Megpróbáltuk felmérni a helyzetet egy kicsit abban a tekintetben, hogy a rengeteg külföldre kivándorló magyar mennyire tart össze kint. Sokak szerint semennyire, ebből született meg ez a korábbi cikk, ami azt sorolta, miért nem keresik egymás társaságát az ugyanazon országban vagy városban élő magyarok külföldön. Már az eredeti cikk is tartalmazott egy ellenpéldát, de a megjelenést követő napok levéláradata még rengeteg továbbit hozott összetartó magyarokról.
Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki írt, hogy elküldte beszámolóját, a sok pozitív példát hozó hozzászólás közül az alábbi tízet találtuk a legérdekesebbnek – de hozzá kell tennünk, hogy azért a negatív hangvételű levelekből még több volt. Ebben a cikkben viszont akkor is csak a jó példákra koncentrálunk tíz darab idézettel, ami a Velvetbe beküldött olvasói e-mailekből származik. Íme, így kell együtt élni magyaroknak külföldön, ahogy ez 10 különböző országban meg is valósult!
1. Ausztria
„Fura volt olvasnom a cikkbeli magyarokról, hogy néhány negatív élmény után azonnal letettek a magyar honfitársakkal való kapcsolattartásról. Jómagam 5 éve élek Salzburgban, de korábban eltöltöttem 2 évet Bécsben, 1-et Münchenben.
A bécsi életem alatt magyar diákokkal jártam korcsolyázni, mivel sokan voltak zeneakadémiások, volt hogy saját koncertjükre is elhívtak. Magyarokkal fociztam hetente egyszer. Persze osztrákokkal is a céges csapatban. 3 másik magyar kollégákkal ültem egy irodában, mindig segítettük egymást, az első időben az egyik kollégánál laktam, ameddig nem volt saját albérletem.
Salzburgban vannak magyar kollégáim, jóban vagyunk, ha valakinek segítség kell, alapvető, hogy támogatjuk egymást. Ha bútort kell cipelni, autót vontatni, ezt-azt hazajuttatni, mindig számíthatunk egymásra. Időnként összejövünk egyet sörözni, pizzázni is, elmegyünk együtt túrázni, stb. Természetesen ügyelünk arra, hogy a cégnél nem klikkesedünk, ha osztrák is van a társaságban, nem zárjuk ki a magyar nyelvvel, nem együtt járunk ebédelni, mindenki megy a saját osztrák kollégáival. Vasárnap épp Tankcsapda-koncert volt a városban, 3 magyar kollégával mentem, plusz jött velünk egy osztrák is, de a koncerten ő volt a „külföldi”...
Az alapvető, hogy egy idegen országban leginkább a külföldiekkel könnyű barátkozni, mert a helyieknek megvan a saját kapcsolati hálója, nincsenek rászorulva új barátokra. Miért zárnám ki ebből pont a magyarokat? Van a Facebookon is egy a tartományban élő magyaroknak szóló csoport, vannak benne vagy 2500-an, ha elromlik egy számítógép, vagy ha osztrák rendszámosítani kell egy autót, mindig akad, aki tud segíteni. Egy kisebb csapatban megünnepeltük a március 15-ét. Ilyenkor természetesen lehet csajozni is...
Persze vannak nyilván trollok is ennyi ember között, mint ahogy otthon is. Aki ellenséges, vagy a „zsebemben akar turkálni”, azzal nyilván nem barátkozom. Azzal barátkozom jobban, akivel otthon is barátkoznék. Természetesen nem korlátozom magam kizárólag magyar ismerősökre, 2 hete egy spanyol és egy ukrán sráccal síeltem egy napot. Több osztrák társasággal is járok focizni, a céges csapattal jégkorongozni.”
