horoszkóp

A rendőrök félrevezetésével próbálkozhatott M. Vivien gyilkosa

2016.03.10. 13:47

A rendőrök szerda délután vitték ki Inárcsra azt a 20 éves kakucsi fiút, akit a március 5-én a Népligetnél eltűnt lány meggyilkolásával összefüggésben vettek őrizetbe. A Velvet úgy tudja, a fiatal akkor azt állította, a település egyik játszóterén tette ki, majd egy padnak támasztotta az akkor már eszméletlen M. Vivient.

IMG 1321
Fotó: Tar Viktória / Velvet

A gyanúsított valószínűleg nem mondott igazat, hiszen a lány szerda délután nem volt a téren, és úgy tudjuk, a speciális mentők kutyái sem találták olyan nyomokat, amelyek arra utaltak, hogy valaha is ott járt. A 20 éves fiúnak egy gumibabán kellett elmutogatnia, hogy hova támasztotta le gyermekkori barátját. A rendőrök a kihallgatás után több pad deszkáját leszereltek és elvittek.

A lány holttestét néhány kilométerre az inárcsi játszótértől, Dabas Sári részénél, egy erdős területen találták meg. A rendőrök még csütörtök délelőtt is helyszíneltek, a tűzoltók pedig a patakot vizsgálták át.

A fiatalok nem messze laktak egymástól. Próbáltunk beszélni a fiú szüleivel, de reggel elmentek otthonról, és azóta sem mentek haza. A család virágüzletében dolgozó nő csak annyit mondott, főnökei kérésére nem nyilatkozhat.