„::A szűnni nem akaró taps után Tamara konfolja az est csodás Háziasszonyát, ALMÁT:::: ALMA köszönti a vendégeket és átadja a mikrofont az est szintúgy csodálatos műsorvezetőjének ADÁNAK::” – állt a műsortervben, amit a Prestige klubban a földről szedtünk fel. Hát igen, a szűnni nem akaró taps nem következett be, viszont a Háziasszony csodálatos volt, ahogy Ada is, és persze a Velvet stábja is csodálatos volt, a versenyzőkről, a helyszínről és a közönségről nem is beszélve. Mikor Csodálatos Ada volt olyan kedves és felolvasta, mi az a poledance, azt is belénk égették, hogy az amerikai kontinensről származik, és több évtizedes múltra tekint vissza. És akkor kezdetét vette a Miss Poledance Hungary 2010 Magyar Rúdtánc Bajnokság döntője, ahol mind a tizennégy versenyzőnek első körben két kérdésre kellett válaszolnia.
Létjogosultság, méltán népszerű
A nagy szavak itt sem hiányoztak, hogy is tehették volna, bérletet kellett váltaniuk erre az estére, miután ilyen kérdések hangzottak el: számodra mit jelent a rúdtánc, hogyan küzdesz a sztereotípiák ellen. Ja, az sem maradt ki, hogy hogyan képzeled el a rúdtánc jövőjét. A versenyzők egyike életérzésről beszélt, másikuk a létjogosultságáról, de volt, aki a saját határait akarta feszegetni vele, de szerencsére olyan is akadt, aki önmagát fejezte ki ezzel. Csodálatos Adának olyan válaszadó is jutott, aki az egyik kérdésre azt mondta csupán: méltán híres a rúdtánc, és ezért reméli, méltán népszerű is marad.
„Igazából azért neveztem be erre a versenyre, mert ez egy remek lehetőség arra, hogy bemutassam a barátaimnak, a családtagjaimnak, mennyit tanultam kicsit több mint egy év alatt. Így ők is láthatják, miről szól valójában a rúdtánc. Amikor Almát megláttam egy férfimagazinban, akkor olvastam arról, már nálunk is van olyan, hogy rúdtánciskola” – vallott a miértekről és a kezdetekről Varga Flóra, aki ugyanakkor hangsúlyozta, nem azért vannak forrónadrágban a versenyzők, mert szeretik mutogatni magukat. A Velvet csodálatos stábjának ez eszébe se jutott, hiszen a közönség kizárólag rokonokból, barátokból állt, egy kiéhezett férfit sem láttunk, ha csak a parajelenségekkel foglalkozó, vegyész végzettségű, magát grafológusként definiáló Szilvásy Péter tekintete nem számít annak. Merthogy ő is ott volt, de díszkíséret nélkül, csak magányosan mosolygott a vakvilágba.
Pilsner Alma
„Rendeltem Angliából egy rudat, szállítással együtt ötvenezer forint volt. Általában heti négyszer edzek rajta” – világosította fel a Velvet csodálatos csapatát Horváth Csodálatos Henrietta, aki a mondat végén távozott körünkből, mert sürgős dolga akadt. Az első versenyző után a tapsot követően két combközépig érő csizmás lány felmászott a rúdra, és szépen, akkurátusan letisztították a sporteszközt. Csodálatos Ada szerint olyan anyaggal, ami ők maguk közt csak makiondónak hívnak, de persze nem ezzel a szóval élt, de mi az eredetit nem írhatjuk le, mert az nagyon csúnya. Mindenesetre a hölgyek mindezt tizenötször vagy talán tizenhatszor is megtették, úgyhogy volt idő magunkba nézni, és megérteni, miért csak éjfélkor lesz vége ennek a bajnokságnak.
Mi már tudjuk, hogy a közönséget mindenféleképpen le kell kötni, mert ha nem, akkor mások kárára poénkodnak, de ezt a szervezők nem tudták, pórul jártak. Egy pillanat alatt Pilsner Alma lett az est csodás háziasszonyából, az eredményhirdetést pedig végigkommentálta egy hölgy, mert úgy érezte, hosszúra nyúlt, és az eredmény nem volt baráti a számára. „Mind szakmailag, és mind emberileg is Nemesvári Krisztinának kell nyernie” – mondta Pálmaffy Barbara, akinek Babicsek Bernát harmonikázott a színpadon. „A zenére szerettem volna valami pluszt, és a színész és táncos barátai útján jutottam el Babicsek Bernáthoz. Amikor mondtam neki, milyen verseny lesz, felcsillant a szeme, mert kíváncsivá tette ez a bajnokság. Azonnal igent mondott. Három hétig értekeztünk, de csak ma találkoztunk” – tette hozza Pálmaffy, aki nemcsak második helyezett lett, és a legjobb előadóművész, de azt is eltalálta, ki képviselheti hazánkat a nemzetközi megmérettetésen. Bardóczy Ilka dobogós lett, Simkó Georgina pedig a legelegánsabb kosztümöt viselte.
„Nagyon erős a nemzetközi mezőny, ahova még magyar versenyző nem jutott ki, így nyilvánvaló, hogy nehéz konzekvenciákat levonni. Nagyon sokat kell még fejlődnöm a nemzetközi színvonalhoz. Egy év múlva vagy másfél éve múlva lesz aktuális a verseny” – mondta Nemesvári Krisztina, akinek a nyilatkozatkészsége és összeszedettsége feledtette velünk a közönség közt megbújó önjelölt ítészek fikaáradatát, már csak egy neutralizáló kellett volna, hogy a vasárnap hajnal tényleg előttünk is a maga fényében tündököljön, úgy, ahogy ezt valószínűleg tette a mindannyiunk Csodálatos Adájának.
Még több a velveten
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.




Kommentek
2010.09.19 18:51:12Hajdu Péter
csodálatos.
2010.09.19 18:52:10Hajdu Péter
ööö második
2010.09.19 18:56:12Hajdu Péter
csak hogy valami érdekeset is irjak.
0:40 nptöl.
[link]
2010.09.19 19:02:21kakaósbögre
fenomenális.
2010.09.19 19:15:04Parasztok járnak csak a velvetre
A főkurva, a dóra, nem volt ott?
2010.09.19 19:22:10Angyal Andi
Én ilyen otthoni táncrúddal kezdtem.
[link]
2010.09.19 19:47:56Orbán lassan nyugdíjas, és sose volt munkahelye!!!
suna+
2010.09.19 19:56:14kopaszfeketemercis
0:52 nél egy nagyon jófej,kedves,okos lánybarátom látható.Imádlak Gin:-D
2010.09.19 19:58:28(ri)porter
ez nekik rúdtánc?
ez nekem rúdtánc :)
[link]
2010.09.19 20:02:36kerdesek05
mi az a makiondó-????
2010.09.19 20:06:18Zsúúúú04
Ügyesek, az biztos, nem kis tudás kell ehhez....de az is biztos, hogy néhánynak olyan a feje, ami papírzacskót igényelne. Tudom, hogy nem a fej itt a lényeg, de rontja az összképet.
2010.09.19 20:39:53wesoner
Szerintem a Pilsner az az Urquell, nem pedig Alma. Ő Pirner!
2010.09.19 20:48:01Turk Hava Yollari
Adát kormolnám, hogy füstőne' mind a két füle!
2010.09.19 20:49:16Antifaszok Réme
@(ri)porter: Hiába, a férfiak ebben is lekörözik a nőket...
2010.09.19 21:13:24hurkatona
Azért vannak durva mozdulatok is :O
2010.09.19 21:14:15SpencerBarnes
esküszöm a csajok nagy része travinak is elmenne fejre...
2010.09.19 21:30:36Bollockbuster
B+ kezetek - lábatok összetennétek ha a ti rudatokon pörögnének így!
2010.09.19 21:34:58cseeeh
pilsner? mint a sör?:D
amúgy nem pirner? bár nekem mindegy
2010.09.19 21:35:08SpencerBarnes
Bollockbuster: nézd, valaki rúdon pörög, valaki pénzért cumizik, van aki autószerelésben profi,megint más számtech.ben van otthon, most akkor fossak magam alá hogy van aki így pöröh a rúdon?Lehet hogy egy kerék cserét nem tud megoldani, vagy néz a laptopra mint bálám szamarára...