2. Németország
„Lassan három éve élek Bajorországban, s a müncheni repülőtéren dolgozom több száz magyarral együtt. Nagyon különböző otthoni élethelyzetekből érkezünk ide, s szinte mindnyájan nagyon lent kezdtük. Ez a lent a legtöbbünknél csomagrakodást jelent. A nehéz kezdőévek nagyon sok magyart hoztak össze, s ismeretségek, barátságok alakultak ki. A reptéren becsben tartanak bennünket, mert szorgalmasak és megbízhatóak vagyunk. Sokan kölcsönzött munkásként kezdtük és munkásszállón laktunk, ami inkább összehozott bennünket. Van már egyesületünk is, amit egy korábban a reptéren dolgozó kollégánk alapított meg. Én magam a MUC-reptér blog szerzője vagyok, melynek köszönhetően több magyar is el tudott itt helyezkedni. Remek magyar csapat van itt, akik miatt nem kell szégyenkeznie Magyarországnak.”
3. Svájc
„Én 13 évig éltem Svájcban, Bernben, 3. országból származó férjjel neveltem 3 kisgyereket, egyetemista voltam, ez az időszak kb. 1984 és 1997 között volt. Életem legcsodálatosabb szakasza volt ott magyarság szempontjából, szívet melengető, nagyszerű magyar közösség volt ott. Igényes kulturális előadások, cserkészet, magyar mise, mindez lelki otthont adott. Az akkori, ottani légkör nyilvánvalóan néhány lelkes, karizmatikus személy munkájának volt köszönhető, akik, mint sokan mások, még úgy éltek ott, hogy nem jöhettek haza, a magyarság fontos volt számukra, még éltek az 56-os menekültek is.
Szívet melengető ünneplés a nemzeti ünnepeken, privát is gyakran összejártunk, a légkör családias, szeretettejes, vidám volt. Gyerekeimmel soha egy szót nem beszéltem németül, azt úgyis megtanulták az utcán, óvodában, iskolában, de magyarságuk megtartásához nagy segítség volt az ottani közösség. Az ottani magyarok közül nekem sem volt mindenki szimpatikus, csak, mert magyar, de találtam köztük barátokat. Néha volt a közösség életében valami szappanoperára emlékeztető is, házasságok, válások, sztorik... de mindenki a saját színvonalán működik. Az ottani barátságok egy része azóta tart, némelyik hosszabb szünet után frissítésre került...
Az ott magyarként átélt tartás, összetartás azóta hiányzik az életemből, honvágyam Magyarországról vissza, Bernbe. Vissza is járok, évente minimum 4-5 napra, az persze nem ugyanaz... Sajnos azóta az ottani magyar közösség is megcsappant, megöregedett, sokan meghaltak. De cserkészet van, sőt, lett azóta magyar iskola is, magyar mise is van annak ellenére, hogy a svájci állam már nem támogatja anyagiakkal, a berni és a bázeli magyarok egyesületi pénzből közösen finanszíroznak maguknak egy papot, akit Erdélyből hívtak meg, és aki tőlük kapja a fizetését. Programok, előadások vannak, van néhány család, aki 3. generációban őrzi az ottani magyarság hagyományait, szomorú, megható, csodálatra méltó. Nem tudom, más országokban, városokban milyen volt akkor az élet, de én akkor és ott ezt éltem át, azóta is táplálkozom belőle lelkileg.”
4. Spanyolország (Mallorca)
„Az „5 ok, amiért nem tartanak össze a külföldön élő magyarok” cikkhez írnék pár sort. Már a címnél éreztem, hogy ehhez szívesen hozzászólnék, mert én nem ezt tapasztaltam. Persze ez is megvolt mindenhol, de én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több jutott az összetartásból. És ez nagyon fontos külföldön a beilleszkedésben is. Aztán, amikor megláttam, hogy épp Mallorcáról szól a keretes írás, hát elmosolyodtam, mert én is ott szereztem barátokat, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot.
