar magat miutan vmelyik tevemusorban jol kicikiztek h mennyire semmit se tud valojaban a fotozasrol. Persze mindharmat dugnam, de idegesito mikro tok buta csinibabak akarnak okosnak latszani. sunaznam mind.
2009.11.13 11:30:51DArchAngel
Deqe: nem olvastam el.
Egyszerűen szeretek tájékozott lenni, és nem játszom azt, hogy "fúj-fúj mekkora *C&d@* mind, én nem is nézek ezért tévét...ble-ble-ble", mert ez is hozzá tartozik a miliőhöz, amiben élek. De azért végigszenvedni, hogy ezek mit csináltak, azt nem. Aranyos lányok, meg minden, de amit itt és a tévében látsz belőlük, az a kőkemény üzlet.
Engedtessék meg nekem, hogy ne becsüljem és tiszteljem őket jobban, mint bárki mást azért, mert ők folynak a csapból is.
2009.11.13 11:39:07szlimándi
Sajnos csak megszólalásig szépek ezek a lányok! Kiváncsi lennék a mosogépet be tudják e kapocsolni, vagy egy csapnak a szifonját ki tudják e tisztítani...
Szépek, de nem igaziak. Műnők, akik pénz nélkül nem így néznének ki.
2009.11.13 11:58:35Eddie Krueger
Hehe, ha már hazavinném őket, akkor nem a szifont tisztíttatnám velük, sőt, mást se.
2009.11.13 12:20:51Pernod
Hat eleg gaz, ha felvisz valaki a lakasara egy ilyen megdolgozando picsat, es rogton az jut az eszebe, hogy "Gyere mosd ki a ruhaimat".
2009.11.13 12:22:27gonosztojás
UNALMAS MŰPICHÁK.
Nincs már olyan porcikájuk amit nem láttak már unalomig.Remélem ennek függvényében fogy majd a naptárjuk.
Esetleg ha gynocam-mal próbálkoznának szánalmasék, annak talán lenne keletje a perverzek körében..
2009.11.13 12:25:39gonosztojás
Gumisműhelyek és zöldkártya állomások tündérei...
Hehe...
2009.11.13 12:34:16DArchAngel
ktari: A "Lindácskán" a fotósbolt sem sokat segített ;P
2009.11.13 12:40:34steve007
"Hát sokkal szebb lányok járkálnak az utcán"
Én nem így vettem észre.
Mindhármat láttam már "utcán", feltűnő jelenségek, civilben is nagyon csinosak.
2009.11.13 12:43:00steve007
Mindannyian Debreczeni Zitát szidjátok, miközben Dukai Regina is gazdag ember kitartottja, csak ő jobban titkolja.
2009.11.13 12:43:58Magenta
Én nem tudom megkülönböztetni a naptárképeken, melyik ZL és melyik DR. Zitának legalább más a hajszíne.
2009.11.13 12:54:17cukorka
ktari csinalhatod ezt kabe meg egyszer. aztan csa.
2009.11.13 13:09:14lolhellol
Szerintem Zita nagyon csunya,neki csak smink segithet...Regina meg elmegy,de ez a Linda nagyon gaz.Ki o egyaltalan?Kefirnek volt csaja?Vagy magyar Britney???Szornyu hogy milyen orszagba elunk,,,itt barkibol lehet sztar...
2009.11.13 13:35:11Iron Man
Linda és Regina gyönyörűek vagytok, ha ti ketten a barátnőim lennétek. :P
2009.11.13 16:52:46Bianco Negro
Erre mikor lehet fogadni mint a Csillagszületikre h elkészül e az a naptár???
2009.11.13 16:54:58Bianco Negro
:)
2009.11.13 17:18:23tomsawyer
még annyival kiegészíteném építő jellegű komment-portfóliómat, hogy:
14. Az Aludttej nevű virnyákoló ultra gáz. Már a kinézete láttán szuicid hajlamok törnek rám. Életemben ilyen gagyi vásári fílingben felöltözött, holdvilágképű, jóllakott óvodás kinézetű, rosszul teleszart búvárruha testű műmacsót nem láttam. És akkor még elképzelem, ahogy énekelt...
15. A hajfesték-lenövéssel kezdeni kéne valamit. Javaslom a hidrogén-peroxidot. Mert igénytelen kinézetet indukál a centis fekete sáv a szalmakazalban.
2009.11.13 17:31:25Gatto Negro
tomsawyer!
A 14-es ponttal szerintem a fél ország egyetért. De bugyinedvesító álromantikus stílben előadott szenvelgéseiből elég szépen meggazdagodott...ami sokat szépít rajta.
2009.11.13 17:40:46tomsawyer
nálam nem
2009.11.13 17:41:29Gatto Negro
Nálam se...De Lindácskánál annál inkább.
2009.11.13 17:48:53Gatto Negro
Egyébként minden elismerésem a Velvet újságírójának.
1. Mert vegyvédelmi ruha és gumicsizma nélkül kibírta a rendezvényen hömpölygő geil, rózsaszín cukormázas takonystílust, amiben a résztvevők megnyilvánultak.
2. És ebből egy ironikus hangvételű cikket írt.
2009.11.13 17:53:26greencurse
Hogy lehet ennyire béna fejet vágni? Biztos velem van a baj, de minden képen úgy néznek ki (más modellek is), mint aki éppen bőgni készül, vagy belement egy légy a szemébe. Vagy nem is tudom. Iszonyat.
2009.11.14 12:10:49holdika
Most olvastam,hogy kustáncz naptár, kiszel naptár,akkor ez a három muskétás naptár,ezek hülék hát ki a jóisten fogja megvenni ezeket a naptárakat hogy megéljenek ők belőle
2009.11.14 12:11:42holdika
greenscurse: olyan fejük van mint a 7o-es években a Charlie angyalainak. Az egyik Farrahra hasonlit bocsi kettő ugy be van lőve a hajuk