Mi volt az első gondolatod, mikor megtudtad, hogy idén te leszel az egyik MTV Icon?
Azt hittem, tévedés történt. Nem akarok szerénynek és szerénytelennek sem látszani, de engem nem szoktak megjutalmazni, nem szoktam díjakat, versenyeket nyerni. Ehhez hozzászoktam, és ez nem panaszkodás, nevetek is az egészen. Nem értettem, és meglepett.
Mivel magyarázod, hogy pont most döntöttek így?
Ha erről beszélnék, olyan lenne, mintha panaszkodnék, pedig szó sincs róla. Én egy vidám pali vagyok. Engem nem szoktak kényeztetni, ezért arra gondolok, egyszer csak szólnak, bocs, nem rólad van szó, összetévesztettünk valakivel. Egész életemben a saját magam ura voltam, nem álltam be a trendekbe. Lehet, most be kell állnom. Óriási dolog, ha elismerik az ember munkáját, de nem tudom, hogy tényleg fontos-e. Nem veszem nagyon komolyan ezt az egészet, mármint az életemet. Komolytalan, ezért nem lehet halálosan venni, a vége úgyis az lesz.
Azt mondtad, nem veszed annyira komolyan az életet. Ebbe az imidzsbe belefér az is, hogy vállalsz nem kevés bulvárszereplést?
Kicsit válogatom ugyan a bulvárszerepléseim, mert ennél sokkal több lehetne, többet bohóckodhatnék, de ezelőtt öt-hat éve rájöttem, a média a bulvárról szól. Csak bulvár van. Ha veszem azokat az újságokat, amiket régen olvastam – lehetnek azok irodalmi lapok is –, már nem komoly napilapok. Azt tartom komoly lapnak, amit egymillió példányban adnak el. A többi komolytalan, abba csak ölik a pénzt. Nyugodtan lehet mondani: bulvár nélkül nincs élet. Ezért nem érdemes felesleges dolgokkal foglalkozni. Ez nem azt jelenti, hogy az ember ne nyilatkozzon a Rákoshegyi Mérnökök Lapjának – mert nyugodtan mondhatsz nekik is valamit, ne becsüld el őket –, de igazából a nagy bulvártévéknek és a nagy bulvárújságoknak van csak hihetetlen hatása. Egy faluban lakom, ha a Blikkben egy fintorra húzom az orromat és megírják, másnap az egész falu mondja, láttunk tegnap a Blikkben. Tudatos, amit csinálok, és nem becsülöm le a bulvárt.
Korábban egy interjúdban arról értekeztél, hogy a rock and roll korlátlan szabadságot jelent, ehhez képest nekem úgy tűnik, hihetetlenül tudatosan élsz.
Nekem ez nem ellentmondásos. Vannak határok. Például letolhatom a gatyám, ha erről akarok híres lenni, de egy sportteljesítmény jobban motivál. Ha már a zenémre kutya nem kíváncsi. Nem lehet, hogy arról beszéljünk?
Azt mondtad, sok rendezvényre, esküvőre hívnak, vannak fellépéseid. Ennek fényében nem úgy néz ki, hogy kizárólag az érdekelné az embereket, valójában tényleg te vigasztaltad-e a lányod, amikor elvesztette a szüzességét.
Igazad van. Pontosítok: a televíziókat, újságokat nem érdekli. Úgy kell megfűzni őket, hogy írjanak arról, Zürichbe hívtak meg minket játszani. Pedig nagy dolog az. Örülök és megtisztelő, amikor meghívnak valahova játszani, a családom is örül neki, mert be tudom fizetni a gyerekek főiskoláját, ami nem kevés pénz. Konkrétan egy vagyon. De egy motoros találkozó sem érdekli a médiát. Pedig a világ legjobb filmjét lehetne ott leforgatni Sirokon, amikor megérkezel. Ehelyett azt mondják: Feró nem tudnál ugorni inkább egy szaltót? Azt nem, de tudok egyhelyben ugrani egyet. Jó lesz az is, mondják. Ilyenkor megmutattam, hogy milyen jó fej vagyok. Nyilván nem mindig vagyok büszke magamra. Mindennek van valami ára.
A zenekarod is egy szubkultúrát képvisel, idén mégis te leszel az egyik MTV Icon.
