Európát járja be Lakatos Márk, illetve a Front Row Squad új videósorozata, amit a múlt héten a koppenhágai résszel kapcsolatosan említettünk. Csütörtök este debütált a legújabb videó, amiben Helsinki kerül sorra, és a finn fővárosban Lakatos Márk az étteremtesztelés és a divatbemutatózás mellett beszélgetett két fiatalemberrel, akik vegán bőrt készítenek, azaz inkább termesztenek divatcélokra.

Egyikük, Géza ráadásul félig magyar származású, és Manuel nevű kollégájával azt mesélik el, hogy az állati bőrt kiváltó anyag a természetben is előforduló gombákból készül néhány nap, illetve maximum két hét alatt. A gombákból rétegeket növesztenek, és kísérletképpen már pókselyemmel keverve is készítettek belőle hibridet, amitől erősebb és rugalmasabb. Az így készült műbőrből aztán cipőket és táskákat is lehet készíteni, amit az alábbi videó be is mutat.