horoszkóp
1140

5 ok, amiért nem tartanak össze a külföldön élő magyarok

2015.03.21. 11:37 Módosítva: 2016-01-19 08:31:04

Sok éve volt, amikor egyszer egy interjú kapcsán megkérdeztem a Szigeten Mihalik Enikőt arról, hogy milyen neki a modellélet New Yorkban. A válaszában azt mondta többek között, hogy más magyarokkal nem nagyon szokott összejárni, mert míg a lengyelek a lengyelekkel vannak, a franciák a franciákkal, stb., addig a magyarok egyáltalán nem összetartóak. Akkor elhatároztam, hogy egyszer erről a témáról írok egy cikket. Eltelt sok és fél év, és tessék: megvan a cikk!

Külföldön élő magyarokat kérdeztem meg a többi kinti magyarhoz való viszonyukról, és a többség azt válaszolta, hogy nem nagyon jár össze más magyarral (de nem mindenki mondta ezt, az ellenpéldát lásd a keretesben). A válaszok közt megpróbáltam egy kis logikát létrehozni, plusz az egészbe beleszőttem a saját tapasztalataimat is, ha már egyszer idén lesz 10. éve, hogy az életem kétharmadát Olaszországban élem. Összesen 5 pont lett az eredményből, alább olvashatja őket sorban: íme, hogy a külföldön élő magyarok miért nem tartják egymással a kapcsolatot. A megszólalók természetesen álnéven szerepelnek.

UPDATE: erre a cikkre rengeteg olvasói levél érkezett, két csoportra szedve jelentettük meg közülük a legérdekesebbeket, a pozitívakat itt, a negatívakat itt olvashatja.

1. Nem azért mentem ki, hogy továbbra is magyarok közt legyek

Azzal kapcsolatban, hogy próbálta-e más magyarokkal felvenni kint a kapcsolatot, ezt mondta nekem a 37 éves Réka, aki az egészségügyben dolgozni ment ki másfél évre külföldre, de a másfél év elteltével haza is jött: „kifejezetten nem kerestem a magyarok társaságát, mert úgy mentem ki Németországba, hogy ha kimegyek, akkor oda szeretnék beilleszkedni, és nem egy magyar rezervátum részét képezni. Szeretem azt az országot, kifejezetten befogadóak voltak, programokra hívtak meg teljesen idegenként.

A magyarok nyilván összetartóbbak voltak külföldön a XX. században, amikor úgy disszidáltak, hogy szinte semmilyen kapcsolattartás nem volt lehetséges az óhazával. Teljesen más a helyzet most, amikor létezik egyrészt a Skype, másrészt bármikor haza szabad ugrani és léteznek fapados légitársaságok. Réka tudta előre, hogy másfél év után úgyis hazajön, akkor minek próbáljon meg kismagyarországot csinálni német környezetéből? 10 év kintlét után nekem se lettek olaszországi magyar barátaim – de négy hónapnál tovább folyamatosan soha nem is voltam távol az országtól. Szóval az biztos, hogy minimális honvágy kell ahhoz, hogy az ember felvegye a kapcsolatot más kinti magyarokkal, de a honvágy enyhítésének azért ma már vannak más formái is azon kívül, hogy az ember sorstársaival találkozgat külföldön.

shutterstock 243234694

2. Ezekkel az emberekkel Magyarországon nem barátkoznék

Még a kezdet kezdetén volt, hogy egyszer úgy döntöttem, elmegyek a torinói magyar misére, mert mindig hallottam, hogy a külföldön élő családtagjaim magyar misékre járnak. Hát én is voltam egyen, a mise nem volt semmi különös, de utána volt egy kis beszélgetés, ahol hamar megállapíthattam, hogy bár ezekkel emberekkel semmi baj nincs, aranyosak, de otthon azért nem tartanám velük a kapcsolatot. Attól még, hogy ugyanabból az országból származunk, egy bizonyos ponton túl nem fogunk közös témát találni.