Az ember, ha nem brancsbeli, akkor csodálatos, hogy bejut egy Iconra. Tudok mondani ezer olyan zenekart, amelyek a szubkultúrát képviselik, mégis állami kitüntetést kaptak. Egy kis faluba elmész, és azt mondod, ismeri maga a nem tudom milyen Sanyit? Nem. Valószínűleg a lakodalmas Lajcsit jobban szeretik vagy ismerik. Nyilván el kéne dönteni, mi szerint működik egy szubkultúra. Ki dönt el, melyik fér be a médiában, melyik pihent, és melyik nyal olyan jól, hogy beférjen. A rock and rollra vagyunk maximum egymillióan, és kurvára nem érdekli az embereket.
Van olyan kitüntetés, aminek örülnél, vagy vágysz rá?
Nem, állati ciki lenne állami kitüntetést kapni. Már kaptam egyszer egyet. 1989-ben.
Miért ciki?
Olyan rossz érzés, hogy bent vagy, és közben egy egyetemi tanár is kap díjat, aki azért lett jó matematikus, hogy ilyet kapjon. Egy rockzenész? Látom a kor- és sorstársaim, hogy zavarba jönnek, amikor díjakat kapnak. Legyen külön egy zenei díj, az nem zavarná a Kossuth-díjat.
A pályádra visszatekintve melyik időszakot jelölnéd meg a legtermékenyebbnek és a leginkább vállalhatónak?
1978-1981.
Mi volt akkor, ami most nincs?
Akkor indult meg az életünk. Akkor döbbentem rá sok dologra. Mindent elkövettem, hogy a világ tudomására hozzam, mivel nem értek egyet. A világ szerencsére megpróbált agyonütni minket. Ha megvesznek azonnal, akkor elképzelhető, hogy nem azok leszünk, akik most vagyunk. Az a világ jót tett nekünk, de senkinek sem kívánom, a rendőrségi ügyeket sem. És meg egy korszakom van, az Ős-Bikini, az termékeny volt, és élveztem. A legsikeresebb 1989-1990-ben volt, amikor egy rossz zenekarom volt, de ha a legkisebb faluba léptünk fel, akkor is négyezren voltak. Nem értettem.
Azóta se fejtetted meg, miért voltatok akkor sikeresek?
De. Akkor végre el lehetett játszani a nagyváros farkast, amit eddig is, de akkor divatos lett minket támogatni. Minket ez a hullám feldobott a felszínre, de a zenekar nem volt olyan jó, én legalábbis nem annyira élveztem. 12 gyereket kellett eltartanunk, már nem lehetett az ember az a punk, aki '78-ban. Nem mondhattam, hogy leszarom. Lassan próbálok változtatni a dolgokon. Nemrég szabadultam meg két embertől és máris jobb lett a zenekar.
Hogy tudsz ma lázadni?
Belőlem nem fogyott el semmiféle tűz. A lázadásom megváltozott, sokkal toleránsabb lettem a világgal szemben. Ez azt jelenti, hogy rájöttem, az embereknek állampolgári joga hülyének lenni. És ha ez így van, honnan veszem én a bátorságot ahhoz, hogy azt mondjam, emberek, ti hülyék vagytok. Ezelőtt harminc évvel úgy gondoltam, szólni kell nekik, és akkor nem lesznek annyira hülyék, törekednek majd a jóra. Ma már úgy vagyok vele, a világ úgy szar, ahogy van, de ezt vigyorogva mondom. És aki az akar lenni, annak azt mondom – ez az igazi tolerancia –, úgy van, igazad van, legyél hülye. Cinikus, fölényes hangfelvételű lettem. Az új lemezen is két olyan dal van, ami erről szól. Az egyik a Vidámság és rock and roll, a másik a Csodálkozol, hogy iszom kérdéssel tér vissza folyamatosan.
A gyerekeidnek át tudtad adni a világnézetedet?
