horoszkóp

Megan Fox saját magába gabalyodott

bry
2010.06.15. 07:09 Módosítva: 2010-06-15 07:10:46
A színésznő az Interview képein egy a rá megszólalásig hasonlító próbababát ölelget, és a magazinnak adott interjújában kijelentette, többet nem nyilatkozik hazugságokon alapuló butaságokat. Temrészetesen az újonnan szervezett bölcsesség csak az interjú végéig tart, Fox ott már magára talált és ügyesen belekavarodott, amikor megpróbálta rangsorolni a magánéletét és a karrierjét.

A Transformers folytatásából kitett színésznő a New York Times terpesztős képei és az Emporio Armani bugyis felvételei után ezúttal az Interview magazin számára készített egy fotósorozatot, írja a Daily Mail. Megan Fox ezúttal fekete parókában, fekete ruhákban, vörös rúzsban pózol egy, az ő fejét viselő próbababával. A magazinnak adott interjúból kiderül, Fox nem csak szemüveggel, hanem visszafogott nyilatkozatokkal is szeretne rásegíteni az okos lányos imidzsre. Meg az is, hogy nem megy ez neki.

A színésznő a Craig McDean által készített fotósorozaton többek közt Lanvin, Calvin Klein és Nina Ricci ruhákban ölelgeti a hasonmás próbababát. A lap a képek mellett  - melyek néhol emlékeztetnek Mihalik Enikő szintén próbababás fotósorozatára - azt is örömmel közölte, hogy a színésznő többet nem csacsog a mindennapjait jellemző csacskaságokról. Így el kell búcsúzzunk azoktól a kijelentésektől, melyekből megtudhattuk, hogy a világ második legjobb nőjének megszavazott Megan Fox szívesen randizna Angelina Jolie-val, gyakran elfelejti lehúzni a vécét, vagy hogy ő valójában férfi, akinek hüvelye van, és sajnos már olyat se fogunk hallani többé, hogy "ha tejeset fingasz, akkor érzed a melegségét".

Kattintson a próbababás Megan Foxért!
Kattintson a próbababás Megan Foxért!

A színésznő ebben az interjúban visszavonta korábbi kijelentéseit, és most azt állítja, direkt osztott meg butaságokat a lapokkal, mert nem akart a nyilvánosságnak betekintést engedni a magánéletébe, de már bánja. „A múltban vonakodtam megosztani magamból bármilyen keveset is vagy beengedni az embereket a saját realitásomba, ezért mondtam néhány dolgot, hogy megtévesszem az embereket arról, hogy mi történik az életemben” – nyilatkozta Fox.

„Szóval segítettem a médiának abban, hogy kiadja ezeket a téveszméket, amit sajnálok. Ennél a pontnál jutottam el odáig, hogyha nem szeretek megosztani dolgokat, akkor inkább nem osztom meg őket” - számolt be elképesztő felfedezéséről a színésznő, akit a Transformers stábjának tagjai egyszerűen egy buta tökhöz hasonlítottak, és a film rendezője, Michael Bay sem tehetsége miatt választotta ki a film főszerepére, hanem mert elképesztően jó volt az autómosási technikája.

A színésznő, bár azzal kezdte, most már nem nyilatkozik eszement baromságokat, azért a végére a család és karrier témakörben sikerült belebonyolódnia saját eszmefuttatásába. „Tényleg, őszintén sokkal jobban fókuszálok a magánéletemre” – kezdte Fox, aki kisebb megszakításokkal hat éve jár a 90210 egykori főszereplőjével, a 36 éves Brian Austin Greennel. „Egy bizonyos ponton tényleg szeretnék családot. De ez nem azt jelenti, hogy nem fókuszálok a karrieremre, éppen ellenkezőleg.”

„Eljutottam arra a pontra, hogy több időt akarok tölteni otthon és a családommal. És ha egy óriási projekt jön szembe velem, akkor természetesen vállalom. De aktívan nem keresek semmi különlegeset” – zárta le szövevényes mondandóját a 24 éves Megan Fox.