Az RTL Klub sajtóközleményben jelentette be ma reggel, hogy több műsora megszűnik, köztük a Reggeli is. A műsorvezetők többségének megmarad a munkája, azonban Szujó Zoltán és Csonka András biztosan távozik. Csonka azt mondta, megszokta már a kiszolgáltatottságot, de bizakodó, Ördög Nóra pedig sajnálja a kiváló csapatot. A többség, például Lilu is, évekig vezette a Reggeli című műsort.

"Abban biztosak vagyunk, hogy a műsorvezetők túlnyomó része megmarad, csak más beosztásban. Szujó Zoltán és Csonka András nem lesznek képernyőn. Szujó ugyan dolgozik a Forma 1-ben is, de annak az évadnak mindjárt vége" – nyilatkozta az RTL Klub programigazgatója a Velvetnek. Kolosi Péter hozzátette, jelenleg is azon dolgoznak, hogy senki se veszítse el a munkáját, és azt is elmondta, hogy bár a megszűnő Reggeli abszolút piacvezető volt, olyan kevesen néznek reggelente tévét Magyarországon, hogy nem érdemes fenntartani.

Helyette félórás Csak csajok, és ismétlések lesznek. Értesüléseink szerint más okok, egészen pontosan a TV2 gyengélkedése áll az átalakítás mögött. Úgy tudjuk, a konkurens csatorna alacsony nézettsége miatt az RTL Klub nem akar annyit költeni saját műsorokra, mert ezek nélkül is bőven versenyben lesznek. A reklámbevételek visszaesése miatt viszont több operatőrt és vágót is elküldhetenek.

Megszokta a kiszolgáltatottságot

Csonka András 2000-től vezette az RTL Klub reggeli műsorát. Megszűnéséről és kirúgásáról pénteken, egy színházi főpróbán értesült. “Jövő héten premierem lesz, ez eléggé lefoglja az idegrendszeremet. A Reggeli megszűnése annyiban fájdalmas, hogy nagyon jó csapat volt mindig. Attól, amit az ember szeret, nyilván nehezen válik meg, de hát ez nem a mi döntésünk. Már megszoktam, hogy kiszolgáltatott vagyok mások döntésének, de azért azt tudni kell, hogy vannak színházi feladataim. Amióta elvégeztem a főiskolát, képernyőn vagyok, vagy színészként, vagy műsorvezetőként, ennek most már 20 éve. Nem gondolom azt, hogy ezzel lehúzok a rolót az életemben. Pár órás hírről van szó, még nem gondolkodtam azon, hogy mi lesz, hogy lesz, a televíziózástól nem válok meg, az egész biztos” – nyilatkozta a Velvet megkeresésére. Szujó Zoltánt egyelőre nem sikerült elérnünk.

A pályafutását a Reggeliben kezdte

„Nem tudom, mit lehet ilyen helyzetben mondani, csak nemrég értesültem róla. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szomorú vagyok, tényleg. A kollegáim, meg ez az egész dolog nagyon sokat jelentett nekem, mondhatom azt is, hogy mindent” - reagált Ördög Nóra, aki az elmúlt hónapokban az X-Faktor miatt nem vezette a műsort. Mint mondta, 2001--ben a Reggeliben indult az RTL Klub-os pályafutása. "Ott kezdtem gyakornokként, dolgoztam stúdióasszisztensként, aztán évekkel később műsorvezetőként visszakerültem oda. Mondhatom, hogy hazajártam, egy nagyon fontos hely volt az életemben. Borzasztóan magam alatt vagyok emiatt, amellett, hogy tudom, értem, hogy a világ is, a piac is és a környezet is változik.” Mivel többnyire az X-Faktorral van elfoglalva, nem tudott semmit a műsor megszűnéséről, és még a kollégáival sem tudott erről beszélni.

Összetartó csapat alakult

Lilu is már legalább öt éve dolgozik a Reggeliben, de ő is csak ma reggel tudta meg, hogy megszűnik a műsor, részleteket egyáltalán nem hallott. Egy hónapja nincs a Reggeliben, mert a Való Világ alatt nem csinálja, ezért nem is érezhetett semmit a változásból. "Csonkával nagyon szerettem dolgozni, nekem Szujó Zoli nagyon jó barátom, vele is. Nagyon szerettem Nórával is párosan műsort vezetni, amikor voltak alkalmak. Én azt gondolom, hogy nagyon jó, nagyon erős, összetartó kis csapat alakult" - nyilatkozta a Velvetnek. A Reggeli szerves részeként futó Csak csajokat is nagyon szereti, szerinte fontos, meghatározó része volt a műsornak.

Elég régóta bizonytalan a helyzet

Keleti Andreát egy évvel ezelőtt kérte fel az RTL Klub, hogy a tavaszi szezonban ugorjon be Barabás Évával az X-Faktor és a Való Világ miatt kieső műsorvezetők – Lilu és Ördög Nóra – helyére. „Egyelőre, úgy tudom, hogy inkább csak ilyen formai átalakítások vannak, új helyszínünk lesz, másik stúdióba költözünk be, de hogy ez az embereket mennyire érinti, azt egyelőre nem lehet tudni” – kezdte a Velvetnek Keleti Andrea. Amikor a sajtóközleményben álló konkrétumokról - megszűnik a Reggeli, mindössze a Csak csajok marad meg – tájékoztattuk, annyit mondott, erről még nem tud, de ha így lesz, az lesz számára a legnagyobb boldogság.

„Amikor az ember egy hetet lehúz a Reggeliben, nagyon fáradt, és nekem anyaként is helyet kell állnom.” Mivel a táncosnőnek ez csak mellékállás, nem viselné meg, ha a csatorna nem számítana rá többé. Az összhangot leginkább Csonka Andrással érezte. „Ha mindössze a Csak csajok marad, akkor a fúkra nincsen szükség. Azt régóta tudjuk, hogy a reggeli műsorok helyzete elég bizonytalan, mert nem olyan nagy nézettségűek, mint az estiek. Ahhoz képest viszont elég nagy stáb dolgozik az élőn, ezért elég sokba kerül. Ha valahol faragni kell, ez egy ideális hely” – állapította meg Keleti.

Csak néhány adást vezethetett

A Nekedvaló korábbi műsorvezetője, Mádai Vivien csak nemrég csatlakozott a Reggeli csapatához, így mindössze pár adást vezethetett. "Hálás vagyok az RTL Klubnak,hogy pár adásig én is részese lehettem a Reggelinek és a remek csapatnak. Nemcsak részt venni volt benne jó, de mint néző is rendszeresen erre keltem, ezért tényleg nehéz erről beszélni. Nem tudok konkrétat a jövővel kapcsolatban, egy biztos, a szerkesztés sok időt elvesz az életemből" - nyilatkozta a Velvetnek Mádai Vivien, aki a VV5-ön továbbra is dolgozik szerkesztőként.