Már a beköltözés utáni első estén a jól ismert helikopterezős korszakot idézte a Való Világ kilencedik szériája. Persze még gyakorolniuk kell a villalakóknak, hogy igazi Aurelió válhassék belőlük, mindenesetre láthatóan mindent megtesznek annak érdekében, hogy már most lenyűgözzék a nézőket... mondjuk úgy, a lényükkel.

VV Csoki például már a bemutatkozó kisfilmjében előrevetítette, hogy „néger vagyok, ezért szavazzanak rám”, ahogy azt is, hogy méretes pénisszel rendelkezik (kétségtelenül a legfontosabb, amit az ember magával kapcsolatban elmondhat egy műsorban). Utóbbit bizonyítandó egy szál semmiben szelte át a villát jobbról balra, balról jobbra, felről le és leről fel, ezt a Blikknek hála most gyorsan meg is tudjuk mutatni. 

De még mielőtt csalódott lenne, hogy a női szereplők visszafogott módon, usánkában szenvedik végig a villalétet, meg kell nyugtatnunk: VV Cintike és VV Adri is mutatott magából ezt-azt, így legalább azt is megtudtuk, hogy utóbbi nem fürdőruhában, viszont indokolatlanul erotikusan szokott zuhanyozni.