Keleti Györgyi ellen tavaly áprilisban emeltek vádat üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt. A modell ellen három országban, Magyarországon, Olaszországban és Németországban adtak ki elfogatóparancsot. Végül Németországban tartózatták le, Olaszországban töltött némi időt börtönben, végül Magyarországon tárgyalták az ügyét. Többek között lehallgatott telefonbeszélgetéseket hoztak fel ellene bizonyítékként. Legfeljebb három év szabadságvesztést kaphat. Kövesse a tárgyalást percről percre.

11:48

Keleti Györgyi, ahogy jött, esernyőkbe burkolózva, úgy távozott is.

11:44

Az ítélet nem jogerős, Keleti Györgyi három nap gondolkodási időt kért.

11:37

“A vádlott szinte futószalagon végzi ezt a cselekményt” - ezért nem vette figyelembe a bíróság a büntetlen előéletet.

11:30

A bíró kifejtette: 2006-ban néhány hónapon keresztül bizonyítható volt a kitartottság ténye, ezért lényegtelen, hogy a lakást ki, hogyan, kitől bérelte. “egyértelmű volt az is, hogy a lányok egymásnak kézről kézre adták a telefonszámot, így egyértelmű volt az, hogy ezen a területen kihez kellett fordulni” - mondta Dr. Bodor Tibor. A bíróságnak nem az üzletszerű kéjelgést kellett vizsgálnia, hanem azt kellett megállapítania, hogy történt-e kitartottság.

11:28

Keleti Györgyit 1 év 8 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 500 ezer forint pénzbírságra ítélte a bíróság első fokon, kitartottság bűntette miatt.

11:02

Az ügyvéd felmentést kért. Amennyiben a bíró megállapítja, hogy megállja a helyét valamelyik bűncselekmény, vegyék számításba Keleti büntetlen előéletét, valamint, hogy az ügy legalább három éve húzódik, ráadásul Keleti március 16-án önként jelent meg a bíróságon, úgyhogy legrosszabb esetben pénzbüntetést kér. A határozathirdetésig szünet.

10:59

Nem következett be a vádbeszédben elhangzó jelentős gazdagodás sem.

10:58

Azt az ügyvéd is elismerte, hogy Keleti Györgyi segített lányoknak magukat hirdetni honlapokon, ez viszont nem bűncselekmény, ahogy az sem, hogy a nyelvtudását kihasználva segített nekik.

10:54

Az ügyvéd azt mondja, nem bizonyítható, hogy Keleti Györgyi tudott volna róla, hogy üzletszerű kéjelgés folyt azokban a lakásokban, amiket bérelt. Ráadásul azt sem tudni, hogy Keleti pontosan mit bérelt a saját magának bérelt lakáson felül, mert se számla, se kivonat, se semmi.

10:52

Megint hatásszünet. Most egy fotós dőlt neki a villanykapcsolónak.

10:51

Az ügyvéd szerint alaposabb nyomozást is lehetett volna folytatni, annak ellenére, hogy összeállítottak néhány ezer oldalnyi nyomozati anyagot, aminek a nagy része telefonlehallgatás. Az ügyvéd azt mondja, nem az ügyész hibája volt a gyenge levezetés, hanem a hiányos nyomozásé.

10:48

Az ügyész szerint Keleti Györgyi nem szívjóságból tette, amit tett, az ügyvéd viszont azt kérdezi, hogy ezt mi bizonyítja, mert a tanúvallomásokból ezt nem lehet kiolvasni.

10:47

Az ügyvéd cáfolja az ügyész citált vallomásait, amelyek a fizetendő közvetítői díjakról szóltak. Ugyanazokból a vallomásokból az ügyvéd teljesen mást olvasott ki, mint az ügyész. Az ügyvéd olvasatában, amikor bármit is fizettek Keleti Györgyinek, akkor azt fizették vissza, hogy Keleti Györgyi szívességből kifizette nekik korábban a szállást. Ez viszont nem bűncselekmény. “Érdekes magatartások, és lehet abba az irányba terelni a gondolatokat, hogy bűncselekmények, de a törvényi tényállást figyelembe véve mégsem azok” - mondja az ügyvéd.

10:45

Jön az ügyvéd, aki szerint Keleti Györgyi ebben az ügyben többet utazott, mint Kolumbusz Kristóf egész életében. Gratulált az ügyésznek, aki a gyenge lábakon álló vádakból megpróbálta a maximumot kihozni.

10:44

Az ügyész végül börtönt kért felfüggesztve, valamint pénzbüntetést.

10:41

Az ügyész moralizál. Kitért arra a kettősségre, hogy vannak újságok, amelyek elítélik cikkeikben a prostitúciót, miközben az utolsó lapjaikon szerxhirdetések találhatóak. A személyes vélemény miatt elnézést kért.

10:40

Benyúlt egy kéz a tárgyalóterembe. A bíró kiküldte. Valószínűleg rossz helyre ment. Zajlik az élet rendesen a folyosókon, van még egy pár tárgyalás párhuzamosan.

10:34

Az ügyész folytatja: Kitartottságról akkor van szó, ha az üzletszerű kéjelgést megvalósító személy (üzletszerű kéjelgő, magyarul prosti) rendszeresen kap pénzt az üzletszerű kéjelgést elősegítőtől. Milyen szép megfogalmazás. Teljes a kitartottság, ha ebből él a prosti, részleges, ha van más munkája is.

10:31

Képek a tárgyalás előtt

Hopp, baj van. A bíró és az ügyvéd vádiratában nincs szó halmazatról. Egy rendbeli üzletszerű kéjelgés elősegítése van. Az ügyész gyorsan átugorja a halmazatról szóló okfejtését. Áttér a következő témára: a kitartottságra.

10:30

Most a halmazatokról beszélnek. Úgy néz ki, Keleti Györgyi halmozottan követte el az üzletszerű kéjelgés elősegítését. Az ügyész szerint tízrendbeli az ügy.

10:29

A szűkebb értelmezés szerint a lakás tulajdonosának, bérlőjének kell lenni ahhoz, hogy megvalósuljon a bűncselekmény, esetleg meghatalmazottnak, aki a lakás felett rendelkezhet. Az ügyész szerint létezik viszont egy tágabb értelmezés is, mert a törvényi tényállás nem utal birtokviszonyra. Így szállodai szobák, panziók kiadása, kiadásának elintézése is tekinthető az üzletszerű kéjelgés elősegítésének. Különösen, ha a rendelkezésre bocsátást elintéző személy tudja azt, hogy a tevékenysége után üzletszerű kéjelgés történik majd az adott helyen. A vádiratot értelemszerűen a tágabb értelmezés szerint írták meg. Kérdés, hogy a bíró szerint is létezik-e ez a tágabb értelmezés.

10.26

Az ügyész azt mondja, a törvényi tényállás kiemeli az ingatlan rendelkezésre bocsátását üzletszerű kéjelgésre, mint bűncselekményt, de mást nem. Nem büntethető például, ha valaki telefonon ilyesmit szervez. Ezért azt kell vizsgálni, hogy ezt az ingatlan rendelkezésre bocsátást elkövette-e Keleti Györgyi.

10:24

Jogi okfejtés következik, ami az ügyész szerint a hallgatóság számára fárasztó lehet.

10:22

Hetedik sztori. Ez egy olyan lány, aki a hatodik sztoriban szereplő lánnyal együtt ment ki Mlánóba. Ő úgy emlékszik, napi száz eurót kellett volna Keleti Györgyinek fizetniük, de nem ment jól a bolt, ezért nem fizettek, inkább hazajöttek. A hiányzó napi száz eurókat itthon kellett volna kifizetniük utólag.

10:19

És már jön is a hatodik nagyon hasonló sztori. Ez a második olyan, ahol kiemeli a nyilatkozattevő, hogy semmiféle pénzt nem kellett fizetniük Keleti Györgyinek.

10:18

Az ügyész már az ötödik sztorit olvassa fel.

10:12

Keleti Györgyi néhány “Voulez-vous couchez avec moi” jellegű olasz mondatot tanított a kiérkező lányoknak, akik arra panaszkodtak, hogy nem megy nekik az üzlet. Keleti azt mondta, majd beindul a bolt.

10:07

Az ügyész tételesen idézi a vallomásokat. Ugyanolyan történetek, amilyeneket a bíró is felolvasott már a mesemondó stílusban. Az ügyész egyébként a fiatalos, sztorizgatós stílust képviseli. Kis ellentmondás, hogy néhány lány vallott közvetítői díjról, néhányan azt mondták, Keleti Györgyi szolidaritásból, jófejségből intézte a szállásokat, nem kért tőlük pénzt. A lehallgatott telefonbeszélgetések alapján viszont úgy tűnik, Keleti kért közvetítői díjat.

10:02

Az ügyész is kiemeli, hogy nagyjából ugyanazokról a történetekről van szó minden vallomást tett lánynál. B.B: (Balla Bernadett ) tette az ügyész szerint a legjobban használható tanúvallomást. Az ő története is ugyanolyan, mint a többieké. A lakásbérléseknél egyébként nagyon körültekintőek voltak, olyan helyeket kerestek, amik központban vannak, de a szomszédokat nem zavarják a tevékenységgel. Keleti B.B. vallomása szerint napi 150 euró átalánydíjat szedett be azért, hogy intézte a szervezést. Ez nem forgalomfüggő volt. Az üzletszerű kéjelgésből befolyó nyereségből járt ez a díj Keleti Györgyinek - áll B.B. tanúvallomásában, persze nem ilyen szabatosan fogalmazva.

9:59

Az ügyész ezt a btk paragrafust olvasta fel: “205. § (1) Aki épületet vagy egyéb helyet üzletszerű kéjelgés céljára másnak a rendelkezésére bocsát, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

9:56

Befejezték a bizonyítási eljárást. Az ismertetés során kiderült, hogy Keleti olaszországi ügye nem záródott le, Keletit az egyenlő elbánás elve miatt szabadlábra helyezték, hiszen annak az ügynek a többi vádlottja is szabadlábon védekezhet.

9:53

Az iratok fordítása nem az igazi. “Extrém tömörséggel fogalmaz a fordító. “Altestek bérbeadása, marketingje”” - olvassa fel a bíró a valóban furcsa fordítását a nemzetközi elfogatóparancsnak. Az eddigi legnagyobb derültség a teremben, már néhány hango nevetés is hallgató.

9:50

“Dolgozott a Photoshop szépen” - mondja a bíró, amikor a prostiként dolgozó lányok profilképeiről beszélt. “Beazonosítják a turbósított képeket” - mondja. Ismét derültség a tárgyalóteremben.

9:42

Kezdődik az iratismertetés. A bíró sorolja, hogy mik vannak a nyomozati anyagban. A rögzített telefonbeszélgetések, és mindenféle banki lekérdezések. Olasz cégek, Keleti Györgyi és különböző személyek közötti pénzmozgások kivonatai. Hatvantól nyolcszázezer forintig van mindenféle átutalás, de a bíró sem fejti ki pontosabban ezeket. Telefonszámok alapján azonosították az olaszországi prostikat, szervezőket, lakástulajdonosokat.

9:39

 

Ismét egy nagyon hasonló vallomás, ebben viszont majdnem szó szerint elhangzott a fiatal voltam, kellett a pénz mondat. Egy lány adósságai miatt ment Olaszországba dolgozni Keleti Györgyin keresztül, akit neki valamiért Nikiként mutattak be. Keleti Györgyi elnevette magát, de nem tudni, hogy a sztorin, ami éppen egy kellemetlen autófeltörésről szól, ami miatt valaki nem tudott kifizetni valamit. Vagy azért, mert a bíró most rá lassan rá is játszik arra, hogy mesemondóként olvassa fel a vallomásokat.

 

9:35

O.E.I. vallomása. Ők Németországban ismerkedtek meg egy prostitúciós munka során. Az olaszországi munkáknál szerinte nem Keleti szervezte a szállást. Ő úgy emlékszik, csak tanácsot kértek Keletitől, mert ő mozgott otthonosabban Olaszországban, például jól beszél olaszul, ami O.E.I.-ről nem mondható el. Havi 200-220 eurót kellett fizetni egy honlap üzemeltetőjének a hirdetésekért. O.E.I. vallomásának a vége.

9:32

N.K. és barátnői hazajöttek Magyarországra, Keleti Györgyi nem is nagyon foglalkozott velük. Aztán amikor itthon voltak, mondta nekik, hogy majd találkozzanak. Aztán egy idő után jöttek ithon is a rendőrök. A történetet innen ismerjük.

9:30

Jönnek az olasz rendőrök. A zajos környéken található lakásba egyszercsak kuncsaftok helyett olasz rendőrök toppantak be - áll N. K. vallomásában. Keleti Györgyit nem tudták elérni. De volt még más probléma is. Egyrészt Keleti Györgyi rossz profilképeket töltött fel a hirdetésekhez ezért panaszkodtak a kuncsaftok. Valamint a lányok nappal akartak dolgozni, de Keleti azt jelölte meg, hogy éjszaka vállalnak munkát. Ebből is volt nézeteltérés. Ráadásul nehezen lehetett elérni. Magyarországon könnyebben, de ott alig tartózkodott, Olaszországban viszont alig vette fel a telefont.

9:28

Borzalmas volt a szállás. N.K. nem volt megelégedve azzal a szobával, amit Keleti Györgyi intézett, ezért szereztettek vele újat, ami nem volt lepusztult, és nem volt vacak környéken. Az új szállás megszerzése után másnap már jöttek is az első kuncsaftok. N.K. nem tudta, hogy hol hirdették őket, elmondása szerint ezt is Keleti intézte.

9:26

Most N.K. tanúvallomását olvassa fel a bíró egészen picit olyan stílusban, mint régen a Benedek Elek meséit. Nehéz követni, a feltoluló gyerekkori emlékek miatt. Ez a vallomás is arról szól, hogy N.K. Olaszországba ment dolgozni, és Keleti segített ebben neki. Ő a történet szerint Firenze mellé ment egy fotózásra. Két másik lány is ment akkor, amikor ő, de ők nem fotózni, hanem szexuális jellegű munkát végezni voltak. Keleti Györgyi segített nekik a munkák leszervezésében. Később Keleti Györgyi neki is segített szállást szerezni szexuális jellegű munkához.

9:22

Egy pillanatra megakad a felolvasás. Valaki lekapcsolta a villanyt. Másodpercnyi derültség, villany föl, és már folytatódik is a tárgyalás.

9:20

Az ügyész néhány tanúvallomás ismertetését kéri . Egy olyan prosti vallomását olvassák fel, aki Bécsből helyezte át a székhelyét Olaszországba, és Keleti Györgyi segítségét kérte az első lépések megtételében. Olaszországban nem legális a prostitúció, turistaként mentek ki, béreltek lakást, aztán saját felelősségre ment a dolog. Nem tudja, Keleti hogyan intézte a foglalást. A közreműködésért nem kellett fizetni Keletinek, a későbbi alkalmakkor már nem is Keletin keresztül, hanem közvetlenül az ingatlanoson keresztül szálltak meg. Azért kapta meg Keleti nevét, mert azt mondták neki, Keletinek van rutinja az ilyen jellegű olaszországi munkában.

9:16

A tanúként meghallgatott M.N azt mondta, több alkalommal dolgozott prostiként Olaszországban. Egy milánói irodában hirdették magukat. Ismeri-e Keleti Györgyit? “Igen, gyerekkori barátom barátja.” Keleti Györgyi olaszországi prostitúciós munkát ajánlott neki. Keleti azt mondta, M.N.-nek úgyis van már gyakorlata ilyesmiben. M.N. végül nem fogadta el a munkaajánlatot, ezután nem sokkal látta azt a videót, ami elvileg Keletiről készült miközben kurválkodott. M. N. hozzátette: Györgyi erőszakosan prübálta bevonni M.N.-t a munkába.

9:11

Keleti Györgyi rövid vallomást szeretne tenni. Engedélyezik neki. Kb. 20 millió forint értékű lakás tulajdonosa, van egy autója is. Munkája viszont nincs. Nem érzi magát bűnösnek. Vallomást teszek, de kérdésekre nem kívánok válaszolni - mondja Keleti Györgyi.  

2005-2008 között 15-20 alkalommal bérelt Olaszországban lakást, amit átutalással fizetett. Édesapja tartotta el ebben az időben, valamint vőlegénye, akinek a nevét nem kívánja megnevezni.


“Slussz?” - kérdezi a bíró. “Slussz” - mondja Keleti Györgyi, aki ennyivel le is zárta a vallomástételt.


9:08

A bíró arra kérte a sajtó képviselőit, hogy ne álljanak, mert azt a tárgyalóteremben nem szabad. Ezért a fotósok az ügyész körül ülnek, mint Hófehérke körül a hét törpe. Kicsi a terem, Keleti Györgyi szabad mozgását nehéz biztosítani.

9:05

Az eddig meg nem jelent tanúk írásban tettek vallomást, ugyanis tartósan külföldön tartózkodnak. A vallomásukat ma ismertetik majd.

9:02

Keleti Györgyi két biztonsági őr kíseretében éerkezett a terembe. Az őrök próbaljak annyira takarni, amennyire tudják. A vádlott modell nem járul hozzá felvételek készítéséhez, lesütött szemmel várja, hogy a sajtó eleget tegyen a felvételkészítés tillalmának.

9:00

A bíro bejelenti: “Feltehetően ma befejeződik ez az ügy”.

8:57

Testőri kísérettel érkezett Keleti Györgyi a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, hogy büntetőügyének valószínűleg utolsó fordulóját tárgyalják. Keleti Györgyit a biztonsági átvizsgálás alatt esernyőkkel takarták el a testőrei, a fotósokat próbálják távol tartani az eseménytől -  jelentette a Velvet tudósítója a bíróság előteréből.

Gerencsér András, Keleti Györgyi ügyvédje szerint várhatóan zárt tárgyalást kérnek majd, 2-3 tanú kihallgatása van még hátra, a bizonyítási eljárás lezárása után pedig az ítélethirdetés következik. Keleti Györgyi maga jelentkezett a bíróságon március közepén, így megszüntették ellene az érvényben lévő elfogatóparancsot, és lehetségessé vált, hogy megtartsák az ügyben az utolsó tárgyalási napját, amikor valószínűleg ítéletet is hoznak.

Keleti Györgyi maximum három év börtönt kaphat, de valószínűleg bízik az ártatlanságában, és ezért adta fel magát.

A volt honvédelmi miniszter, Keleti György lányát magyar és olasz hatóságok még tavaly áprilisban vádolták meg üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanújával, vagyis azzal, hogy prostikat futtat, egészne pontosan elősegíti azt, hogy prostik végezni tudják a munkájukat. Az itthon egy időben modellként dolgozó Keleti Györgyi ellen olasz, magyar és német hatóságok is elfogatóparancsot adtak ki . Ügyét tavaly szeptemberben kezdték tárgyalni Magyarországon, de a modell az első tárgyalás után elhagyta az országot.

Nemzetközi elfogatóparancs volt ellene érvényben, néhány hónappal később el is fogták. Idén januárban Németországban tartóztatták le. Németország dönthetett arról, hogy Olaszországnak vagy Magyarországnak adják-e ki a modellt. Végül március elején kiadták Keletit Olaszországnak.

Itt már nem töltött túl sok időt, mindössze néhány napot volt egy olasz börtönben, amíg megállapították, hogy nincsenek elég megalapozott bizonyítékok ahhoz, hogy Keleti Györgyi ellen Olaszországban vádat lehessen emelni , így hazaengedték. Az olasz börtönből édesapja hozta haza . “Ausztriában rendőrök igazoltattak, és én végig attól rettegtem, hogy újra elviszik a lányomat. 1400 kilométer után, iszonyatosan fáradtan, kimerülve a stressztől értünk haza. De itthon volt a gyerek” - mondta még korábban Keleti György. A német és olasz börtönökben töltött időszakról Keleti éppen könyvet ír, várhatóan májusban jelenik majd meg, és Keleti Györgyi: 60 nap, a meztelen igazság lesz. Már borítója is van .

A modellt egy közúti ellenőrzésen kapták el, amikor a rendőrök észrevették, hogy elfogatóparancs van ellene érvényben. „Igen, folyik ellenem eljárás Magyarországon, de hiába van ellenem vádemelés, semmilyen bűncselekményt nem követtem el. És addig érdemben erről a dologról nem nyilatkozhatok, amíg az ügy nem zárul le” - mondta akkori elfogása után nem sokkal.

A tárgyalás során Keleti Györgyi ellen lehallgatott telefonbeszélgetéseket is felhasználtak, valószínűleg ezek miatt járhat a legkellemetlenebbül. Miután korábbi miniszter apja a honvédelmi bizottság tisztségviselőjeként dolgozott abban az időszakban, amelyikben lánya a vád szerint prostik munkáját segítette elő, ez komoly biztonsági kockázatot jelenthetett. Keleti György olyan átvilágítási fokozatú tisztséget töltött be a parlamentben, ami miatt adott esetben a hatóságoknak lehetőségük volt a közvetlen hozzátartozói telefonbeszélgetéseit is figyelni.

A Bors megjelentetett néhány részletet a lehallgatott beszélgetésekből, amelyekből az rajzolódott ki, hogy Keleti Györgyi egyrészt elég jól keresett Olaszországban , másrészt volt profilja prostitúcióval foglalkozó internetes oldalon. „Én is kijárok, egy hetet kint töltök, két hétig itthon vagyok. Az alatt megkeresek nagyjából egymillió forintot. Majd én is azt mondom, amit a Laky Zsuzsi szokott, hogy elmegyek nyaralni" – hangzott el a lap szerint az egyik telefonbeszélgetésben. A másik dialógusból az derült ki, hogy volt olyan időszak, amikor egymilliónál is többet keresett.  „Hét-nyolc évvel ezelőtt két és félmilliót hoztam haza tíz nap alatt” - mondta. A glammodellről azt is megtudták, hogy egy barátnőjével arról értekezett, milyen képeket akar feltetetni magáról egy prostitúcióval foglalkozó internetes oldalra. „Olyan képet akarok felrakni, amin nem látszik a tetoválásom. De az arcom nem takarom ki. Leszarom.”

Keleti Györgyit először 2008-ban hozták összefüggésbe a prostitúcióval. Akkor a Blikk arról írt egy videófelvétel alapján, hogy Keleti Györgyi száz euróért kurválkodik Olaszországban . Akkor a videónak pereskedés lett a vége, Keleti Györgyi ügyvédje azt mondta, megsértették ügyfele képmásához való jogát, az újság egy manipulált felvételt közölt, aminek vannak valós és nem valós elemei is. Keleti nem tagadta, hogy ő szerepelt volna a videón, igaz nem is erősítette ezt meg . Mindenesetre tízmillió forintra beperelte a Blikket. A lap szerint a per a videó hitelességének elismerése, de a biztonság kedvéért azért nagyjából ekkor megjelent néhány kép is, amin különös testi jegyek alapján, mint a jellegzetesen feltöltött száj, illetve tetoválás a bal karon próbálják azonosítani a videón szereplő szémelyt.