A 85F-66-91-es adottságokkal rendelkező 168 centiméter magas Brook tizenhat éves korában, egy szépségversenynek köszönhetően kezdett modellkedni, amire anyja nevezte be. A most 30 éves fehérneműmodell nem elégedett meg a fotózásokkal, mindig a vászonra kívánkozott, de eddig nem sikerült betörnie a film világába.
Míg a hollywoodi karrier várat magára, Brook magazinszereplésekkel szórakoztatja a nagyérdeműt: az idei FHM-es – fürdőruhás – sorozat után a Maximban fotózkodott lenge öltözékben és a Loadedban is pózolt egy sort. Közben elkészültek a modell által is várva várt Playboy-képek.
Az már júniusban kiderült, hogy Brook leszerződött a Playboyjal, amit hatalmas megtiszteltetésként élt meg. A dicsőség mellett ráadásul 500.000 dollárral (112.000.000 forinttal) tette gazdagabbá a fotózás. Korábban a modell nem, de ügynöke, Jonathan Shalit nyilatkozott lelkesen a Daily Mailnek a magazinnal kötött szerződésről. „[Brook] nagyon izgatott, hatalmas megtiszteltetés számára, főleg ha azokra az ikonokra gondolunk, akik bearanyozták a magazin címlapjait az évek alatt”.
A szeptemberi címlapot Brook "aranyozza be". Készült róla hálóinges, buján hajbatúrós fotó és olyan, amiről esernyővel, fekete fehérneműben, csokornyakkendővel és cilinderrel hunyorog ránk. A fotózásokra mindig gondosan felkészül, ám még így is voltak kétségei: „Nem vagyok már 20 éves. A mellem igazi és kicsit lóg is” – mondta a Daily Mailnek. „Kicsit aggódtam a fotózás miatt, mivel a magazin többi lánya mindig olyan tökéletes” – tette hozzá. A Playboy szerkesztői szerint biztos Brook is hasonlóan tökéletes, hisz a fotósorozat címe nemes egyszerűséggel: „az Egyesült Királyság legszexisebb exportcikke”.
A képeket a legendás fotós, Ellen von Unwerth készítette, aki fényképezte már Britney Spearst, Rihannát és Janet Jacksont is. A fotók a szerénykedő Brookot természetesen tökéletesen elkápráztatták: „Csodálatos fényképek készültek, és tudom, hogy ha megöregszem, akkor visszanézhetem majd ezeket a képeket és azt fogom gondolni, istenem, ilyen voltam, amikor az emberek lenge rucikban akartak látni engem” – mondta a Fox csatornának, miután hosszan beszélt nemrég befejezett 3D-s filmjéről.
A formás harmincas pucérkodásával kapcsolatban egyébként nem osztatlan az öröm. Egy, az utak biztonságáért küzdő csoport kirohant a Brook-féle Reebok kampány ellen. Szerintük az útmenti plakátok „halálosan vonzóak”, azaz balesetveszélyesek (pedig Helena Cristensen fotói sokkal kihívóbbak). A csoport szerint Brook edzőcipőben ugyanolyan halálos hirdetés, mint 1994-ben Eva Herzigova „Hello Boys!” Wonderbra kampánya.
„Kicsit rémisztő hatalmas plakátokon viszontlátni magad, de szerintem hozzá fogok szokni. Úgy tűnik, ez az én meztelen hónapom” – jelentette ki bátran a fehérneműmodell.
Még több a velveten
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.



Kommentek
2010.08.09 20:31:10rotok
S1000
2010.08.09 20:32:35victor vacendak
Kicsit gyíkarcú. Az alakja is tipikus brit glam modelles. Van aki az ilyet szereti.
2010.08.09 20:44:17fingerbangs
nem öreg ez már?
2010.08.09 20:57:29Mango11
lógóscsöcsűű
2010.08.09 21:07:26Balatony
@victor vacendak, Mango11 : ti gondolom bottal se nyúlnátok hozzá, fúj
2010.08.09 21:15:08Kukori és Kotkoda
basznám, de akkor is lógóscsöcsű
2010.08.09 21:19:41yola cullen
Nekem is ilyen LÓGÓS CSÖCSÖM VAN. kÖCSÖGÖK!!!!!! De ti biztosan tökéletesek vagytok mütyür kukik!!!!!!
2010.08.09 21:24:46Gesund
@ yola cullen: téged is szúrnálak :p
2010.08.09 21:46:46Mezei nyúl
nekem bejönnek a hölgy keblei :)
2010.08.09 21:51:19Gerikeee
Waóóóóó imádom:$ =) Jó képek=)
HA JÓÁRAKAT SZERETNÉL:http://www.joarak.megnezem.hu/
www.joarak.megnezem.hu
2010.08.09 22:10:53AmiW
Tenyleg osszezavarodtam mell-ugyben. Erre a csajra azt mondjatok,hogy logocsocsu(pedig sztem formas,termeszetes melle van),ha szilikonnal feljavitja vki, akkor megkapja a mumellu vagy mucsocsu jelzot. Ha meg valakinek kis, formas melle van, arra rogton ramondjak,hogy elol deszka vagy lapos stb.
Ertem en,hogy mindenkinek mas tetszik(meg jo,hogy igy van),de valahogy a nok sose nyerhetnek.
Fel kellene mar fogni,hogy a termeszetes nagy mell 30 eves korra legkesobb logni fog. A szilikon mell nem fog logni es nagy esellyel formas marad (miert kell kritizalni azt,aki ezt valasztja?). A kismell pedig kicsi,de valoszinuleg nem lesz logos. Mindegyiknek megvan az elonye es a hatranya. Szinte minden nonek komplexusa van a melle miatt,mivel az elvaras,ami ele allitva vagyunk,nem realis. A termeszetes,nagy mell,ami ugy all,mintha szilikon mell lenne nagyon ritka.
2010.08.09 22:16:56koromvirag
tök átlag a csaj, a szép cici valahol itt kezdődik:[link]
2010.08.09 22:31:42csipkefa
@koromvirag
ha valakinek nagyobb a melle, korábban is leg lógós.
Hát én nem tudom, ti hogy vagytok vele. Szerintem szuper alakja van, gyönyörűek a mellei és szép az arca is. Nem tökéletes, de hmmmm... megdolgoztatja a fantáziámat!!
2010.08.09 22:36:48CsendesMark
sunáznám :D
2010.08.09 23:03:09SpencerBarnes
AmiW: Részben igaz amit írsz, de részben, mivel nekünk fiúknak meg a ... mérete ami komplexusokra adhat okot,főleg miután az xxx filmekben ugye a 25 cm+ a trendi,tehát ha mondjuk van 18, akkor már kicsi...erről ennyit
2010.08.09 23:03:39naponta 3x
Szép nő, kifejezetten szép a mosolya, szeme. A melle pedig mosolyog. Tinédzsereknek nem való, úgyse értik.
2010.08.10 00:00:13Ezt a népet sajnáljam?
???
2010.08.10 00:02:21Ezt a népet sajnáljam?
ez is
csak egy
K
U S
R E
V N
U K
L I
Ó
2010.08.10 00:30:03vernarancs
Van olyan mell ami nem gravital es megsem nylon. Eza csaj helJes, de a melle az tenyleg nem vilagbajnok.
2010.08.09 22:16:56koromvirag
Ez deszka, nem mell :D
2010.08.10 00:39:13anyádat is!
szar mell ide, szar mell oda, azért ez a lúvnyát nagyon csúnyám sunnyantanám!
2010.08.10 01:12:55bobbafet
Körömvirág: az egy modell, ez meg egy nő. Van különbség, mindenki maga dönti el, melyik tetszik neki. Nekem speciel a nők...
2010.08.10 07:07:45Tarajos Goethe
"A most 30 éves fehérneműmodell"
Ahhoz képest lóg és nem is kicsit.
A nagy tőgy annak való aki semmi mást nem tud mutatni,illetve semmi más nem érdekli.
2010.08.10 07:23:29Таганская
Telelőném a melleit a tejemmel... :)
2010.08.10 07:23:36dollybuster
sztem gyönyörü mint Monica Belucci.Éljen a természetes szépség
2010.08.10 08:20:23Mango11
yola cullen
nekem kicsi cicim van, nem vagyok tökéletes és nem is gondolom, hogy az vagyok.
2010.08.10 08:36:54mel gibson
jól megdöngetném és televágnám a kannáit is.NAGYON JÓ CSAJ.nesztek lányok....ilyenek a fiúk.ja és TÉRDELJETEK SOKAT :)
2010.08.10 08:37:22tobias2
Feltalálták a héliumos ciciket! A két fül mellett figyelnek kifele a blúzból azokra, akik útálják a lógó fajtát.
2010.08.10 08:47:33koschwarz
ő a britek egyik legjobb nője...nem lennék brit :)
nálunk ilyen jó csajokat alaphangon mindenhol találsz. hajrá Magyarország! :)
2010.08.10 10:10:44jani_a_hegyről
zalatnay sarolta, meg liptai klaudia után nem kurvára mindegy?
erre a nőre bekeményedik minden egészséges csávó, csak a kis bolyhos tutyikák sírnak itt...
2010.08.10 11:15:23Minden kedden megmosom a pöcsömet
Jézusmáriaszentjozef,
ha leengedi a karját, hol ér véget a cicci?
Punikánál?
2010.08.10 11:19:45Minden kedden megmosom a pöcsömet
Éljenek a kismellű nők!
2010.08.10 12:41:44whehe
elbaszott kis mu picsa!
2010.08.11 14:37:13Luighi
A "Hármas" filmjét láttam (lányoknak jelzem a Billy Zane-nel) és jó a csaj elöl, hátul!
Körömvirág meg mutatott két gumididit. Modjuk lehet neki is rendes gumibot van a gatyeszában, plusz vmi apró lógócska?