Mary Zsuzsi szexuális élete hungarikum

2009. augusztus 1., szombat 09:02 |
Mary Zsuzsi és a nála negyven évvel fiatalabb Kis Tamás románca a magyar bulvártörténelem egyik legszínesebb szappanoperája, így Kiszel Tünde és Kondor Csaba immár a második helyre szorult. Nemcsak az énekesnő pezsgő jelene, de a múltja is csodálatos, Klapka Györgybe egy partnercserés szex alkalmával szeretett bele, még ma is volt férje birtokán él, aki támogatja a szeretőit. Felidézzük a szappanopera legszebb pillanatait szubjektív nap celebje összeállításunkban.

„Harminc éve burokban élek, Gyurival (Klapka György) szinte egy levegőt veszünk, és amíg ez így van, addig nem lesz más férfi” - gondolkozott hangosan Mary Zsuzsi tavaly nyáron Müller Rózsa jósnő (Ezoterikus Akadémia, sorselemző tanszék) nyilvános jósdélutánján. Minden, ami 2008-ig az énekesnővel történt, jelentős konkurenciája lehetne a Romantic Chanelen futó fikcióknak, és akkor még nem is sejtettük, milyen szonettekben gazdag időszakot tartogat Mary Zsuzsi számára a 2009-es Bivaly éve.

Szakmai pályafutása a pihenő a drámák közt

Nem kizárt, hogy Mary Zsuzsi munkássága mögött Latin-amerikai romantikus sorozatok forgatókönyvírói állnak, amikor e cikk kedvéért részletesebben utána olvastunk az előző részben, és az előző húsz évben történt kalandoknak, egyenletes, érzelmekkel teli katarzisfröccsben részesültünk. Azt az énekesnő magánélete garantálja, a szakmai pályafutása és protézisreklámjai inkább a nagy drámák közti pihentető közjátékként szokott megjelenni a magyar bulvársajtóban.

A dráma főszereplője Mary Zsuzsi, az 1968-as Táncdalfesztivál díjnyertese, és Klapka György egykori táncos, vállalkozó. Az előbbi állandóan szerelemre vágyik, a történet kezdetekor dalszövegírójának, Dobos Attilának a felesége, az utóbbi pedig minden eddigi szappanoperához képest kidolgozottabb, összetettebb karakter. Színésznek készült, Psota Irén osztálytársa volt, majd a Fővárosi Varieté tánckarában – önmagát az ügynevezet tökös táncos kategóriájába sorolta - végül televíziótörténeti személyiség lett, hiszen ő volt az első ember, aki a Friderikusz Showban belépett a színpadra, és egy alkalommal Medveczky Ilonát is felhozta Pécsről.

Partnercserés szex során ismerték meg egymást

Sokat ugyan nem dolgozott, de szabadidejében a színházak büféjében állandó elfoglaltságra panaszkodott, így lett vonzó a rendezők számára, akik arra gondoltak, a művész biztosan felkapott (Klapka életútinterjúja részletesebben itt olvasható). Tevékeny fiatalságában állítása szerint több mint száz embert csempészett ki Kelet-Berlinből, amikor egy helyi revüszínházban dolgozott.

Immár üzletemberként is tevékenykedett, és egy táncosnővel élt Düsseldorfban, amikor régi barátja Dobos Attila meglátogatta őt a feleségével, Mary Zsuzsival. Itt kezdődik a szappanopera. A két férfi ugyanis megállapodott, hogy szenvedélyes swingerek lévén egy este erejéig partnert cserélnek. „Másnap Zsuzsi haza sem akart menni, mert halálosan szerelmes lett belém” - emlékezett vissza Klapka György a Juj.hu-nak adott interjújában.

Kár, hogy akkor még nem volt bulvársajtó

Innentől kezdve még a gyerekvállalások sem egyértelműek. Mary Zsuzsi azt állítja, hat gyereket hozott a világra, de a férj szerint a nő öt gyereket szült (egyet Dobosnak, négyet Klapkának), a hatodikról nem tud. Az énekesnő szerint a második, Dobossal közös gyereke súlyosan betegen született, és néhány napos korában meghalt. A tragédia oka Mary Zsuzsi szerint az volt, hogy férjét a primitív reklámokban hívő ékszervállalkozó Klapka György miatt féltékenység gyötörte, és a szerelmi háromszög stressze mindenkit súlyosan érintett.

