horoszkóp
2

Beyoncé ikreinek neve már most többet ér, mint hinné

2017.07.30. 11:54

Már az első terhességét is úgy várta mindenki, mint a sajátját, ami nem csoda, mert Beyoncé úgy jelentette be azt, ahogy senki más. De még a has-simogatós, nagyszínpadi jelenetet is lazán lenyomta, amikor pár hónappal ezelőtt megmutatta Instagramján, hogy ismét terhes, méghozzá ikrekkel. Az énekesnő ikerterhessége gyakorlatilag az év történése lett, így nyilvánvaló volt az is, hogy a születést követően a gyerekekről készült első fotót is mindenki úgy várja majd, mint a megváltást.

Nem meglepő, hogy ezt sem aprózták el – a terhesfotókhoz hasonlóan ez is rettenetesen virágos és különleges lett, de szerencsére most lehagyták a képekről az autó tetején gubbasztást. Meg egyébként azt is, hogy az újszülöttekről készült első fotókat jó pénzért eladják valami magazinnak, ahogy azt a celebek szokták, helyette simán csak kiposztolták Instagramra.

De minek is adták volna el pénzért egy újságnak? Hisz Beyoncé és férje, a rapper és zenemogul Jay-Z már így is röhejesen gazdagok. Ennek köszönhetően pedig ikreik is, akik bár még két hónaposak sincsenek, de már most több pénzük van, mint amennyi önnek bármikor is lesz. És még a pénznél is több van a birtokukban – a nevük: Rumi és Sir Carter.

Csak az Instagrammal kereshetnének egy-egy kampánnyal 4 millió dollárt, vagyis egymilliárd forintot. Igen, egyetlen egy kampánnyal. Csakis azért, mert ők Beyoncé ikrei. Kim Kardashian és Kanye West a lányukról, North Westről készült fotókért 2 millió dollárt kaptak, így ha Beyoncé és férje úgy döntenek, mégis teleplakátolják a világot gyerekeik fotóival, akkor ennek az összegnek valószínűleg a sokszorosát tehetnék zsebre. Ebben az esetben ugyanis egy Kim Kardashian gyakorlatilag senki Beyoncéhoz képest. (A legtöbbet eddig egyébként Angelina Jolie és Brad Pitt lányáról, Shiloh-ról készült fotók érték – a People magazin 4,1 millió dollárt adott értük, pedig annak már 11 éve, így el lehet képzelni, hogy Rumi Carter és Sir Carter közeli fotóiért mennyit fizetnének most, 2017-ben.)

people-magazine-shiloh
Fotó: People Magazin

Persze nem ezzel fogják a legtöbbet keresni a Carter-gyerekek, úgyhogy kanyarodjunk is vissza gyorsan az Instagramhoz. Tegyük fel, hogy egy híresség kiposztol a gyerekéről egy fotót, amin egy cuki majmos rugdalózóban van, akkor nagyon valószínű, hogy a rajongók is ugyanabba a cuki majmos rugdalózóba akarják öltöztetni a gyereküket, ezt pedig a cuki majmos rugdalozó forgalmazói is nagyon jól tudják. Épp ezért fizetnek egy rahedli pénzt a celebeknek, hogy a cuki majmos rugdalózót adják a gyerekükre, majd posztoljanak róla egy fotót Instára.

Igaz, Beyoncé ötéves lányával, Blue Ivy-val gyakorlatilag még nem is ez a helyzet, de valami egészen hasonló történik. Bár szülei nem teszik őt úgy a kirakatba, mint mondjuk Kardashian a lányát vagy a fiát, és nem is kötöttek szerződést egy céggel sem, de ha Blue Ivy-ról fotó készül, és azt nyilvánosságra hozzák, biztos, hogy mindenki rögtön azt nézi, mit visel, az adott ruhákból vagy márkából pedig azonnal látványosan több fogy.

Természetesen ez sem tart örökké. A reklámipar kegyetlen, még akkor is, ha gyerekekről van szó. Jo Piazza, a How Famous People Make Money – vagyis a Hogy keresnek pénzt a hírességek – c. könyv szerzője szerint a celebkölykök sem érnek sokáig sokat. A legtöbb pénzt születésüktől egészen hároméves korukig, az úgynevezett cuki korszakukban kaszálhatják, utána viszont már közel sem olyan érdekesek. És bár Beyoncé és Jay-Z egyelőre elsőszülött lányukat, Blue Ivy-t sem használták ki ilyen szinten, ez nem zárja ki, hogy nem kötnek majd szerződést egy céggel, hogy ikreik egy kampány arcai legyenek.

Bár sanszosabb, hogy saját maguk építenek márkát, felhasználva a Rumi és Sir Carter neveket. Na nem mintha erre szükségük lenne, ugyanis már a saját brandjüket is erősen népszerűsítették azzal, hogy újabb gyerekeik születtek. De azért ne csodálkozzon senki, ha pár éven belül szembetalálja magát egy gyerekruhamárkával, ami a Rumi & Sir nevet viseli.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Beyoncé ikreinek neve már most többet ér, mint hinné

Rumi és Sir Carter a világ valaha született legbefolyásosabb újszülöttjei lehetnek, pedig még két hónaposak sincsenek.

2 · Jul 30, 2017 11:54am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments