horoszkóp
screenshot14

Jegesmedvék között teszteli tűrőképességét az Antarktiszra készülő magyar lány

2017.04.23. 12:25

Ha olvas Velvetet, akkor már hallania kellett Wynne-Hughes Veronikáról. Ő az a lány, aki gyermekkori vágyát megvalósítva első magyarként szeretne elgyalogolni a Déli-sarkra, amivel egyből három rekordot állíthat fel. Ahhoz, hogy terve sikerüljön, két hónap alatt 1140 kilométeres távolságot kell leküzdenie, ami hatalmas fizikai erőpróbát jelent. A kalandor ezért nagyon komolyan veszi a felkészülést: április 21-én, pénteken az északnyugati átjáróba indult, amelyen szintén első magyarként kelhet át.

Balaton Zoltán és családja 2015-ben vitorlással vágott át az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjárón, de tudomásom szerint ezt az utat gyalogosan még egyetlen magyar sem teljesítette.

Wynne-Hughes a három hetes túra során elég cudar körülményekre számíthat. A 400 kilométeres távolságot hol a befagyott tengerjégen, hol a kontinens felett lévő jégen haladva, mínusz 30 Celsius-fokos hidegben teszi meg, miközben felszerelését szánján húzza maga után – pont úgy, ahogy a novemberben induló Antarctrip expedíción.

A felkészülő útra két norvég nő, egy tréner és egy másik túrázó tart vele, így a Déli-sarkkal ellentétben, ahol két hónapon nemhogy élőlények, de baktériumok sem lesznek a közelében, legalább tud majd kihez szólni. A magyar lány ennek már csak azért is örül, mert megvan az esélye, hogy jegesmedvékkel és grizzlymedvékkel találják szembe magukat, amik nem éppen barátságos természetükről híresek.

„Most kezdődik a párzási szezon, nagy a medve-aktivitás. A trénerem azt mondja, hogy nekünk megtiszteltetés, ha találkozunk velünk, de én inkább kihagynám.”

A csapat igyekszik mindent megtenni, hogy ne kelljen konfrontálódniuk az állatokkal. Vesznek egy kutyát medvejelzőnek, továbbá puskát – ezt törvény írja elő – és riasztófegyvereket visznek magukkal.

Wynne-Hughest a megelőző lépések némi megnyugvással töltik el. Egyedül az éjszakáktól tart, hiszen a semmi közepén sátorban fognak aludni.

„Próbálj meg nyugodtan pihenni úgy, hogy nem tudod, mikor toppan be hozzád egy jegesmedve.”

Ha szeretne megbizonyosodni róla, hogy jól van-e, kalandjait az expedíció honlapján követheti, amit ide kattintva érhet el.