Kata barátja munkája miatt dél-Amerikában él, és az ő beszámolójából is az tűnik ki, hogy egy barátság kialakulásához egyszerűen nem elég annyi, hogy a másik is magyar: „A Startup programnak köszönhetően fél évente jön egy újabb magyar brigád, de inkább a saját nemzetközi hálójukon belül mozognak és nem is igen lépnek abból ki. Szóval velük próbálkoztunk, de egy-két közepesen kellemetlen alkalomnál többet nem sikerült még velük összehozni. Eléggé fent hordják az orrukat, én meg azt sem tudom néha, hogy miről beszélnek. Nemrég érkezett egy új magyar lány, ő Angliában ismerkedett meg az itteni férjével, de ő meg éppen múlt héten szült, úgyhogy valószínűleg nem lesz ebből sem nagy barátság. Így is csak azért találkoztunk egyszer, mert elhozott nekem egy felsőt Budapestről az anyukája.

Hasonló tapasztalatai vannak Gabinak, aki egy évig élt Londonban 20 éves kora körül, hogy nyelvet tanuljon. Ő ugyan találkozgatott kinti magyarokkal közben, de ezek felszínes kapcsolatok maradtak: „mivel ebben az időben még csekélyke volt a nyelvtudásom, kerestem a kinti magyar lányokkal a kapcsolatot. Találtam is kettőt, mind a ketten pár utcára laktak tőlem. Tulajdonképpen már akkor tudtam, hogy ezek nem örökéletű barátságok lesznek, sokkal inkább haverkodott mindenki. Úgy gondolom, ez amolyan „csak ne legyek egyedül” dolog és ilyenkor bárki jó, aki megérti a nyelvedet, különösen egy ismeretlen országban.

3. A magyarok összeférhetetlenkednek és áskálódnak

Nekem ehhez a ponthoz kevés saját hozzáfűznivalóm lenne, de persze ez azért is lehet így, mert szinte alig találkozom kinti magyarokkal, ezért lehet, hogy nekem külföldön más magyar soha nem tett keresztbe. Másról számol be azonban az, aki viszont megpróbálta felvenni a kapcsolatot a többiekkel, például a fent már említett Gabi, aki később Spanyolországban is élt két évig: „először itt is kerestem a magyarokat, mert egy kukkot nem beszéltem spanyolul, de amikor többször is kellemetlen helyzetbe kerültem magyarok áskálódása miatt, feladtam. Egyébként sem a nyelv használata hiányzott, csak úgy gondoltam, több segítséget kaphatok egy hazaitól, illetve egyszerűbb a kapcsolatok építése. Persze volt pár magyar, akikkel jól kijöttem, de leginkább marokkóiak, franciák, angolok és svédek voltak, akikkel szoros barátságot kötöttem.

shutterstock 134472677

Más is megerősíti Gabi tapasztalatait. Daniella a férjével és gyerekeivel ment ki Németországba éppen egy éve. Ő így mesél arról, hogy miért nem haverkodtak össze más kinti magyarokkal: „amikor kiköltöztünk, egy ideig mindenféle internetes fórumokon próbáltam felvenni a kapcsolatot itt élő magyarokkal, és nagyon meglepett, hogy nem szívesen ismerkednek egymással. Akikkel a legelején mégis sikerült egy-két mondatot váltani, azok elmondták, hogy azért kerülik honfitársaikat, mert folyamatosan megy az utálkozás, egymás zsebében turkálás.

Akik erősítik a szabályt

Győző Mallorcára ment ki a családjával, és ő a fentiekkel szemben arról számol be, hogy remek kis közösséget alakítottak ki az ottani magyarok – szóval a fenti öt dolog nem feltétlenül igaz mindenkire. Győző számára nem kérdés, hogy tarja-e a kapcsolatot más magyarokkal: „persze, hogy tartjuk. Van itt jópár ismerősünk, a legtöbbjükkel az utcán ismerkedtünk meg. Hallottuk, hogy magyarul beszélnek és szóba elegyedtünk. Van úgy, hogy Magyarországon is találkozunk velük, itt leginkább kávézni, inni, vacsizni vagy bulizni találkozunk, de tavaly szerveztem egy mikulásbulit is. Kimentünk az erdőbe mikuláscsomagokat keresni a gyerekekkel.

A társaságban minden korosztályból vannak és vegyes a családi állapot szerinti összetétel is. Fontosnak tartom a kapcsolattartást, jól esik anyanyelven lökni a rizsát, csak úgy pofázni könnyedén. Néha kell ez, nem fáraszt annyira. Persze ha valakinek nem magyar a férje vagy felesége és őt is elhozza magával, akkor velük spanyolul beszélünk.”

