Vasvári Vivien második gyereke áprilisban született, aztán csupán három hónappal később, a Nyerő páros című műsor forgatásán kiderült, hogy ismét babát vár, az orvos akkor két hónapos terhesnek saccolta. Vivien örült a hírnek, ugyanakkor aggódott is, mert amíg nem tudta, hogy ez a helyzet, edzett, és egyáltalán nem vigyázott magára.

De ennél többet már nem tudtunk meg, a műsort követően ugyanis senkinek sem nyilatkozott a témában, ami így utólag logikusnak tekinthető. A Story magazinnak mondta el, mi történt vele. 

Elmondhatatlanul fáj! Tudom, sokan átélték azt, amit én, de én most nagyon megtörtem! Az elmúlt hetekben az interjúkban nem válaszoltam egy babával kapcsolatos kérdésre sem, mert amikor a műsorban kiderült, hogy terhes vagyok, valójában már nem voltam az

- nyilatkozta. 

Rettenetesen féltem, és tartottam attól, hogy a baba nem fog megmaradni. Valamiért ezt éreztem. Eljött a 12. hét, amikor következnie kellett volna a genetikai szűrésnek. Ezt megelőzően egy héten keresztül azt álmodtam, hogy meghal a baba. Minden egyes nap sírva keltem! Amikor elkezdődött az ultrahangos vizsgálat, már láttam, hogy nem mozog, nincs szívhang. Annyira összetörtem, mint még soha.

Nem ez az első eset, hogy Vasvári Viviennek el kellett búcsúznia születendő gyermekétől, 18 évesen ugyanis abortuszra kényszerült. Később megszületett a kislánya, Ariana, majd idén áprilisban a kisfia, Edward. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

👧🏼Szerelmeim👶🏼 #Ariana#Alena#Edward#Ferenc#love#mylife❤️

Wiwkoo (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés,