horoszkóp
GettyImages-162998872

Zimány Linda Hajdú ellen, Puzsér oldalán kezdett el dolgozni

2016.02.09. 15:43 Módosítva: 2016-02-09 20:47:22

Zimány Linda beváltotta, amit ígért, és 2016 elején valóban elkezdett jogászkodni.

Annyira, hogy egyik első munkája február 9-én a Pesti Központi Kerületi Bíróságon volt, méghozzá egy Hajdú Péter kontra Puzsér Róbert ügyben, Puzsér Róbert oldalán.

Utóbbit Hajdú Péter is megerősítette nekünk, bár ő nem volt ott a tárgyaláson.

Tanúmeghallgatás volt ma, a mi tanúinkat hallgatták meg, és tőlük hallottam, hogy Zimány Linda volt az ügyvédjelölt, pont Puzsér Róbert oldalán. Nyilván nekem semmi bajom nincs a Lindával. Sok sikert kívánok neki, bennem semmilyen indulat nincsen.

Zimány Linda úgy kerülhetett oda Puzsér és Hajdú egyik ügyének sokadik tárgyalására, hogy a glammodellkedéssel felhagyott Zimány Puzsér Róbert védőügyvédjének, dr. Beleznay Zsoltnak az alkalmazásában áll.

És bár dr. Beleznay Zsolt nem erősítette meg az információnkat, kifejezetten nem is tagadta azt:

Az nem titok, hogy az én ügyvédi irodám alkalmazásában áll a kollegina (Zimány Linda – a szerk.) És természetesen, mint ügyvédi irodánk alkalmazottja, adott esetben elkísér engem, vagy az ügyfeleket, különböző eljárások kapcsán, mondjuk például a tárgyalóterembe. Tehát igen, az elméleti lehetősége fennáll, hogy Linda megjelenik velem adott esetben egy tárgyaláson.

Egyébként megkerestük Puzsér Róbertet is, aki csak annyit mondott, ő nem ismeri a celebeket, soha nem ismerné fel Zimány Lindát.

Zimány Linda nevét kerestük, de nem szerepel a kamarai nyilvántartásban, sem az ügyvédek, sem az ügyvédjelöltek között.

Update: Zimány Linda sajtósától időközben azt az információt kaptuk, hogy Zimány már kérte a felvételét, és várhatóan február végétől lesz feltüntetve a kamarai nyilvántartásban, de nem mint ügyvéd, hanem mint ügyvédjelölt.