horoszkóp
MG 5200

Horváth Éva: Azt hittem halál laza anyuka leszek, erre jó, hogy nem vagyok kész ideggörcs

2017.01.23. 11:22

Horváth Éva tavaszra várja gyermekét, de addig sem unatkozik. Fotózásokra jár és hamarosan a tévében is láthatjuk majd. Kismamaságról, beauty-dolgokról, a jövőbeli tervekről és egy kis ezotériáról is beszélgettünk vele. Interjú.

Mi történt veled az elmúlt időszakban? Kicsit eltűntél a tévéképernyőkről.

Igaz, hogy mostanában nem volt annyi tévés munkám, de azt azért nem mondanám, hogy eltűntem. Például látható leszek majd a Playback Párbajban és a Sikítófrászban is. Szóval voltak meg vannak is médiaszerepléseim, de tény, hogy nem volt műsorom, amit én vezettem volna. Ilyen ez a szakma. Én még szerencsés helyzetben is vagyok, hisz mindig projektekre szerződök le, azaz nincs olyan, hogy ehhez vagy ahhoz a tévéhez tartozok. Ezzel szemben vannak, akik így egyik napról a másikra veszítik el a munkahelyüket. Nálam most van egy kis üresjárat, de lehet, hogy a szülés után megint lesz valami, amit vezethetek. Sose lehet tudni, hogy mikor hívnak fel egy jó ajánlattal.

Van esetleg olyan szerelemprojekt, amiben részt vennél vagy saját magad megvalósítanál?

Éva és az Éden Hotel

Hivatalból néztem az új szériát, ami a TV2-n ment, de nem tetszett. Talán két részt ha láttam belőle. Nem tudnék konkrétumokat kiemelni, hogy mi miatt nem számomra szimpatikus, de ahogy néztem, nem ragadott magával, nem fogott el az izgalom, egyszerűen nem érdekelt, úgyhogy nem is foglalkoztam vele a továbbiakban.

Az Éden Hotel például ilyen volt, azt nagyon imádtam. Most viszont teljesen új élet kezdődik számomra, emiatt lehet, hogy homlokegyenest más munkák találnak meg a jövőben. Természetesen nekem is van saját ötletem, majd meglátjuk, hogy mi valósul meg.

Most vagy 38 éves. Onnantól kezdve, hogy 1998-ban megnyerted a Miss World Hungary szépségversenyt, folyamatosan a köztudatban vagy. Mindig volt valami, amivel fenntartottad az irántad való érdeklődést. Akár férfimagazinokban, akár tévéműsorokban való megjelenésekkel, illetve mint mostanában a beauty vonal ráerősítésével, hogy a Miss Balaton szépségverseny koordinátori feladatköréről ne is beszéljünk. Mindezeket magadnak találtad ki vagy volt, aki segített az önmenedzselésben?

Minden megjelenést, megbízást magamnak köszönhetek, sose volt menedzserem. Bár, egyszer megtalált egy szakmában dolgozó illető, direkt nem mondok nevet, aki azt mondta, hogy szívesen menedzselne engem, viszont akkor

teljes arculatváltás, de annyira, hogy kábé kopaszra  kéne borotválni a fejem.

Mondtam, hogy hát ez csodálatos. Mint kiderült, nem vicc volt, úgyhogy ott el is köszöntünk egymástól.

Éva és A Miss Balaton 

Honnan jött, hogy a szépségverseny koordinátora legyél? 

Az egy teljesen véletlen dolog volt. Akkor forgattuk a Viasatnak a Megruházlak című műsort, amikor váratlanul hívott egy régi barátom, hogy van egy terve. Nem nagyon volt időm, mert egész héten, reggeltől estig forgattunk, de egy kétórás ebédszünet végül csak akadt, amikor találkoztunk és megbeszéltük a dolgokat.

Idén is az leszel?

Igyekszem úgy intézni a dolgaimat, hogy 2017-ben is a szépségverseny koordinátora lehessek. Szerencsére van nagypapa, nagymama, akik vigyázhatnak majd a gyerekre, de majd kiderül, hogy ez a gyakorlatban összejön-e. Van olyan barátnőm, akinek a gyereke akár napokig vígan elvan bárkinél, de ismerek olyan babákat is, akik folyton nyugtalanok, nyűgösek, nem lehet őket magukra hagyni öt percre se. Meglátjuk. Minden a babától függ.

Mi lesz a következő irányvonal? Lehet arra számítani, hogy a beauty után most abszolút indokoltan a kismama-vonalra erősítesz rá, hogy Horváth Éva, az újdonsült anyuka lesz az új imidzsed?

Teljes mértékben. A szépségipar, a modellkedés mindig is az én világom volt, de amikor a beauty-dolgokkal foglalkoztam, akkor is éreztem, hogy hiányzik valami. Rájöttem, hogy az a valami, az az anyaság. Most, hogy már büszke anyuka lehetek, még akkor is, ha csak a hasamban van a gyerek, teljesen boldog vagyok. De nem csak engem foglalkoztat és tölt el örömmel a téma, hanem tapasztalataim szerint az olvasókat is, mivel ezzel kapcsolatban osztom meg személyes élményeimet a blogomon.

Annyit már megtanultam a várandóságom alatt, hogy fórumokat nem szabad olvasni, de ami még érdekesebb, hogy az egyszerű kommentelőkön túl néha még az orvosok is teljesen ellentétes véleményt tudnak mondani egy kismamának. Mert amíg azt tudják, hogy az influenza az mi és mit kell rá felírni, addig a várandóság már teljesen más tészta.

Meglátjuk, hogy ebből a kismama-vonalból mit lehet kihozni, de az biztos, hogy azért a szépségszakmától sem szeretnék elszeparálódni. 

A várandósság nem vett vissza a modellkarrieredből?

Egyáltalán nem. Még bikini fotózáson is voltam nem is olyan régen. Sőt! Igazából rengeteg munkám lett ennek köszönhetően. Meglepő módon nem is új márkák, cégek keresnek meg, hanem a már meglévőkkel fotózunk kismama ruhákat. 

Azt mondtad, hogy régóta vártál arra, hogy anya lehess. Nincs benned félsz, hogy hamarosan megszületik a gyerek?

Számomra is meglepő, de iszonyatos paramami lettem. Ha szúr a hasam, akkor már egy kicsit félek, hogy valami van. Akkor attól is tartok, hogy éjjel úgy fordulok, hogy álmomban ráfekszem a gyerekre. Jó lenne ezeket az aggódásokat elengedni, igyekszem is, mert úgy gondoltam, hogy egy halál laza, nyugodt anyuka leszek, erre tessék, jó, hogy nem vagyok kész ideggörcs. Néha anyukám szokott rám szólni, hogy Évi, ez azért már egy kicsit túl sok.

Egyelőre kicsit feszülős vagyok, de majd meglátjuk, hogy mi lesz, ha megszületik. Sokan azzal riogattak inkább, amit nem is értettem, hogy milyen szörnyű lesz, amikor majd hajnalban fel kell kelni a gyerekhez, nem lehet majd sehova sem menni, pisil, kakil meg sír. Hát könyörgöm. Azért ezek nem olyan nagy dolgok, hogy ne lehetne őket nemhogy elviselni, de minden zokszó és mártírkodás nélkül végigcsinálni.

Nekem ott a kutyám meg a macskám. Előbbit hajnali 5-kor le kell vinni sétálni, aztán mivel gyengék a lábai és néha elesik és segíteni kell neki; utóbbi pedig féltékenységből és bosszúból szokta összepisilni a lakást. Ezek persze össze sem hasonlíthatók azokkal, amiket egy gyermek mellett él át az ember, de nem fogok sokkot kapni egy büdös pelenkától és a hajnali kelésektől sem, az fix.

Ha mindig is nagy vágyad volt, hogy anya legyél, mit éreztél akkor, amikor kiderült, hogy gyereket vársz?

Amikor ott volt a terhességi teszten a két csík, akkor különösebben semmit. Sőt! Az orvosok is még ráparáztattak a dologra, így nem tudtam átadni magam a tudatnak, hogy gyereket fogok szülni. A genetikai vizsgálat volt a vízválasztó. Ott jött az az örömteli, megnyugtató, euforikus érzés, hogy anya leszek.

A párod hogy fogadta a hírt?

Tervezett baba volt, úgyhogy örült neki. Persze ez a férfiaknál megint másként jön le. Volt barátnőm, aki azt mondta, hogy majd a gyerek megszületése utáni hatodik hónapban várjak csak bármi apai reakciót a pasimtól, addig semmit, amíg nem látja, hogy rámosolyog, hogy rugdal a kis lábával vagy bármi ilyesmi.

Ha már így minden összejött, akkor nincs tervbe, hogy összeházasodtok a pároddal?

Egyrészt, a nő nem kérheti meg a férfi kezét; másrészt, nem érzek akkora égető vágyat, hogy boldog-boldogtalant meghívva, 800 ember előtt kimondjuk az igent. Csináltam én már elég műsort, amiben összeházasodtak emberek, sőt, fotózáson már menyasszonyi ruhában is tetszeleghettem, így ez sem hiányzik. Ha lesz is, akkor az szerintem nagyon szűk családi körben, elvonulva lesz.

Korábban azt mondtad, hogy számodra nagyon fontos a tanulás, valamint az, hogy annak köszönhetően érj el sikereket. Ezt most is így látod?

Abszolút.

Mit tanulnál most?

Már ki is néztem magamnak valamit. Nem jut eszembe a pontos neve, de egy kicsit ezo, kicsit természetközeli dolgokkal foglalkozik, amibe a gyógynövények és kristályok ismerete is beletartozik. Leginkább életmód tanácsadásos dolog, ami nem merül ki az egészséges táplálkozással kapcsolatos dolgokkal.

A kártyajóslásig nem akarok eljutni. Bár, az angyalterápiával már megpróbálkoztam, de rá kellett jönnöm, hogy ahhoz még nem vagyok elég érett.