Mi volt az első gondolatod, mikor megtudtad, hogy idén te leszel az egyik MTV Icon?
Azt hittem, tévedés történt. Nem akarok szerénynek és szerénytelennek sem látszani, de engem nem szoktak megjutalmazni, nem szoktam díjakat, versenyeket nyerni. Ehhez hozzászoktam, és ez nem panaszkodás, nevetek is az egészen. Nem értettem, és meglepett.
Mivel magyarázod, hogy pont most döntöttek így?
Ha erről beszélnék, olyan lenne, mintha panaszkodnék, pedig szó sincs róla. Én egy vidám pali vagyok. Engem nem szoktak kényeztetni, ezért arra gondolok, egyszer csak szólnak, bocs, nem rólad van szó, összetévesztettünk valakivel. Egész életemben a saját magam ura voltam, nem álltam be a trendekbe. Lehet, most be kell állnom. Óriási dolog, ha elismerik az ember munkáját, de nem tudom, hogy tényleg fontos-e. Nem veszem nagyon komolyan ezt az egészet, mármint az életemet. Komolytalan, ezért nem lehet halálosan venni, a vége úgyis az lesz.
Azt mondtad, nem veszed annyira komolyan az életet. Ebbe az imidzsbe belefér az is, hogy vállalsz nem kevés bulvárszereplést?
Kicsit válogatom ugyan a bulvárszerepléseim, mert ennél sokkal több lehetne, többet bohóckodhatnék, de ezelőtt öt-hat éve rájöttem, a média a bulvárról szól. Csak bulvár van. Ha veszem azokat az újságokat, amiket régen olvastam – lehetnek azok irodalmi lapok is –, már nem komoly napilapok. Azt tartom komoly lapnak, amit egymillió példányban adnak el. A többi komolytalan, abba csak ölik a pénzt. Nyugodtan lehet mondani: bulvár nélkül nincs élet. Ezért nem érdemes felesleges dolgokkal foglalkozni. Ez nem azt jelenti, hogy az ember ne nyilatkozzon a Rákoshegyi Mérnökök Lapjának – mert nyugodtan mondhatsz nekik is valamit, ne becsüld el őket –, de igazából a nagy bulvártévéknek és a nagy bulvárújságoknak van csak hihetetlen hatása. Egy faluban lakom, ha a Blikkben egy fintorra húzom az orromat és megírják, másnap az egész falu mondja, láttunk tegnap a Blikkben. Tudatos, amit csinálok, és nem becsülöm le a bulvárt.
Korábban egy interjúdban arról értekeztél, hogy a rock and roll korlátlan szabadságot jelent, ehhez képest nekem úgy tűnik, hihetetlenül tudatosan élsz.
Nekem ez nem ellentmondásos. Vannak határok. Például letolhatom a gatyám, ha erről akarok híres lenni, de egy sportteljesítmény jobban motivál. Ha már a zenémre kutya nem kíváncsi. Nem lehet, hogy arról beszéljünk?
Azt mondtad, sok rendezvényre, esküvőre hívnak, vannak fellépéseid. Ennek fényében nem úgy néz ki, hogy kizárólag az érdekelné az embereket, valójában tényleg te vigasztaltad-e a lányod, amikor elvesztette a szüzességét.
Igazad van. Pontosítok: a televíziókat, újságokat nem érdekli. Úgy kell megfűzni őket, hogy írjanak arról, Zürichbe hívtak meg minket játszani. Pedig nagy dolog az. Örülök és megtisztelő, amikor meghívnak valahova játszani, a családom is örül neki, mert be tudom fizetni a gyerekek főiskoláját, ami nem kevés pénz. Konkrétan egy vagyon. De egy motoros találkozó sem érdekli a médiát. Pedig a világ legjobb filmjét lehetne ott leforgatni Sirokon, amikor megérkezel. Ehelyett azt mondják: Feró nem tudnál ugorni inkább egy szaltót? Azt nem, de tudok egyhelyben ugrani egyet. Jó lesz az is, mondják. Ilyenkor megmutattam, hogy milyen jó fej vagyok. Nyilván nem mindig vagyok büszke magamra. Mindennek van valami ára.
A zenekarod is egy szubkultúrát képvisel, idén mégis te leszel az egyik MTV Icon.
Az ember, ha nem brancsbeli, akkor csodálatos, hogy bejut egy Iconra. Tudok mondani ezer olyan zenekart, amelyek a szubkultúrát képviselik, mégis állami kitüntetést kaptak. Egy kis faluba elmész, és azt mondod, ismeri maga a nem tudom milyen Sanyit? Nem. Valószínűleg a lakodalmas Lajcsit jobban szeretik vagy ismerik. Nyilván el kéne dönteni, mi szerint működik egy szubkultúra. Ki dönt el, melyik fér be a médiában, melyik pihent, és melyik nyal olyan jól, hogy beférjen. A rock and rollra vagyunk maximum egymillióan, és kurvára nem érdekli az embereket.
Van olyan kitüntetés, aminek örülnél, vagy vágysz rá?
Nem, állati ciki lenne állami kitüntetést kapni. Már kaptam egyszer egyet. 1989-ben.
Miért ciki?
Olyan rossz érzés, hogy bent vagy, és közben egy egyetemi tanár is kap díjat, aki azért lett jó matematikus, hogy ilyet kapjon. Egy rockzenész? Látom a kor- és sorstársaim, hogy zavarba jönnek, amikor díjakat kapnak. Legyen külön egy zenei díj, az nem zavarná a Kossuth-díjat.
A pályádra visszatekintve melyik időszakot jelölnéd meg a legtermékenyebbnek és a leginkább vállalhatónak?
1978-1981.
Mi volt akkor, ami most nincs?
Akkor indult meg az életünk. Akkor döbbentem rá sok dologra. Mindent elkövettem, hogy a világ tudomására hozzam, mivel nem értek egyet. A világ szerencsére megpróbált agyonütni minket. Ha megvesznek azonnal, akkor elképzelhető, hogy nem azok leszünk, akik most vagyunk. Az a világ jót tett nekünk, de senkinek sem kívánom, a rendőrségi ügyeket sem. És meg egy korszakom van, az Ős-Bikini, az termékeny volt, és élveztem. A legsikeresebb 1989-1990-ben volt, amikor egy rossz zenekarom volt, de ha a legkisebb faluba léptünk fel, akkor is négyezren voltak. Nem értettem.
Azóta se fejtetted meg, miért voltatok akkor sikeresek?
De. Akkor végre el lehetett játszani a nagyváros farkast, amit eddig is, de akkor divatos lett minket támogatni. Minket ez a hullám feldobott a felszínre, de a zenekar nem volt olyan jó, én legalábbis nem annyira élveztem. 12 gyereket kellett eltartanunk, már nem lehetett az ember az a punk, aki '78-ban. Nem mondhattam, hogy leszarom. Lassan próbálok változtatni a dolgokon. Nemrég szabadultam meg két embertől és máris jobb lett a zenekar.
Hogy tudsz ma lázadni?
Belőlem nem fogyott el semmiféle tűz. A lázadásom megváltozott, sokkal toleránsabb lettem a világgal szemben. Ez azt jelenti, hogy rájöttem, az embereknek állampolgári joga hülyének lenni. És ha ez így van, honnan veszem én a bátorságot ahhoz, hogy azt mondjam, emberek, ti hülyék vagytok. Ezelőtt harminc évvel úgy gondoltam, szólni kell nekik, és akkor nem lesznek annyira hülyék, törekednek majd a jóra. Ma már úgy vagyok vele, a világ úgy szar, ahogy van, de ezt vigyorogva mondom. És aki az akar lenni, annak azt mondom – ez az igazi tolerancia –, úgy van, igazad van, legyél hülye. Cinikus, fölényes hangfelvételű lettem. Az új lemezen is két olyan dal van, ami erről szól. Az egyik a Vidámság és rock and roll, a másik a Csodálkozol, hogy iszom kérdéssel tér vissza folyamatosan.
A gyerekeidnek át tudtad adni a világnézetedet?
Nem törekedtem rá. Egy családban élünk, nagyjából mindent eltanultak tőlem. Minden információt átadtam, de döntsék el ők, orvosok akarnak lenni vagy csövesek. Nekem mint szülőnek, aki kitermelte őket erre a világra – nem kérték, én meg addig búvárkodtam, amíg összejött, pedig én sem akartam –, az a kötelességem, ha a feleségemmel összevész az egyik, és azt mondja neki, fel is út, le is út, akkor azt mondjam: fiam, egyet jegyezzél meg, ha ezen az ajtón kimész, akkor bármikor visszajöhetsz. Ez fontos, mert ha elmegy, akkor is tudja, visszajöhet, és kérdezheti: nincs valami kaja? Engem is így neveltek, bár anyám sose mondta ki így. Ezt a dumát már én találtam ki. A nagyobbik fiam Magna Cum Laude fanatikus. Ha egyet finganak, akkor ő szalad, és szagolgatja: Misikém, Misikém, ez csodálatos volt, mondja. Amin Misivel ketten szoktunk röhögni. Nem tudom elképzelni, hogy előírjak nekik valamit. Lehet, persze a spártai módszer jobb lenne. A feleségem időnként nagyon le tud baszni, mert liberális vagyok és mindent megengedek nekik. Ez nem igaz, de vannak dolgok, amikben nekik kell dönteniük. Odajön egy szőkével, akkor nem mondhatom neki, hogy nézzél inkább egy barnát. Nem mindegy? Ő fogja az ágyban töcskölni. Ha erre van gusztusa, csinálja, nem bánom, akkor sem, ha ott lóg egy vasdarab a száján, az egész le van fáradva és öngyilkosjelölt.
Te kit választanál Iconnak?
Ákos egy rendkívül népszerű ember, tehetséges. Magamat nem látom olyan nagy sztárnak belülről, mint őt. Talán igazam is van. Ha az én nevem írják ki egy sportcsarnokra, akkor, ha nagyon erőltetjük, 5-6 ezren eljönnek. Ha kiírjuk, hogy bütyökharapás lesz, amit a nagy kivetítőn is lehet majd látni, akkor talán többen lesznek. Ha kiírod: Ákos kisbuli, akkor 15 ezren beszaladnak megnézni. Amúgy nem az én dolgom eldönteni, a világ feladata ez.