Első fokon négy év hat hónapra ítélte a bíróság H. Antalt, azt a soproni edzőt, aki a vádirat szerint fogdosta 15 éves tanítványát – tudta meg a Velvet. Információink szerint a férfit kiskorú veszélyeztetése miatt és szexuális kényszerítés miatt ítélték el, kiderült ugyanis, hogy az edző egy másik esetben, egy akkor 16 éves lánnyal erőszakosan közösült.  

„Az egyik kislány esetében kiskorú veszélyeztetése és szexuális kényszerítés miatt ítélték el. A másik bűncselekmény esetében azonban a szexuális kényszerítés kísérleti szakaszban maradt, ezért 4 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. A szabadságvesztés időtartamát alacsonynak tartom, ám kompenzálja ezt, hogy H. Antalt véglegesen eltiltották mindennemű nevelői munkától" – tudtuk meg dr. Koszorú Istvántól, a sértett kislány jogi képviselőjétől. Úgy tudjuk, az ítéletet a vádlott tudomásul vette, az ügyész viszont három nap gondolkodási időt kért, ha végül mégis fellebbez, a büntetés ennél akár súlyosabb is lehet. 

Mint megírtuk, a középkorú edző a 15 éves lány fenekét, melleit fogdosta, majd megkérte, hogy szexi fehérneműben mutatkozzon előtte az irodájában. Az ítélethirdetésen sem a sértett kislány, sem családja nem volt jelent, ám elértük a hozzátartózókat, akik megdöbbentek az ítéleten. 

„Természetesen kevésnek tartjuk a büntetést, de most nem szeretnék nyilatkozni, mert csak indulatból beszélnék" – mondta el a Velvetnek a molesztált kislány édesapja. 

A férfi korábban lapunknak elmondta, hogy az edzőt barátjának gondolta, ezért még inkább megdöbbentette az eset, amikor a kislány otthon elmesélte, mit tett vele az edző. A kislány állítása szerint a férfi nemcsak fogdosta, de telefonon is zaklatta.

„Szép bugyiban gyere be hozzám!” 

–  így invitálta a SFAC U17-es női labdarúgó csapatának vezetőedzője a tanítványát. A telefonbeszélgetésnek az édesanya is fültanúja volt. Ezek után jelentették fel H. Antalt a rendőrségen. Az edző a feljelentést követően telefonon kérlelte a sértett kislány apját, hogy vonja vissza a feljelentést. 

Mint korábban megírtuk, a soproni csapat vezetője nem most először került hasonló helyzetbe: tavalyelőtt egy másik szülő is feljelentést tett ellene. A másik, akkor 16 éves kislány azt állította, hogy a tréner otthonában kereste fel, és amikor látta, hogy nincsenek otthon a szülei, szexre kényszerítette. A rendőrség bizonyítékok hiányában ejtette az ügyet, ám úgy tudjuk, most ismét előkerült a tárgyaláson. 

A molesztált kislány azóta sem tudta feldolgozni a történteket. A család hozzátartózóitól megtudtuk, hogy nem ritka, hogy beszólnak neki az utcán, vagy egy-egy szórakozóhelyen a történtek miatt. „Olyan, mintha meg lenne bélyegezve, pedig ő nem tehet semmiről" – mondták a család barátai lapunknak". A család úgy döntött, szakember segítségét kéri, hogy az ügy lezárultával pszichológus segítsen a lánynak feldolgozni a történteket és "újrakezdeni".