Ön is utálja azokat a kínos beszélgetéseket, mikor az utcán összetalálkozik egy ismerőssel, akihez semmi kedve nincs? Nem is beszélve azokról a kellemetlen percekről, mikor mindent megtesz azért, hogy a másik ne vegye észre, és véletlenül se találkozzon össze a tekintetük a metrón, mert akkor több megállón keresztül beszélgetni kell? Amennyiben nagyon is ismeri és utálja ezeket a kínokat, akkor hoztunk Önnek egy példaképet, aki drasztikus, de nagyon hatásos módon számolt le ezekkel a helyzetekkel.

Az 57 éves Carmen Jiménez 28 éven keresztül vaknak tettette magát, éppen azért, hogy az ilyen találkozásokat és interakciókat elkerülje.

A spanyol nőről egy helyi lap, a Hay Noticia, számolt be. Információik szerint Jiménez annyira komolyan vette az álcát, hogy még a családjának és a legközelebbi barátainak se vallotta be, hogy valójában lát. Bár a férje a riportereknek azt nyilatkozta, hogy gyanakodott a nejére, aki vaksága ellenére tökéletesen ki tudta festeni magát.

Az nem teljesen világos, hogy az asszony milyen körülmények között és mi okból árulta el most az igazságot, de arról nyilatkozott a lapnak, hogy miért hazudta vaknak magát:

elegem lett a véletlen összefutásokból ismerősökkel és abból, hogy ilyenkor meg kellett állni köszönni. Soha nem voltam nagyon közösségi ember, azzal pedig, hogy úgy tettem, mintha nem látnék, ki tudtam magam húzni minden szociális kötelezettség alól

– magyarázta a nő, aki most bíróság elé is állhat a hazugsága miatt, ugyanis nemcsak az ismerőseinek és családjának játszotta el, hogy vak, hanem felvette az ezzel járó segélyeket is.

Persze a sztori sok kérdést vet fel, például, hogy hogyan hitette el mindenkivel a közvetlen környezetében, hogy egyik napról a másikra megvakult, vagy hogyan jutott olyan hivatalos dokumentumokhoz, amik igazolták az állapotát,

ám az biztos, nem ő az első, akinek eszébe jutott az ál-vakság.

Pár hete a Daily Mail egy ausztrál asszonyról számolt be, aki 21 éven keresztül játszotta, hogy nem lát, de ő kifejezetten a pénzért csinálta. Talált is magának egy orvost, aki asszisztált ehhez és kiállította számára a megfelelő papírokat.

De nem volt annyira körültekintő, mint Jiménez, ő egyáltalán nem tettette magát folyamatosan vaknak, például a jogosítványát is többször megújította. Aztán végül egy hivatalnoknak feltűnt ez az ellentmondás és szemvizsgálatra küldték. Itt pedig bár eljátszotta, hogy nem látja a táblát, az orvost nem tudta megtéveszteni, úgyhogy most az állam arra kötelezte, hogy fizesse vissza az elmúlt 20 évben felvett támogatást.