Persze amíg az ember nem tapasztalja ezt a saját bőrén, el sem hiszi. Hát mi szinte egyből tapasztaltuk. Az internetes magyar csoportokban egymásnak esnek az emberek, konkrétan gyűlölködnek, elhordják egymást mindennek, lehetetlen megmaradni egy ilyenben, pedig hasznos is lehetne tapasztalatcsere céljából. Internetes naplót kezdtem vezetni a kinti életünkről, mire az egyik magyar konkrétan zaklatni kezdett, rendőrségi ügy is lett belőle, feljelentettük. Egy másik magyart folyamatosan az érdekelte, miből élünk meg kint, mennyit keresünk, vettünk-e fel segélyt. Ha nem vettünk fel segélyt, miért nem, miért megy ennyire jól nekünk, miből volt pénzünk céget alapítani. Komolyan, elképesztő sztorikon vagyunk túl.

4. Aktívan bujkálunk egymás elől

A fent idézett Daniella hozzátette, hogy azért van két magyar család, akikkel néha összejárnak, így írja le megismerkedésüket: „mindkét család az utcán szólított le minket, mert észrevették, hogy magyarok vagyunk. Amúgy ez ritka, a magyarok általában csendben maradnak, ha meghallják, hogy valaki magyarul beszél a környezetükben. Amúgy itt egy magyar vendéglős próbálta összerázni a csapatot, de a magyar találkozókra nem megy el szinte senki. Mi egyszer voltunk, rajtunk kívül pedig még egy család, pedig nagyon sok magyar él a környékünkön.

Ezt csak meg tudom erősíteni, rám is jellemző. Persze mivel nekem nincsenek Olaszországban magyar ismerőseim, nem szoktam magyarul beszélni senkivel az utcán, ezért nincs, aki leszólítson. Az nyilván látható (és hallható) rajtam, hogy nem vagyok olasz, de hogy pont magyar lennék, azt ezek szerint a többi magyar se szokta észrevenni, mert még soha nem szólított meg senki, hogy nahát, magyar vagyok-e.

Velem viszont megesik, hogy a városban magyar beszédet hallok, és soha, de soha nem fordult még elő, hogy odamentem volna a magyarul beszélőkhöz azzal az elég triviális kérdéssel, hogy „nahát, ti is magyarok vagytok?!”, hanem automatikusan semleges arcot vágva elindulok a másik irányba. Nem tudom, honnan ez a talán szégyellnivaló beidegződés, de mentségemre legyen mondva, hogy Milánó vagy főleg Velence belvárosában annyi a turista, hogy köztük azért kb. óránként lehet magyar szót hallani – most minek szólítgassak le random turistákat? Mindenesetre elég nehéz olyan magyarokkal összetartani, akik direkt bujkálnak a többiek elől.

5. A politika is szétválaszt

Az első pontban már idézett Réka ezt is hozzáfűzte beszámolójához a Németországban töltött másfél évről: „volt egy negatív élményem egy magyar kollégával, aki kevésbé volt készséges abban, hogy beilleszkedjek. Ő erősen hangsúlyozta kint a magyarságát, magyarul szólt hozzám a német kollégák előtt, ami nem illendő.

Kissé paradox lelki folyamat lehet ez, de tény, hogy van olyan, akiben pont attól, hogy elhagyja a hazáját, nagyon felerősödik a magyarságtudat. Amikor Milánóból ideiglenesen Skandináviába költöztünk, mi is háromszínű szalaggal díszítettük fel otthon az egyik lámpát, ha már a piros-fehér-zöld csíkok Olasz- és Magyarországra is emlékeztetnek egyszerre. Otthon sose raknék ki nemzetiszínű díszt, de kint én is kitettem egyet egy időre, azonban nálam ennyiben ki is merült a kinti magyarkodás. Másnál viszont sokkal inkább előtérbe kerülnek a cifra szűrök, a zászlók, a címerek és ami igazán problematikus: az olyan politikai nézetek, amik otthon Magyarországon is igen erősen megosztják a közvéleményt. Szóval a hazai politika a kint élőket is ketté tudja választani, hogy ennyivel is nehezebb legyen az összetartás.

Ön szerint? Írjon nekünk!

Ön szerint miért van, hogy a külföldön élő magyarok nem tartanak össze? Vagy ön szerint nem is igaz, hogy nem tartanak össze? Élt már más országban és van tapasztalata a kinti magyarokkal? Kérjük, írja meg nekünk ön, ami ebből a cikkből hiányzik! A Velvet e-mailcímén várjuk a leveleket.