horoszkóp
GettyImages-532026652

Nem csak Brad Pitt gyerekei nézhetik vissza, hogy jöttek össze a szüleik

2016.11.30. 19:18

Angelina Jolie annak idején még boldogan nyilatkozott arról, hogy a gyerekeik láthatják a filmet – Brangelináéknál ez a Mr. és Mrs Smith volt –, amelynek forgatása alatt a szülei egymásba szerettek, márpedig ezt kevés gyerek mondhatja el magáról. (Brad Pittel sokáig tagadták, hogy már a forgatás alatt kialakult volna valami, de többször elszólták magukat.) Viszont a történetük nem egyedülálló. A Gotham két szereplője, Ben McKenzie és Morena Baccarin lánya már 8 hónapos, most pedig összeházasodnak. 

A történet kissé bonyolult, ugyanis Baccarin még férjnél volt, amikor McKenzie-vel –eközben szerelmespárt alakítva – összejöttek. 2014-ben, a sorozat forgatásán szerettek egymásba, de a színésznő csak 2015-ben vált el Austin Chick filmrendezőtől.

A szakítás nem ment zökkenőmentesen, Chick szerint McKenzie-ék már akkor kavartak, amikor hivatalosan még nem váltak el. Eddig tiszta Brangelina a sztori, Jennifer Aniston is hasonló helyzetbe került, amikor Pitt Jolie-val dolgozott együtt. Baccarin egy 3 éves fiút nevel közösen a volt férjével. 

A Gotham forgatása alatt vált el, és kezdett járni Ben McKenzie-vel, akitől teherbe esett. Ekkor a sorozatban is terhes lett, ugyancsak McKenzie karakterétől, Gordon felügyelőtől. 

A 38 éves színész készült az apaságra, minden nehézséggel együtt. 

Már régóta vártam erre. Izgatott vagyok az egésztől, a kakitól, pelenkáktól, mindentől. 

A People-nek éppen a héten erősítette meg egy forrás, hogy a pár eljegyezte egymást. Baccarin ráadásul egy díjátadón még a gyűrűjét is megmutatta. Illetve nem tette zsebre a kezét, de ez bőven elég. 

Ott a gyémánt

Horvátország

Az igazi nyaralást a tengerparti kikapcsolódás jelenti öblök, sziklák, vagy homokos partok mentén.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, stresszűző programok és szórakozás. Töltődjön és szépüljön itthon!