Mivel abban az időben bulvársajtó nem létezett, hogy kiderítse a nyilvánosság számára tálalható összeesküvés-elméletet, annyit tudhatunk, hogy Mary Zsuzsi az énekesi pályát időlegesen hátrahagyva az anyai hivatásban bontakozott ki Németországban. Amikor a házaspár elvált, Klapka saját elmondása szerint tovább csajozott, Mary Zsuzsi pedig folytatta kutatómunkáját a halálos szerelem megtalálásáért, amelyre volt férje szerint a házasságuk alatt nyolc alkalommal talált rá. Az ízlése és érdeklődési köre azonban az elmúlt évtizedekben sokat változott, egyre fiatalabb férfiakban vélte megtalálni az igazit.

Nehezen viselte volna, ha a férfi elhagyja

A következő publikus szerelem Mary Zsuzsi szappanoperájában a nála 23 évvel fiatalabb Kelemen Szabolcs, javarészt Kanadában dolgozó informatikus volt. Idővel kiderült, a kapcsolatnak nincs jövője, ezért szakítottak, majd újra összejöttek, mielőtt végleg lezárták volna a kapcsolatukat. Többek közt azért, mert Mary Zsuzsi úgy érezte, később sokkal nehezebben tudná elviselni, ha elhagyná a férfi.

Amikor aztán a cikk elején említett Müller Rózsa jósdélutánján megjelent Mary Zsuzsi, hogy jövendöljön neki a jósnő és sorselemző, több érdekesség is kiderült az énekesnő életéről. Müller rávezette az énekesnőt, hogy azért nem találhatja meg az igazit, mert még mindig Klapka Györggyel él együtt, pontosabban az ékszerdealer telkén álló kis házban, gyakorlatilag közös háztartásban. Mary válasza ezúttal is kimerítette a dodonai homály fogalmát, mint elmondta, azért élnek egymás mellett a válás után is sok-sok évvel, mert nem szeretné, ha széthullana a családja - felnőtt - gyerekeiket szeretné összetartani. A jósnő gondolatai után az énekesnő belátta, el kellene költöznie Klapkától, hogy lehetősége legyen egy komoly kapcsolatra.

Kis Tamás belépett a Mary-Klapja mezőbe

Ekkor még senki nem sejtette, hogy nemcsak hogy marad az énekesnő, de a kommunába új szereplő is belép, ezzel a szappanopera olyan gazdag lesz, hogy még Madonna és Guy Richie is fejet hajtana előttük, pedig terjengős válásukkal maguk is sokat tettek a világ szórakoztatásáért. A Mary-Klapka mezőbe tehát belépett Kis Tamás, a 21 éves közgazdász, aki barátnőjénél 40 évvel fiatalabb, de kettejük érettségét tekintve már nem biztos, hogy olyan tetemes a korkülönbség.

A szerelmükről jó darabig nem beszéltek. Például olyan okok miatt nem, hogy a lapok szerint elfelejtettek elmenni a Mónika show-ba, mert belefeledkeztek a szexuális életükbe. Az információk alapján a pár nem sokkal a megismerkedésük után összeköltözött, méghozzá a Klapka-telken, ahol Mary Zsuzsi él a már említett okok miatt. Klapka a jelek szerint nagyvonalú volt, hogy kommunájába fogadta a fiút. Arról is tudnak a bulvárlapok, hogy anyagilag is megtehette, hogy támogassa volt feleségét a magánéletének kibontakoztatásában, ha például azzal kalkulálnak, hogy legkisebb lányuk, Sandy ballagása alkalmából hárommillió forint értékű autóval lepte meg érettségi előtt álló lányát.

Egyébként is szívtelen

Májusban a Napi Ász értesült arról, hogy Kis Tamás eleddig táppénzen volt, és már meg is szűnt a munkaviszonya gyöngyösi munkahelyén, így Mary Zsuzsi vállalta, hogy támogatja őt. Az asszony ebben az időben gyászolt, ugyanis meghalt 81 éves édesanyja, bár a volt férj, Dobos Attila szerint Mary Zsuzsi csak a lapok hasábjain szomorkodik, valójában sosem ápolt szoros viszont édesanyjával, egyébként is egy szívtelen nő.

