horoszkóp

Hírek napsütés mellé: Édesanyja félvéres kijelentése miatt támadják Szabó Zsófit

2017.06.19. 07:54
  • Szép kis balhé kerekedett Szabó Zsófi körül, akinek édesanyja a Story magazinnak jelentette ki, hogy az elején nem igazán örült annak, hogy lánya egy roma férfibe szeretett bele, majd hozzátette, hogy aggódik, hogy félvér lesz az unokája, hiszen szinte biztos, hogy emiatt majd atrocitások érik. Ebből aztán egy internetes újság csak annyit vett át, hogy „aggódik, hogy félvér lesz az unokája”, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Többek között Majka, Csonka András, Joshi Bharat és Fluor Tomi is bírálta miatta. A színésznő most a Borsnak reagált a támadásokra. „Pont azért vállaltuk az interjút, hogy elmondhassuk, a mi családunk is megszenvedte a kulturális különbségek okozta előítéleteket, de megküzdöttünk a boldogságunkért, elfogadjuk egymást. Az anyukám azt mondta, félti az unokáit, akik félig cigányvérűek lesznek, félig magyarok, és emiatt bizony lehet, hogy megkülönböztetés éri őket” – fejtette ki Szabó Zsófi. Mint mondta, pozitív üzentet akart közvetíteni, amit egy rosszul megfogalmazott internetes cím a lehető legrosszabb iránya vitt el. „Mérges is vagyok, de nem azokra, akik a félinformáció birtokában a torkomnak estek – bár van egy-két közszereplő, akitől jólesne egyszer egy bocsánatkérés emiatt –, hanem a helyzetre: lám, ilyen szintű reakciókat vált ki ebben az országban a cigányság kérdése” – tette hozzá.
  • A Blikk a botrány kapcsán Majkát is megkérdezte, aki először a Facebookon fejtette ki álláspontját a kérdésben a következő módon: „Ilyen van 2017-ben? Szabó Zsófi mit csinált, amikor láttamozta a cikket? Azt mondta, ez mehet?” A színésznő erre számon kérte, hogy miért kell nyilvánosan felfújni az ügyet, úgy hogy nem ismeri körülményeket és a szereplőket sem. „Én feltettem egy kérdést, amire ő nekem esett. Továbbra sem értem, hogy 2017-ben hogy lehet egy ilyen mondatot engedélyeztetni. Ma már a néger szó használatáért is meglincselnek” – magyarázta a lapnak Majka. Szabó Zsófi ezt már nem kívánta kommentálni, és Facebook-posztjára hivatkozott, amiben közölte: „Mondhatnám, hogy nem érdekel Majka véleménye, hisz igazából nem is ismerem, de ez nem igaz. Érdekel a véleménye, mert formálja a közösséget! (...) Az apropója a felháborodásomnak az, ha valaki félinformációk alapján, igazságtalanul ítélkezik.
  • Szintén a Blikkből értesülhet róla, hogy Berki Krisztián és Hódi Pamela két nappal a nagy esemény előtt lefújta az esküvőjét. „Szeretnénk megelőzni a találgatásokat és bejelenteni nektek, hogy Pamelával közösen úgy döntöttünk, nem tartjuk meg a július 1-jére kitűzött esküvőnket. Továbbra is együtt élünk és együtt neveljük kislányunkat, Natit. Közszereplőként tisztában vagyunk vele, hogy miután kamerák előtt éljük a mindennapjainkat, álszentség lenne azt kérni, hogy ezúttal ne érdeklődjetek a családunk iránt, de jelen helyzetben mégis azt kérném, hogy tartsátok tiszteletben döntésünket” – írta Berki a Facebookon. Arról, hogy miért döntöttek így, egyelőre semmit nem tudni.
  • A Blikkből az is kiderül, hogy Tahi Tóth László csak halványan emlékszik az agyvérzése utáni kálváriára. A színész – aki eredendően a Klubrádióban beszélt erről – január 21-én, a Hattyúdal című zenés komédia előadásán lett rosszul, de fájdalmai ellenére végigjátszotta az előadást, majd kórházba szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. „Nem most, utána lettem más ember. Akkor, közben. Például hatszor meg akartam szökni a kórházból, és úgy kaptak el éjszaka kettőkor a rendőrök az utcán, hogy hova megyek pizsamában. Meg a biztonsági őrökkel ott összetűztem. Én nem vagyok egy krakéler, verekedős, nagy fizikumú ember, de azt mondják, olyanokat csináltam, hogy hihetetlen" – vallotta be Tahi Tóth László, aki hálás a feleségének, Kárászy Szilvia zongoraművésznőnek, aki azóta otthonában ápolja őt. "Ő az őrangyalom."
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hírek napsütés mellé: Édesanyja félvéres kijelentése miatt támadják Szabó Zsófit

A színésznő viszont úgy gondolja, hogy nem jogosan, ezért egy-két közszereplőnek bocsánatot kéne kérnie tőle.

10 · Jun 19, 2017 07:54am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments