Hogy ne unatkozzanak nagyon az Éden Hotel lakói, rendezniük kellett egy jelmezes műugróversenyt a medencénél.

Az összes fiú lánynak öltözött

– mondta nevetve Peti, majd egy erős szemöldökfelhúzás közben azzal folytatta, hogy szerinte

mindenkiben ott van a hajlandóság.

 

A nemi identitása nem mindenkinek áll stabil lábakon

– tette még hozzá a fiú, aki végül tűsarkúban tipegett el a medencéhez.

Azt, hogy a fiúk lányoknak öltöztek, a rommá tetovált Loki a következővel kommentálta:

Én jártam el úgy szórakozóhelyre, hogy felvettem anyám estélyijét, kirúzsoztam a szám, felvettem egy 44-es magassarkút, és úgy néztem ki, mint egy kávéházi transzvesztita.

A legszebb momentum viszont egyértelműen Naomihoz köthető, aki 90-es évekbeli pornósnak öltözött, majd ugrott egy kecses fejest:

Ezek történtek még:

  • Az Éden hotel lakói továbbra is próbálnak úgy tenni, mintha taktitkáznának, de igazából csak egymás háta mögött beszélnek ki mindenkit, vagy mondanak ilyeneket:

Ha esetleg gondolkodni kell, előhozzuk a gondolkodós énünket is!

  • Marianna a medencébe ugrás után megutatta mellét a fiúknak, de ebből mi csak egy nagy homályos foltot láttunk:
  • Peti és Apolka közt valami nagyon alakul
  • Berki Krisztiánra pedig ráhúzták az alább látható pólót, és engem tényleg érdekel, hogy vajon tudja-e, hogy mi az a Ramones.