A Kis Tamás-saga rendületlenül folytatódott a lapokban, és a Best magazinban a lovagkort idéző grafikákkal, amelyek a szappanoperát parodizálták. Néha a nős Klapka György lázadt fel, hogy többé nem tartja el a fiút, néha az alkoholproblémákkal küzdő Mary Zsuzsi, hogy végső soron nem is boldog, néha pedig Kis Tamás, hogy őt hagyják békén, nem közszereplő. A szex néha jó volt köztük, néha pedig egyáltalán nem volt. A közelmúltban szakított a pár, majd a dramaturgiát tetézve a Hot! azzal a feltevéssel jött elő, hogy a fiú meleg, és ezt az angolszász tabloidok hagyományai szerint névtelen, úgynevezett „fiúismerősökkel” igazoltatták. Az énekesnő nem sokat nyert a történetből, szintén a lapokból tudjuk, hogy a magánéleti botrányai miatt egyre kevesebb fellépésre hívják, amíg kor és pályatársai hétvégente adnak öt koncertet, addig Mary havonta ad ugyanennyit.

Szeressen egymásba Mary Zsuzsi és Kondor Csaba!

Ha azonban a katarzist tekintjük, a szappanopera csodálatos, a magyar sajtóban nagyobb hungarikum, mint Kiszel Tünde és – talán még emlékeznek a saját magát vidéki sztárriporternek nevező – Kondor Csaba násza. Persze, miután az általános bulvár-ingerküszöb az utóbbi években egyre feljebb kúszott olvasók százai követelhetnék, hogy Mary Zsuzsi és Kondor Csaba szeressen egymásba, és éledjen fel Kondor elképzelt sajtósa, Markóczky Mária, és írja tovább a románcot.

Kommentek

  • 2009.08.01 09:16:08FENTEtente

    JAJ,KEDVES MAGYAROK.DE SOKAN BEVETTÉTEK A NEM ÉLETSZERŰ NAGYSZERŰ MARY ZSUZSI SZAPPANOPERÁT.HOMOKOS SZAHARÁT,VAGY EMBER CSÖKÖNYÖS SZAMARÁT TEGYÉTEK TESTEMRE,HA HAMISKÁS HOMÁLYOS A NEM TISZTA LÁTÁSOM.MEGYEK,ÁTÁSOM MAGAM A HÜLYESÉGEN.MÁR RÉGEN MEG KELLETT VOLNA TENNEM.IGEN.

  • 2009.08.01 09:21:53Gatto Negro

    Ja! Lávsztori celebekre, korkülönbségre és protézisragasztóra hangszerelve.
    Valaki írhatna már belőle egy tévésorozatot.:S

  • 2009.08.01 09:57:56doktorbuta

    KicsiÉ_N, gratulálok az elmés kommentedhez.
    1 még vicces lett volna...
    Bár így azt közvetíted a világ felé, hogy összefoglaló cikkhez nem igazán lehet írni érdemben, hiszen mindenre kiterjed.

  • 2009.08.01 10:02:00DoMo

    KicsiÉ_N jó a kömmented! Végre valami ötletes hozzászólás!

  • 2009.08.01 10:06:47Gatto Negro

    De legalább kivették...Köszi!:)

  • 2009.08.01 10:19:56Capra

    ERDEKES OSSZEFOGLALO! DE AZERT A VOLT FELTEKENY PITIANER FERJEK HAZUG RAGALMAI MEGINT HELYET KAPTAK... KLAPKA A REMEK SZERETO HAHAHAHA, MEG A SEGGARCU DOBOS AKI SZERINT MZS NEM SZERETTE AZ ANYJAT, MICSODA KOCSOG AZ ILYEN AKI ILYET HAZUDIK.. HMM... BULVAR, SZARVAR :D

  • 2009.08.01 10:41:17attilka87

    Apró ételdarabkák szorulnak a műfogsorba.

  • 2009.08.01 11:52:11hbo

    szem nem marad szarazon...

  • 2009.08.01 12:22:31joerg

    lehet hogy jol cumizik

  • 2009.08.01 12:39:34Ruzsa Sándor

    Ez nem bulvár hanem TÖRTÉNELEM! Romsics Ignác tanár úr hatásköréből önkényesen szakították ki a bértollnokok. (Dr. Romsics Wikipédia: "Fő kutatási területe a 20. század magyar politikatörténete, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra.")

  • 2009.08.01 12:53:20tour_guider

    Csak nehogy a világörökség részévé nyílvánítsák.. :S Bizarrrr!

  • 2009.08.01 13:52:44lápi lidérc

    De miért egy magyarul nem tudó szerencsétlen akar itt cikkeket írni?
    Bármiről.

