Kedden délután az Újköztemetőben temették el azt a 24 éves kőbányai lányt, akinek a holttestét december 11-én az M0-s vecsési lehajtójánál vette észre egy kamionos. A temetésről több képet is feltöltött a Facebookra a meggyilkolt lány nővére.

A fiatal nőről állítólag a családja sem tudta, hogy az egyik népszerű internetes szexpartnerkereső oldalán árulta magát.

Pedig S. László vallomása szerint itt nézte ki magának F. Anettet, akivel úgy állapodtak meg, hogy a lány kőbányai otthona előtt találkoznak és onnan mennek a férfi csévharaszti házához. 50 ezer forintért nagyjából azt tehetett a lánnyal, amit csak akart. Szex közben ragasztószalagot csavart a fiatal nő kezére és fojtogatni kezdte, de annyira túlhúzta, hogy a prostituált megfulladt.

A 38 éves férfit két nappal a gyilkosság után, december 12-én este Albertirsán fogták el a rendőrök. S. László mindent beismert, és egy gumibabán a helyszíni kihallgatásán azt is eljátszotta a nyomozóknak, hogyan ölte meg a lányt. A férfit a bíróság december 15-én helyezte előzetes letartóztatásba. Emberöléssel gyanúsítják.