És így visszagondolva tényleg a többi országban ez nem alakult ki. 6 hónapot éltem Dominikán, 6 hónapot Ausztriában, 1,5 évet a Kanári-szigeteken (Fuerteventurán), 6 évet Mallorcán és most március 1. óta Ausztriában. Mallorcán voltam magyar esten, amin rengetegen voltunk, Mallorcán lettek barátaim, akikkel szívesen összejárnék, de sajnos csak telefonon, Skype-on tudunk beszélni, mert nincsenek közel. Vannak Svájcban, Tirolban, Németországban, és van, aki Mallorcán maradt. Aztán az is eszembe jutott, hogy az elején biztos közrejátszott, hogy jól jött a segítségem, mert mindig beszéltem az adott ország nyelvét és nem esik nehezemre segíteni, így persze ki is használtak néha, de ez előbb-utóbb kiderül.
Persze volt szerencsém azokhoz a magyarokhoz is, akik elfordulnak, ha magyar hangot hallanak. Ők azok, akikkel sem itthon, sem külföldön nem szívesen találkoznék. Mert akinek egy „sziasztok, itt éltek? szép napot nektek!” kezdetű 1 perces párbeszéd kínokat okoz, hát az menjen is inkább haza és tartsa meg magának a tüskéit. Mi meg gyönyörű 6 évet töltöttünk Mallorcán, ami részben az ott élő kedves magyaroknak is köszönhető. Tehát úgy gondolom, akit rossz természettel áldott meg a természet, annak az itthon is, külföldön is megmarad, ezen egy határátlépés nem fog változtatni.”
5. Svédország
„Svédországban élő magyarként sok mindennel egyetértek, ami a cikkben megfogalmazódott. A helyzet hál'Istennek nem ilyen egyoldalú. Ajánlom önöknek, hogy keressék fel a SMOSZ-t, Svédországi Magyarok Országos Szövetsége, melynek kb. 5000 tagja van, vagy a SOMIT-ot, Svédországi Magyar Ifjak Társasága, melynek több száz tagja van, és akkor arról is lehet írni, hogy milyen az, amikor összetartanak a kint élő magyarok, együtt buliznak, színházba járnak, jótékonykodnak és adják át a magyar nyelvet a következő generációknak.
Az én történetem ott kezdődött, amikor 5 éve Stockholmba költöztem a svéd barátomhoz. Fontos volt, hogy gyorsan megtanuljam a nyelvet, a barátomon keresztül társaság is akadt, így nem volt igényem arra, hogy magyarokkal ismerkedjek. Úgy voltam vele én is, hogy csak azért, mert ugyanazt a nyelvet beszéljük, az még nem elég ok arra, hogy valakivel jóban legyek.
A változást az hozta meg, amikor 2 éve szakítottunk, és ott álltam saját ismeretségi kör nélkül. Ekkor kezdtem el először Facebook-csoportokba belépni, majd egyszer csak meghívtak egy filmklubba. Ez utána odáig fajult, hogy mára már a legtöbbször magyarokkal járok össze...
Itt Svédországban megvan az összes féle ember, amit a cikkben említettek. Van egymás kihasználása, van magyarkodás, van egymásra fújás, irigykedés. De vannak nagyon segítőkész, kedves, értékes emberek is, szerencsére engem inkább velük hozott össze a sors.
A kulturális élet is elég mozgalmas, egy Magyar Ház nevű helyen kéthetente családosoknak van játszóház, ünnepek alkalmával megemlékezés, ilyen-olyan ismeretterjesztő előadás, táncház, nyári tábort is szoktak szervezni. A nagykövetségen is szoktak lenni programok, nagyon színvonalas előadások. Hallottam már magyar énekkarról és olvasókörről is. Valakinél minden hónap első péntekén van beszélgetős est, már sok-sok éve. Filmklubot több társaság is tart. És ez csak az, amiről tudomásom van.”
6. Oroszország
„Nekem egy kicsit más (jobb) tapasztalataim vannak, igaz én nem nyugaton, hanem kicsit keletebbre, egész pontosan Moszkvában éltem közel két évet a családommal expatként. A moszkvai magyar közösségre alig érvényes a leírt öt pont. A közösség nyilván jóval kisebb, mint Londonban vagy bármely nyugat-európai nagyvárosban. Nyilván a közösség mérete és összetétele is befolyással bír, Moszkvában elég sok a fiatal, kisgyerekekkel – diplomaták illetve különböző multinacionális cégek vezető beosztású szakemberei plusz egyetemisták.
Moszkvában létezik egy Moszkvai Magyarok Klubja nevű szervezet, mely összefogja a kinti magyarokat. Rendezvényeket szerveznek – kézműves foglalkozásoktól táncházon át bálig esetenként 100-150 fős létszámmal. A mikulásünnepség és a gyereknap a követség támogatásával a követségen – a legutóbbi gyereknap fellépője Ákos volt (az emlékezetes külföldi körútjának egyik állomásaként). Rendszeresen járunk magyar érdekeltségű sportrendezvényekre, meccsekre szurkolni együtt. És érdekes módon a barátságok közül sok a hazatértünk után is megmaradt, rendszeresen találkozunk itthon is, illetve mivel az én munkám továbbra is Oroszországhoz köt, rendszeresen találkozok a kinti ismerősökkel Moszkvában, és ha időm úgy engedi, még a heti fociderbin is részt veszek.”
7. Egyesült Arab Emirátusok
„Én már többször éltem külföldön és többféle tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogy az ember mennyire keresi a kint élő magyarok társaságát.
Először Európán belül mentem tanulni és munkatapasztalatot szerezni. Ott direkt nem kerestem a kinti magyarok társaságát, hiszen az ottani környezetbe akartam beilleszkedni, más kultúrát megismerni. Továbbá az is igaz, hogy attól, hogy magyar valaki, még nem biztos, hogy barátok leszünk.
Aztán munkát kaptam az Egyesült Arab Emirátusokban. Itt ahogy megérkeztem, rögtön egy magyar volt az első barátom, és azóta is keresem az itt élő magyarok társaságát. Ez abból adódik, hogy a kultúrák erősen eltérnek, ez egy muszlim állam, és ezen kívül jóformán csak ázsiaiak dolgoznak itt. Milyen jól jön ilyenkor egy magyaros gulyásfőzés vagy lángosozás! Itt nem érzem, hogy a magyarok irigyek lennének a másikra, hiszen itt ha nincs munkád, hazaküldenek, máskülönben meg ha jó a végzettséged, az európaiak jó munkalehetőségek közül válogathatnak.
Az európai kultúra nagyon eltérő az ittenitől, és amíg az elején érdekesnek tűnik, most már teljesen beleolvadnak a hétköznapjaimba az arab és ázsiai emberek, a szokásaikat úgy-ahogy megszoktam, de néha azon kapom magam, hogy milyen sok jó dolog van otthon Magyarországon, pl. a beszéd... Én szeretek itt élni, anyagilag sokkal jobban megéri, mindamellett ezt kiegészíti, hogy tartom a kapcsolatot a magyarokkal, ilyenkor úgy érzem, mintha megint otthon lennék.”
8. Kelet-Afrika
„Kelet-Afrikában több, mint húsz Magyarországnyi területen összesen élünk nem több, mint húszan, és itt igazán megbízható a közösség. A szokásos „magyarosch” széthúzás itt elképzelhetetlen, az idegen kultúra, a nagyon nagy távolságok és az állandó nehézségek miatt mindenki tisztában van vele, hogy „legutolsó mentsvárként” egy másik magyarra biztosan számíthat. Ha nem is intenzíven, de tartjuk a kapcsolatot, látogatjuk egymást. Az ide látogató, főleg turista, ritkán időszakosan itt dolgozó magyarokkal is szívesen vesszük fel a kapcsolatot, ha kell segítünk, tolmácsolunk. Pont a napokban pl. egy itt dolgozó expathoz érkeznek rokonok, barátok, ők is el fognak tölteni egy egy napot nálunk itt a magyar árvaház vendégeként.”
9. Kanada
„Mi 31 éve élünk Kanadában, sok magyar barátunk van, akik vagy 56-osok, vagy legfeljebb pár évvel utánunk érkeztek Kanadába.
Kapcsolatunk elsődleges indítéka a közös nyelv volt, ami lehetővé tette az egymásnak nyújtott kölcsönös segítséget, és amikor ki akartunk kapcsolódni, nem kellett a csevegést fárasztó agytornaként végigélni.
Azt viszont mindnyájan jól tudtuk, hogy a mi kivándorlásunk nem átmeneti jellegű, tehát saját érdekünkben is jobb, ha a helyi értékrendszert magunkévá tesszük, és nem sírjuk állandóan vissza a hátrahagyott világot. Egy dologról viszont egyikünk sem mondott le, az pedig a magyaros ízek.
Ez nem jelenti azt, hogy magyarországi látogatásaink során nem érezzünk otthon magunkat, de amikor eljön a visszautazás ideje, akkor mindnyájan úgy érezzük, hogy indulunk haza.
A mai magyarországi politikai dinamikát idegenkedve figyeljük, a nyelvhasználat olyannyira szlengjellegűnek tűnik, hogy szinte fáj. Ez nem kritika, csupán tükrözi a magyar nyelvhasználat alakulását, amíg mi megmaradtunk a 80-as évek szintjén.”
10. Ausztrália
„Csoportunk, a Magyarok Ausztráliában, mely a legnagyobb magyar FB-csoport az Ausztráliában élők számára, több, mint 2100 főt számlál és a szám folyamatosan növekszik.
Hiszem és vallom, hogy ez a „nem tartanak össze a külföldön élő magyarok” elsősorban egy rossz beidegződésből fakad. A mi csoportunk nem lenne ilyen nagy, nem lennének a különböző ausztrál nagyvárosoknak külön magyar csoportjai, plusz még a – szintén Ausztráliában élő magyaroknak szóló – témacsoportok, ha ez igaz lenne.
Rossz tapasztalattal biztos mindenki tud szolgálni, de ha a pozitív példákra koncentrálunk, a jó példákat tartjuk számon, akkor egyből nem lesz olyan sötét a külföldi magyarok megítélése.
A mi csoportunkban rengeteg ilyen jó példa van. Rengeteg példám van, többek között:
- az ausztráliai magyarok között nem számít, hogy ki hol született, ha magyarnak tartja magát. Nem számít, hogy erdélyi magyar vagy felvidéki, itt nem románok és szlovákok, hanem magyarok. Ausztráliában nyugodtabban élheti meg valaki a magyarságát, mint Magyarországon;
- nem egyszer fordult elő, hogy itt élő magyarok szállást kerestek a nyaralásuk idejére más ausztrál nagyvárosokban és egy-egy csoporttársunk felajánlotta, hogy náluk megszállhatnak ingyen;
- megosztjuk az álláshirdetéseket;
- vannak viták a csoportban, de ezek – az esetek 99%-ában – kulturáltan folynak;
- a magyar eseményekre nagyon sokan el szoktak menni.
Lehet, hogy nekünk, magyaroknak sehol sincs „magyar negyedünk”, de nagyon sok olyan nemzet van, akiknek nincs, így például a németeknek, franciáknak, hollandoknak, svédeknek, stb. Nem attól vagyunk összetartóak vagy sem, hogy van-e ilyesmi.
A mi csoportunkban van egy „Hogyan vitatkozzunk a neten?” című, 10 pontból álló írás, aminek az utolsó pontja így szól:
Sokan vagyunk, sokszínűek, a saját nemzetünket ismerjük a legjobban, ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „mások bezzeg nem”. Pedig igen. Más nemzetek sem különbek, csak mások.
Mi magyarok, itt Ausztráliában, köszönjük, jól megvagyunk egymással.”