horoszkóp

Ki volt 2012 legidegesítőbb celebje?

2012.12.28. 18:30

Összegyűjtöttük az elmúlt év legidegesítőbb celebjeit, akik ilyen-olyan okok miatt vágták ki a biztosítékot a nézőknél. Van köztük ordenáré hisztis, sírós, hamis, na meg aki a sitten töltött idejéből is hasznot próbált húzni. Adjon 10 pontot a legidegesítőbbnek, kevesebbet annak, aki annyira nem is irritálta!

1. VV Kinga

Bár a VV5 játékosa 2011-ben került először a képernyőre, debütálása után pár hónappal, 2012-ben telt be a pohár annyira a nézőknél, hogy hazaküldték a valóságshowból. Kutai Kinga a cselszövő kategóriából jutott be a villába, de a műsor hisztiseként távozott, miután alulmaradt a Seherezádéval vívott párbajban. A csaj egyik pillanatról a másikra vált slampossá a bezártság hatására, folyamatosan dührohamokkal küzdött, ordenáré és szánalmas módon tudott üvöltözni és hisztizni, ami az első alkalmakkor még szórakoztató volt, de sajnos ezen kívül – na meg egy leszbikus jeleneten kívül – mást nem is tudott felmutatni.

2. Stohl András

A színész már akkor kilopta magát az emberek szívéből, amikor 2010. május 8-án Fót
felé haladva ittasan balesetet okozott. A bíróság végül bűnösnek találta Stohl Andrást, és jogerősen tíz hónap börtönbüntetést kapott, amiből végül hat hónapot engedtek el jó magaviselete miatt. Szabadulása után a közvéleménynél az verte ki a biztosítékot, hogy ahelyett, hogy csendben végezné korábbi munkáját, a színész még hasznot is húzott a dologból, a sitten bőszen jegyzetelt, az ott töltött időszakról pedig egy könyv íródott, aminek viszont a valóságtartalma is kétséges. Stohllal többet foglalkozik a média, mint korábban, miközben a hírek szerint magasról tesz a beígért drog- és alkoholellenes kampányra, a baleset áldozata pedig egyre rosszabbul van.

3. Zámbó Krisztián

Jimmy nagyobbik fia elismerésre vágyott, ezért jelentezett az X-Faktorba. Vesztére. Zámbó Krisztián a műsorban való szereplése alatt mindössze a legelső alkalommal tudott teljesíteni, amikor apja egyik dalát, a Bukott diákot énekelte el, utána viszont folyamatosan zuhant a színvonala, már a legjobb 24 énekes közé való jutása miatt is lejáratókampány indult ellene az interneten. Az meg pláne nem tetszett a nézőknek, hogy még az élő adásba is betuszkolták, mindeközben pedig még a családja is ellene fordult. A mentorok közben azt hangoztatták, mennyire nehéz lehet megfelelni Zámbó Jimmy fiaként, pedig a lecke nem ez volt: mindössze meg kellett volna felelnie egy tehetségkutató verseny élő adásának.

4. Keresztes Ildikó

Az X-Faktor mentora alapból nem szimpatikus azok számára, akik rühellik a sírós nőket, idei húzása pedig, hogy betolta a műsor élő adásába Zámbó Krisztiánt, végképp irritálta a nagyközönséget. Ha belegondolunk, a Zámbó gyerek aztán igazán nem tehet arról, hogy ilyen hanggal idáig eljutott, ő csak azt csinálta, amihez ért: hamisan énekelt, ha másnak nem, legalább az énekes-mentorának lehetett volna annyi esze, hogy nem engedi tovább. Keresztes Ildikót a hivatalos oldalán is osztották rendesen a döntése miatt, sőt, volt, aki meg is fenyegette.

5. Lass Bea

Ötből három nagyon irritáló celebet is termelt az idei X-Faktor: Lass Bea is ebből a körből került ki. A versenyző az önsajnálatra építette az egész karakterét, szenvedett és sírt a színpadon, de mindezt annyira hiteltelenül csinálta, hogy elég hamar ki is hullott az élő adásból. Ha többet nem is, a drámakirálynő címet megnyerte a műsorral.