Nem törekedtem rá. Egy családban élünk, nagyjából mindent eltanultak tőlem. Minden információt átadtam, de döntsék el ők, orvosok akarnak lenni vagy csövesek. Nekem mint szülőnek, aki kitermelte őket erre a világra – nem kérték, én meg addig búvárkodtam, amíg összejött, pedig én sem akartam –, az a kötelességem, ha a feleségemmel összevész az egyik, és azt mondja neki, fel is út, le is út, akkor azt mondjam: fiam, egyet jegyezzél meg, ha ezen az ajtón kimész, akkor bármikor visszajöhetsz. Ez fontos, mert ha elmegy, akkor is tudja, visszajöhet, és kérdezheti: nincs valami kaja? Engem is így neveltek, bár anyám sose mondta ki így. Ezt a dumát már én találtam ki. A nagyobbik fiam Magna Cum Laude fanatikus. Ha egyet finganak, akkor ő szalad, és szagolgatja: Misikém, Misikém, ez csodálatos volt, mondja. Amin Misivel ketten szoktunk röhögni. Nem tudom elképzelni, hogy előírjak nekik valamit. Lehet, persze a spártai módszer jobb lenne. A feleségem időnként nagyon le tud baszni, mert liberális vagyok és mindent megengedek nekik. Ez nem igaz, de vannak dolgok, amikben nekik kell dönteniük. Odajön egy szőkével, akkor nem mondhatom neki, hogy nézzél inkább egy barnát. Nem mindegy? Ő fogja az ágyban töcskölni. Ha erre van gusztusa, csinálja, nem bánom, akkor sem, ha ott lóg egy vasdarab a száján, az egész le van fáradva és öngyilkosjelölt.
Te kit választanál Iconnak?
Ákos egy rendkívül népszerű ember, tehetséges. Magamat nem látom olyan nagy sztárnak belülről, mint őt. Talán igazam is van. Ha az én nevem írják ki egy sportcsarnokra, akkor, ha nagyon erőltetjük, 5-6 ezren eljönnek. Ha kiírjuk, hogy bütyökharapás lesz, amit a nagy kivetítőn is lehet majd látni, akkor talán többen lesznek. Ha kiírod: Ákos kisbuli, akkor 15 ezren beszaladnak megnézni. Amúgy nem az én dolgom eldönteni, a világ feladata ez.
Még több a velveten
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.



Kommentek
2010.04.28 12:30:58ezis?
gyere kislány,gyere,
a diszkó klubban szól már a zene...
2010.04.28 12:54:39Kockásfülűnyúl
vajon nyomja a sarjainak, hogy "nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz..."?
2010.04.28 12:57:13Axeman
Igazad van, az élet elég gagyi. De ha belegondolok abba hogy egyesek azért kapnak kitüntetést mert jól hazudnak akkor te duplám megérdemled.Persze mindenki másért kapja, és általában a különböző dolgokat nehéz egymáshoz hasonlítani. Téged lehet szeretni vagy utálni de nem lehet kihagyni.
2010.04.28 13:25:35m.maria
A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés az még aktuális? A vállalkozó közönség meg, aki tizenkét órában dolgoztatja a munkásait meg csápol neki?
2010.04.28 13:31:37hukabuki
Na, de miért Ákos? Csak ot neeeeeeeee
2010.04.28 13:43:49Rosszindulatú Vászka
Azér sztem mostanába nem büszke rá a Feró, hogy magyar néphadsereg hivatalos előadóművésze volt. Nomeg a komcsik ekézésén kívül mást nem nagyon csinált mostanába.
2010.04.28 13:45:00Bukowszky
a hülyeség örök és elpusztíthatatlan :)))
2010.04.28 13:59:23Nothingspecial
Rosszindulatú Vászka nem csak rosszindulatú, de rosszul tájékozott is. Feró volt az "első számú közellenség" anno. Ettől még persze sokan rajtuk szocializálódtunk. :-))
2010.04.28 14:03:03Piszok Alfréd
Mindig is kedveltem az öreget :)
2010.04.28 14:18:25Dr. Schwanzkopf Rudolf
Jó fej a Feró.
2010.04.28 14:23:03Kilgore Trout
Nothingspecial meg még rosszabbul tájékozott, mert volt a Ferónak egy olyan korszaka, amit ma "támogatott"-nak neveznénk, ugyanis 1978 előtt minden szombaton (vagy második szombaton) a MOM kultúrházban nyomták a diszkó zenét a Beatricével. Persze nem a Miklóska-Lugossy-Donászi-Gidófalvy féle felállásban, hanem a Marschalkó-Aszalós-Cila(neki csak a becenevét tudom)-Csuka Mónika felállásban. Ez 76-ban volt és minden bulijukon ott voltunk, na nem annyira miattuk, mint inkább az előzenekar, a Vedres Józsi-Molnár Feri-Kiscser nevével fémjelzett Teenager zenekar miatt. Persze, ha már ott voltunk, akkor megnéztük a Beatricét is. Nem tudom, Feró emlékszik-e rá, de bizony befigyelt akkoriban a Daddy cool meg a Dancing night away is. :) Szóval ekkoriban lehettek ők akár az MN előadóművészei. Hol volt még ekkor az "első számú közellenség", meg a "Nemzet Csótánya"?
2010.04.28 14:25:02Garbai Sándor
Vedres Joe és Hirlemann Berci miért került lapátra?
2010.04.28 14:26:05Kémütyüm
Azert annak idejen a pancsolo kislanyos koncertfelvetelt nagy cucc volt megszereezni VHS-en. Meg mindig jol esik ra visszagondolni, mekkora "lazadok" voltunk anno. Koszi Fero
2010.04.28 14:28:31Garbai Sándor
Kérdés fele visszavonva, Bercit azért dobta, mert kellett a hely a Hunorkának, de Joe esetét továbbra sem értem.
2010.04.28 14:28:38Kémütyüm
Azota lehet, hogy elkurvult, de amit akkor kozvetitett nekunk kreten kamaszokk, az mar a mienk marad. Mindenki ugy csinal penzt ahogy tud, en nem fogom ot ezrt megitelni
2010.04.28 14:29:19Kémütyüm
kamaszoknak
2010.04.28 14:31:39amarettto
Nagy Feró egy nagyszerű ember és zenész!!! Van stílusa és egyénisége. Régi motoros. Az ő zenéjére nőttem fel (többek között).
2010.04.28 14:43:18Garbai Sándor
Feró lett a rockzene Annácskája.
2010.04.28 14:43:40MajdnemAraya
Bercit sem először dobta már ki. Nyilván ugyanaz volt a fő ok most is, mint először...
2010.04.28 14:44:45ROBERTO
Ákos egy nyálbányász kis buzi. Attól még lehet népszerű a hasonlóak között, és lehet, hogy megtöltik a nézőteret, de manapság sem sokkal gazdagabbak a "lázadó rokkerek" mint voltak anno... ezér nem csodálkozok, hogy nehezen töltenek meg egy csarnokot 30-40 sör árú belépőért... :-)
2010.04.28 14:45:27Garbai Sándor
És mi volt először?
Amúgy Bercit sem kell félteni, ő is képes mindent elvállalni lóvéért, meg amúgy sem a hűséges zenekari tag mintapéldánya.
2010.04.28 14:47:17Rosszindulatú Vászka
Feró a rencerváltás után próbálkozott a sereggel, laktanyákba haknizott.
2010.04.28 14:49:49vsztk9111
Feró a nagy öreg most is sok igazságot kimond. Másfél generáció jelentős része nőtt fel rajta (persze nem a pártitkár gyerekek, aki ma a nagy megmondóemberek, meg az az igazán cool lazacsávók) , és ezt senki nem veheti el tőle. Tényleg úgy adott rengeteget, hogy érte nem sok semmit kapott (főleg, ha összehasonlítjuk kevésbé sikeres, annál inkább propagált kortársaival)
2010.04.28 14:51:27vsztk9111
és a laktanyákban való zenéléssel mi a baj?
Amúgy Vászka k.rvára csúsztatsz, mert a rendszerváltás után már nem Néphadseregnek hívták a szervezetet, szóval milyen néphadsereg hivatalos előadóművészéről van szó?
2010.04.28 14:52:55vsztk9111
Vászka, te is biztosan valami régi munkásőr lehetsz, akit frusztrált, hogy Feró sokkal népszerű volt a csajoknál, mint a te savanyú munkásökölvasököl pofád!
2010.04.28 14:56:48Kilgore Trout
hűha...
2010.04.28 14:57:08valakitalánvagyok
Akos??? Pfff...
2010.04.28 15:04:07rotoura1
Lehet, hogy Akos szebben enekel, Fero azert megis tobbet lehozott. Akos csak egy hang, Fero egy egyedi arc, aki hianyozna, ha nem lenne.
2010.04.28 15:04:24Garbai Sándor
Minden riszpekt Ferónak, de azért olyan nagyon ő sem vol elnyomva: István, a király, Garázs, Bikini és a Hamlet lemez, szövegírás más előadóknak...
2010.04.28 15:08:46Rosszindulatú Vászka
Néha hallgatom a pelikán rádióba, annyira gáz, hogy már jó.
2010.04.28 15:10:29rotoura1
Masreszt egy politikust talan le lehet kommunistazni. Az akinek egy zeneszrol jut ez az eszebe, az merhetetlen lelki szegenysegrol tesz tanubizonysagot.
2010.04.28 15:40:49Quentin vagyok Montargis-ból
2010.04.28 15:04:24Garbai Sándor:
Na ja, de a Beatrice lemeze azért vagy 10 évig nem jelenhetett meg.
2010.04.28 15:59:31Rosszindulatú Vászka
Nomeg ha jól emlékszek, egy ideig Budapestről is ki volt tiltva a Ricse. Azért mikor beMIÉPült, az eléggé fles volt.
2010.04.28 16:01:17Mr. Quijote
Érdemes lenne előkotorni a Kanizsa magazin egyik ősrégi számát, úgy 1992-1993 körülről. Már nem nagyon emlékszem a vele készült interjú pontos szövegére, de az pl. megmaradt bennem, hogy Göncz Árpádról mint egy "vén faszról" beszélt.
Szóval több, mint ciki lenne...
2010.04.28 16:05:37Lucidum intervallum
Bírom ezt a fickót! Kis pisisként ott rugdosódtunk a koncertjein anno!!
2010.04.28 16:20:57Môžeš mi pomôct'?
Hé, nekem tetszett az "engem már nem tutujgat senki". Szóval tudod mit jelent ez Feró? Jaja baszkikám, kosútdíj. Ezt nem úszod meg bazmeg, még ha mindketten PONTOSAN tudjuk is, hogy Lola jobb!
2010.04.28 16:28:47Môžeš mi pomôct'?
Mondjuk a kosútdíj manapság szart ér, ne tápláljunk illúziót. Ám a legjobb Balkán Brádersz Bend díját - közkívánatra - is Feró kaphatja, ami viszont - hiszitek vagy sem - VALAMI.
Én (az Úr látja a lelkem) Lolának is adnék, de ő inkább Sziszter, szóval gender alapon ab ovo szipacs. Ez van, ilyen a showbiz, tetszett volna hímnek születni a kisasszonynak.
2010.04.28 17:04:59Avatar
"2010.04.28 13:31:37hukabuki
Na, de miért Ákos?"
mert 2/3dal megszavazta a motorizált nemzedék. :)
2010.04.28 17:08:19Semeretyevó
Feró jó ember. Szeretjük.
2010.04.28 19:05:13Garbai Sándor
2010.04.28 15:40:49Quentin vagyok Montargis-ból
Anno 1978-ban és környékén még lehet, hogy nem engedték, de amikor a '80-as évek közepén már lehetett volna, akkor meg Feró nem akarta a lemezt, mondván, hogy az, ha a Ricse mítosz marad. Volt neki elég más betevője akkoriban.
2010.04.28 19:07:26Garbai Sándor
2010.04.28 15:40:49Quentin vagyok Montargis-ból
Pontosítok:
Anno 1978-ban és környékén még lehet, hogy nem engedték a lemezt, de amikor a '80-as évek közepén már lehetett volna, akkor meg Feró nem akarta, mondván, hogy jó az, ha a Ricse mítosz marad. Volt neki elég más betevője akkoriban...
2010.04.29 01:30:58====== vadparaszt ======
Hát ez kész. Ferókám, gyere gyakrabban.
2010.04.29 10:21:50swallow48
Savanyú a szőlő, kedves Ferenc?????
Szerintem is ciki lenne egy ilyen kitüntetés!!
Anno, még nem volt az, de, már, azzá vált a siránkozások, feltűnési viszketegségek miatt.
Ha, kérem, ha 30 ezres a nyugdíj, valamiből élni kell!!!! Gusztustalan!!!
2010.04.30 11:24:31gojibogyo
Hajrá Letenye!