2010.09.19 21:43:23Hajdu Péter
riporter belinkelt férfi rudtácosa után a gyakorló ribik videoját megnézve, ez nem rudtánc max rudvonaglás :)
2010.09.19 21:50:40Bollockbuster
SpencerBarnes, kit érdekel hogy cserél kereket vagy installál windowst ha így pörög a szeren? Az autót szerelje Bélabá, a kompjútert a kockafejű Laci, a rúdon meg pörögjenek a lányok mint majom farkán a stanecli!
Ha mindenki azt csinálná amihez ért, nem itt tartana ez az ország. :-D De legalább rajtuk nem múlik!!! :-)))
2010.09.19 22:03:35SpencerBarnes
Jó-jó, csak kissé olyan volt a postod, mint ha be kellene fosnom vagy magamhoz nyúlnom a teljesítmény miatt.Nyilván ez a dolguk, és ráérnek maximálisra fejleszteni nem?
2010.09.19 22:12:23Bollockbuster
Spencer!
Akkor szűkítem előbbi kijelentésem jelentéstartományát: az én rudamon bármelyik pöröghetne, nem támasztanék sem tárgyi, sem személyi akadályt! :-)
Így okés? :-)
2010.09.19 22:22:40Antifaszok Réme
@Hajdu Péter: Azért ügyesek a lányok is...
2010.09.19 22:39:32s.o.v.i.e.t.
evolúszijós lükkferc! :)) eszek visszamakisoddnaka a fárra. te én, ha tsinnálhatnám, tsinnálnám mintet mekfelé:))
2010.09.19 23:08:52ccorsa
Rúdtánc.
A nevében minden benne van...
2010.09.20 00:27:03Radio Silicon
Nem tetszik az a fehér hab a combjukon, de hát csinálják, végülis valamire jó lesz ez is.
2010.09.20 01:49:00Réka
hogy egy kis rúdtáncot is lássatok, tessék, állakat felkötni, íme Leigh Ann Orsi, a világ legjobb rúdtáncosnője:
[link]
2010.09.20 07:19:03magyar bucó
Van még egy néhány pilsner, de Alma speciel nem az.
2010.09.20 08:08:49spanyi
ALMA A PÓRNÓ MEGY MÉG!!!!!!
2010.09.20 08:12:22Nina Skye
ezt a cikket jobb lett volna NEM megirni
2010.09.20 08:15:24Nina Skye
Szuper ez az Orsi, csak ez vajmi kevés poledance- inkább groundfuck.
2010.09.20 08:47:00BKV reszelő
Mennyi a tarifa a "művésznőknél" ?
2010.09.20 08:49:25gpe
Ebben a műfajban szerintem meg TaraKarina a legjobb:
[link]
2010.09.20 09:56:21vörösfej
Biztos örülnek a lányok hogy némi dicséret is elhangzik a cikkben , mert keményen dolgoztak. Akit meg nem érdekel , nem kell elolvasni az ilyen típusú cikkeket :)))
2010.09.20 10:54:14spanyi
hát persze vörösfej 3 műszakba gyárba is dolgoznának?! nemhiába almácska is pornoval kezdett talán még most is!!!!!
2010.09.20 11:51:54kocsmatk
nem is tudtam, hogy a ribancválogatót bajnokságnak nevezik mostanság..
2010.09.20 12:51:33bellai
En ott voltam az oltozo kornyeken es mindenki tudta elore hogy a nemesvari krisztina fog nyerni mert az Alma leszbi baratnoje es ezt mindenki tudja aki rudtancolt mar eleteben Almanal... Szex vajon mi??
2010.09.20 16:30:12ŰberManci
Hihetetlen, hogy még mennyire korlátoltak az emberek. Némelyik girhes kis szerencsétlen pasi meg aki fikázik, egy mozdulatot nem udna megcsinálni. Meg örülne, ha ennyi izom lenne rajta... Röhej, hogy mennyi itt a primitív.
2010.09.20 18:33:00Réka
2010.09.20 08:49:25gpe
ügyesen mászkál a rúdon, de mozogni, táncolni egyáltalán nem tud. És azért rúdTÁNC lenne a műfaj neve.
2010.09.22 18:58:01BL101
WOW micsoda kurvás Platform Cipők, Csizmák (5., 6., 7., 8., 17., 18., 26.)! :-P Imádom őket!