Az ember azt hinné, egy lottónyeremény tökéletessé változtatja az életét, de a valóságban ez nem ilyen egyszerű. Bár a magyar lottónyertesek neve soha nem nyilvános, ezért nem is lehet tudni, hogy mennyire bántak jól a pénzzel, viszont egy rakás nemzetközi példa van arra, hogy a sok pénz kifejezetten rosszul jött. Most felsoroljuk önnek a négy legjellemzőbb kimenetelt.

El akarják perelni

A 37 éves Mirlande Wilson 656 millió dollárt  nyert a Maryland Lotteryn. Mint kiderült, ennek igazán csak ő örült, a McDonald'sban dolgozó kollégái már annyira nem. Wilson kollégái beperelték a nőt, amiért nem osztja meg velük a nyereményét, ugyanis állításuk szerint közösen dobták össze a pénzt a szelvényekre, és a nőt bízták meg vele, hogy vásárolja meg őket. A végkimenetel még nem ismert, de a nő korábban azt mondta a riportereknek, hogy a közös szelvényeket elhagyta.

Kirabolnak

Csajozás helyett utazott

A brit Matt Myles 380 millió forintnak megfelelő fontot nyert, azon nyomban fel is mondott a munkahelyén, és világkörüli útra indult. 

2002-ben Jack Whittaker 315 millió dollárt kasszírozott a szerencsés szelvényével. A hat és fél milliárd forintnak megfelelő összeggel az elején bőkezűen bánt, a 10%-át egyből eljótékonykodta, de aztán többször is összeütközésbe került a törvénnyel, és magánéleti problémái is voltak. Mivel jól állt, elkezdett vadul bulizni, aminek a csúcsa az lett, hogy 545 000 dollárt, azaz nagyjából 113 millió forintot loptak el tőle egy sztriptízbárban. A később családi tragédiáktól is sújtott Whittaker 2007-re teljesen elszegényedett, és bevallottan élete tragédiájának tartja a napot, amikor megnyerte a nagy pénzt.

Elverjük

Megszámlálhatatlan lehetőség van arra, hogy a szerencsésen megnyert pénzt úgy tüntessük el, hogy végképp semmi hasznunk ne legyen belőle. A legnépszerűbb irány természetesen a drog. A 22 éves Callie Rogers 16 évesen nyert 1,9 millió dollárt, aminek pár év alatt legalább a negyedét elnarkózta, állítása szerint egy fekete lyuk volt az élete, ameddig ez tartott. Michael Caroll inkább kurvákra költött, elmondása szerint 100 000 dolláros (kb. 24,5 millió forint) nyereményéből több ezer nőtől vett szerelmet.

A rossz befektetések is gyakori okként szerepelnek, William Post úgy próbálta megmenteni azt a pénzét, amit barátnője nem perelt még el tőle, hogy befektetett testvérei üzletébe, amiből olyan jól jött ki, hogy azóta egymillió dolláros adósságot halmozott fel, és segélyekből él.

Persze a szerencsejáték is szóba jöhet, Evelyn Adams 1985-ben és 1986-ban is nyert pénzt lottón. Az 5,4 millió dollárból olyan jókat kaszinózott, hogy jelenleg egy lakókocsiban él, és nincs egy fillérje sem.

Megölnek

Abraham Shakespeare 17 millió dollárt, azaz 350 millió forintot szerzett lottón, aminek jó korán a seggére vert, és két éven belül már csak hárommillió dollárral rendelkezett. Ekkor ismerte meg Dee Dee More-t, aki azt hazudta, könyvet akar írni az életéről. A könyvírás helyett a férfi maradék pénzét magához íratta át, majd megölte a feleslegessé vált győztest. Ráadásul Shakespeare csak egy azon emberek nagyon hosszú sorából, akik közvetve vagy közvetlenül azért haltak meg, mert nyertek egy rakás pénzt.