  • 2009.08.01 14:03:25lilla84

    Hányingerem van ettől a cukrosnénitől, ha meglátom! És amikor azt a műfogsor ragasztót reklámozza... és a TV-ben meg mutogatja/puszilgatja/a mű fogsorával "ropogtatja" azokat a fiatal f@szikat... FÚJ!

  • 2009.08.01 14:05:21lilla84

    Ja és amúgy meg ez a néni meg kicsoda??? Mert mindenhonnan Mari Zsuzsi folyik. Le vagyok maradva??? Ez a néni olyan, mint a Kiszel Tünde? Vagy ennek volt valami "szakmája" is (színésznő/énekesnő... )???

  • 2009.08.01 14:06:03Kúrcsány Ferenc

    Benkő Dániel megvolt?

  • 2009.08.01 14:38:45Capra

    lilla85 : aki valamit reklamoz nem feltetlen kell azt szeresse is.. penzert vallajak a reklamot nem elhivatottsagbol. Aigner sem azt a kavet issza amit evekig reklamozott.

    Igen van szakmaja is, nem egy Kiszel tipusu no, kituno enekesno es tancos, 1968-ben elsopro sikerrel nyerte meg a Tancdalfesztivalt a kozonseg szavazattal egyutt, de miuta disszidalt minden felvetelet letiltottak, igy a te szuleid kenytelenek voltak a nulla mozgaskulturaval rendelkezo komcsi seggnyalo Kollossy sorry Koncz Zsuzsat "elvezniuk".. ennyit a tortenelemrol :DD

  • 2009.08.01 15:03:58borovi

    joer: fogsor nélkül biztos nem fogaz... :)))

  • 2009.08.01 15:04:31borovi

    joer=joerg

  • 2009.08.01 15:23:36totyóka

    Ezt a vén KURVÁT agyon kéne B-ni.de úgy,hogy többé meg se tudjon szólalni!!!
    Ez a nő egy SZENNY,amióta ujra haza jött.
    Kukába vele!!!!!

  • 2009.08.01 15:31:22totyóka

    Ja és a fog!
    Szinte látom,hogy CIDÁZÁS előtt kiveszi a fogsort,és pampogva fog hozzá.
    Az iny meg nem karistol!!!!

  • 2009.08.01 15:32:41Ruzsa Sándor

    A táncdalfesztivált az nyerhette meg, akinek Pártunk és Kormányunk megengedte. A dalok kiosztásánál már eldőlt minden. Ezt a ma már idős résztevők mesélték a Királyi TV-n. Aki nem volt OK. el sem indulhatott. A nyerésről meg annyit, hogy ahányan már a memoárjaikban megnyerték, annyi fesztivál nem is volt. (4 évről beszélünk) később "Tessék Választani" majd "Hungaropop" volt. Bayer Friderika is egyszámos volt, mint sokan a mostani Megasztárból. TESSÉK MONDANI, MIÉRT ZSENI AKINEK ÉLETÉBEN EGY SZÁM JÖN ÖSSZE, AMIT A KEZÉBE NYOMTAK?

  • 2009.08.01 16:19:37efgdc

    sunáznám

  • 2009.08.01 16:20:41efgdc

    jaj dehogyis

  • 2009.08.01 16:22:22Szofilla

    PFújjj

  • 2009.08.01 17:08:16Fekete Pöttyös

    Hát ez k*rva izgalmas volt... mondjuk gondolom ez alapból nem az én korosztályomnak szólt.

  • 2009.08.01 18:03:15Senara

    "Hungarikum" a vén asszony nemi élete ? Talán a Kovinál kellene jelentkezni egy szerepre jó lesz !

  • 2009.08.01 20:28:53Kangörény_

    Mostanában a Capra nevet használja mzs?

  • 2009.08.02 08:22:40gyagyás

    Geronazzo & Mary Zsuzsi biztos kasszasiker szoljon valaki a kovinak !!!!!!!!!!!

  • 2009.08.03 18:40:46tóthlili

    Mary Zsuzsa kisfia meghalt a születése után pár nappal - az első gyereke volt - ezzel nem kéne élcelődni. A HOT!magazin pedig nem névtelen és arc nélküli fiúkra hivatkozva hozta elő a meleg-témát, hanem fotó is volt a két fiatalemberről, meg nevük is volt - a Tabu tévében is beszéltek Tamásról. Egyébként ők voltak azok, akik a hét végén bejegyzett élettársi kapcsolatra léptek. Ács Gábor, Berki Viktor...Utána lehet nézni.

Anyuskám, én szerelmes vagyok

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés