Nem szabadott volna engednem, hogy beültessék a spermáját

„Én is a Mindenkinek, aki lefekszik a pasinkkal cikkre reagálnék. Én is a megcsalt és elhagyott feleség kategóriáját erősítem, sajnos. Gondoltam, megosztom az én sztorimat, igazából ha nem velem történik, hanem valaki meséli, akkor nem hiszem el, hogy ilyen van, hogy ilyen megtörténik a valóságban, pedig de” – ennek a levélnek a beküldője, Mária nem túloz bevezetőben.

Kaptunk már jónéhány hasonló történetet telefonnal lebukó hűtlenekről, de Mária történetben van valami, ami rátesz az egészre még egy lapáttal. Hogy pontosan mi, azt a címből már sejteni lehet, úgyhogy többet nem is árulunk el előre, csak szólunk, hogy egy újabb olyan olvasói levél következik, ami egyáltalán nem lesz könnyed olvasmány. Ha önnek is van hasonló története, ne tartsa magában, írja meg nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„Kb. 6 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a férjemmel, egy lakodalomban melegedtünk össze. Akkor nekem is volt egy hosszabb kapcsolatom, ami nem működött, és tőle is ezt hallottam, hogy nincs minden rendben otthon. Ez, ami összehozott minket. Én otthagytam, elköltöztem a páromtól, majd később ő is az első feleségétől. Hibás voltam, mert nem szabadott volna belemennem, amíg nem zárja le az előző kapcsolatot.

Innen építettük fel a mi kapcsolatunkat. Mindenki próbált lebeszélni róla, hiszen elhagyta a családját és majd nem lesz ez másként velem sem. Én hittem neki, úgy voltam, vele hogy egyszer mindenki megbotolhat, megromolhat egy házasság is és akkor miért ne lehetne kilépni belőle. Úgyhogy mellette maradtam és közösen felépítettük a közös életünket. Négy évvel ezelőtt megkérte a kezem, mondta, hogy szeretne tőlem egy kisbabát, úgyhogy még a házasság előtt nekikezdtünk a babaprojektnek. Sajnos az utóbbi nem ment egyszerűen. Összeházasodtunk, jártunk meddőségi központba – vagyis jobban mondva én jártam, neki 1-2-szer kellett menni mintát adni, de más feladat nem volt. Meddőségin én kaptam a hormonkezelést, mellette otthoni próbálkozás volt „felírva”.

Kb. 1 évvel ezelőtt munkahelyet váltott. Megváltozott minden, velem már nem foglalkozott annyit, munkatársaival ment elég gyakran bulizgatni, iszogatni. Kezdett probléma lenni a külsőm, felszedtem pár kilót, mióta megismerkedtünk. Többször kérdeztem, hogy biztos minden rendben kettőnk között, nincs véletlenül egy harmadik a képben? Jeleztem, hogy szerintem nem normális, hogy engem kihagy a programokból, és ő csak a munkatársaival jár el itthonról. Persze jött a kifogás, hogy náluk nem szokás a munkahelyen párokat vinni, miért féltékenykedem ennyit, ezzel csak tönkreteszem a kapcsolatunkat. Kezdtem azt érezni, hogy kezdek meghülyülni, hiszen mást mondott a szívem és mást az eszem, és mintha az ember egyik vállán a szíve hangja a másikon az eszem ülne, úgy fújják kántálva, hogy nyisd már ki a szemed, vedd észre… ugyan nincs mit észre venni, ilyen a házas élet, stb. stb.

A meddőségin eljutottunk addig, hogy petevezeték-átjárhatósági laparoszkópiás műtétem volt az első inszemináció előtt, hogy haladjunk a babaprojkettel. Apósomtól ekkor már hallottam, hogy szerinte párom nem is akar babát, ő nem látja rajta, hogy odalenne a babáért. Szerinte van valakije. Persze én ismét próbáltam ezt megbeszélni párommal, biztos szeretne ő babát – miért kérdezek ilyet, miért ne szeretne, jött a válasz – válaszút elé állítottam, vagy elválunk vagy változtat, mert így nem normális a kapcsolatunk. Persze erre megkaptam tőle, hogy ő ezt egyáltalán nem érezte, és hogy én ezzel teljesen sokkoltam őt, és hagyjam gondolkozni, mert teljesen lesújtották a hallottak, és nem tud mit mondani erre. Persze én megint csak elgondolkoztam magamon, hogy biztos én fújom fel a dolgokat, én nem látok jól valamit, meg persze tőle is mindig azt hallottam, hogy biztos csak a sok hormon, amit kapok havonta, teszi ezt velem, és emiatt érzem azt, hogy valami nincs rendben.

Megvolt az első inszemináció, és tavasszal már kezemben tartottam a pozitív tesztemet, amit később az orvosom is megerősített, egészséges kisbaba, télen fog megszületni.

Ezután kivett egy hét szabit férjem, mondván, hogy otthon fog festeni a baba érkezése előtt. Persze ebből nem lett semmi, elment egynapos balatonkerülő biciklitúrára egyedül. Másnap lett volna az első ultrahang, az első genetikai vizsgálat, amire megkértem, hogy mindenképp jöjjön velem támasznak, hátha valamit találnak, akkor szükségem lenne rá. Persze az egynapos biciklitúrán kikészült, nem tudott hazajönni, ott aludt Balatonon, foglaltam neki szállást, nehogy valami baja legyen hazafelé. Gondoltam, másnap 9-re itthon tud lenni, csak előtt pihen egyet. Persze nem jött el, úgyhogy utolsó pillanatban anyámat kértem meg, hogy jöjjön el velem, hogy ne menjek egyedül. Persze nagyon rosszul esett, hogy nem jött el velem, de nem fújtam fel nagyon a dolgokat.

Azon a hétvégén a kisfia nálunk volt, aznap este megkérdeztem – ismét én –, hogy biztos minden rendben van-e kettőnkkel, mert úgy érzem, nem boldog, mintha valami probléma lenne. Persze megkaptam, hogy miért mindig akkor kell ezt felhoznom, mikor nálunk van a kisfia. Megbeszéltük, hogy lefektetjük és utána beszélgetünk. Innen kezdve jött a feketeleves.

Úgy kezdte a beszélgetést, hogy nem gondolom-e hogy felelőtlenség volt a baba? Hiszen nem lehet tudni, hogy együtt maradunk-e vagy sem ebben a helyzetben, hiszen most ő azt érzi, hogy sokkal rosszabb a kapcsolatunk, mint korábban. Én kérdeztem, hogy ezt honnan veszi, hiszen akkor még meglepetés volt számára, mikor én felhoztam, hogy nincs minden rendben köztünk és válasszon. Sokk-sokk. Kapkodtam a fejem. Meg hogy ő csak azért ment el ebben a helyzetben az inszeminációra, mert két rossz közül választott és ez volt a jobbik megoldás, hiszen ha nem megy el, akkor én otthagyom emiatt. Nekem nem szabadott volna engednem, hogy beültessék a spermáját. Mondtam, hogy most nekem úgy tűnik, mintha azt szeretné, hogy én most vetessem el a babát, akiért több éve – úgy tudom – közösen küzdöttünk. Persze a válasz: most már nem kérne ilyet. Most már, persze, ha látta volna rajtam egy kicsi kis kételyt is, akkor biztos győzködött volna.

Én kérdeztem, hogy akkor mit szeretne: helyrehozni vagy elválni? Még gondolkozik, azt mondta. Pár nap múlva már azt mondta, helyre szeretné hozni. Szerinte az lenne a jó, ha kicsit különköltöznénk, és megpróbálnánk úgy helyrehozni, randizgatunk, stb. stb. Én itt akkor elkönyveltem hogy nah, ennek a kapcsolatnak is vége. Elköltözött, én kértem, hogy ne keressen, ne találkozzunk, ne tartsuk a kapcsolatot, gondolkozzon, mit szeretne.

Persze keresett, majdnem minden nap, hogy mennyire jót tett, hogy külön vagyunk, rájött, hogy hiányzom és ez kellett neki. Írtam neki egy levelet, melyben kértem, hogy ne biztasson egy terhes nőt, hiszen lelkileg labilis vagyok. Elviselem, ha mást szeret, ha van egy harmadik, ha el akar hagyni, csak ne biztasson, túl fogom élni, hiszem már felkészítettem magam erre. Persze jött a válasz: nem, nincs harmadik, engem szeret, helyre akarja hozni és tudja, hogy ha visszaköltözik hozzám, akkor többször ilyen nem lesz, mert tudja, hogy meg tudjuk együtt oldani. Visszaköltözött. Közben a volt feleségével szerveztük a kisfia szülinapi partiját közösen hozzánk. Persze férjem nem ért rá, mert szegénykém annyit dolgozik és nincs ilyenre ideje. Megértettem, semmi probléma.

Elérkezett a szülinapi buli, reggel korán férjem kint a kertben tevékenykedett, én meg bent a lakásban. Csipogott a telefonja, én meg ránéztem. Persze akkor vált világossá, hogy akivel eddig megvádoltam, hogy van valami köztük és biztos nem csak kolléga, kiderült, hogy igazam van és viberen állandóan beszélgetnek. Jah, mikor megvádoltam, hogy viberezik ezzel a csajjal, akkor megkaptam, hogy orvos létemre milyen hülye vagyok, hogy egy netes alkalmazásnak hiszek helyette, és nem viberezik, főleg nem ezzel a csajjal, hiszen ő férjnél van, én meg ezzel csak tönkreteszem a házasságunkat.

Szóval jól kezdődött a szülinapi buli, én csak megmutattam neki a telefonját, hogy lebukott, ne szóljon semmit. Elmentem anyósomért, hiszen megbeszéltük korábban, hogy közösen díszítjük fel a házat. Közben bementem gyógyszertárba és kértem terheseknek is használható nyugtatót. Kaptam egy homeopátiás nyugtatót – hiszen hisztérikus állapotban voltam, nem bírtam abbahagyni a zokogást és a remegést – elmentem anyósomért, aki persze észrevette, hogy nincs minden rendben. Nagy vonalakban elmondtam, mi a helyzet. Mondta, hogy mondjuk le a bulit. Nem engedtem, hiszen szegény kisfiú – akit sajátomként szeretek – mennyire várta már ezt a bulit. Végigcsináltuk, jópofiztunk.

Aztán este, mikor már régen elmentek a vendégek és volt erőm beszélni, kértem hogy akkor üljön le és beszélgessünk. Persze először elkezdte a hülyét csinálni, hogy miről szeretnék beszélgetni, stb. Kértem, hogy ne nézzen hülyének. Ekkor megtört és elmondta, hogy fél éve van valakije. FÉL ÉVE!!! Én akkor már több hónapos terhes voltam! Aki nem véletlenül becsúszva jött össze, hanem inszemináció útján!

Kérdeztem, hogy ezt mégis hogy gondolta, miért csinálta ezt. Persze ő helyre akarta hozni a házasságunkat, persze arra a kérdésre, hogy mégis hogyan, ha a képben ott volt mindig is egy harmadik, akkor ezt elég nehéz elhinni. De ő szerelmes, értsem meg. Kértem, hogy akkor költözzön el, másnap már el is költözött. Ez volt kb. 1-másfél hónapja. Azóta 1-szer ültünk le beszélgetni a válás részleteit meg a baba körüli dolgokat. Harmincvalahány éves létére úgy néz ki öltözködésben – jah, mert a barátnője majdnem 10 évvel fiatalabb nála – mint egy huszonéves srác, persze a feje meg idősebb. Egy olyan embert láttam, akit az elmúlt 5 évben én még nem láttam, nem ezt az embert ismertem meg, nem ehhez mentem hozzá, nem ennek akartam gyereket szülni.

Szóval választ nem igazán kaptam arra, hogy miért kellett hitegetnie, hogy szeret, miért nem tudott egyenes ember lenni és elmondani azt, hogy már nem szeret és nem szeretne gyereket tőlem, meg hogy van valakije. Annak az egynek örülök, hogy decemberben megszületik a kisbabám, akit már most mindennél jobban szeretek. Viszont egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni ezt az egészet, hogy az az ember, akit szerettem, így tönkre tegyen lelkileg és ennyire ne érdekelje a közös babánk.

Igen, tudom, egy kapcsolat két emberen múlik, és biztos én is hibáztam jópár dologban. DE!!! Én mikor elmondtam, hogy szerintem mi a baj a kapcsolatunkban és min kellene neki változtatnia, hogy jobb legyen, akkor én hiába kérdeztem ezt fordítva, akkor sem tudott mit mondani, hogy mi velem a probléma. Ennyit sikerült elmondania: nem vagyok nő, csak feleség, nem takarítok, nem figyelek eléggé oda a ház körüli teendőkre. Én persze ezzel nem értek egyet, az az egy tény, tényleg a nőből lehet, jobban feleség lettem, de ennyi idősen számomra a család, a kisfia, a születendő gyerekünk és ő jelentették a mindent. Ezt a mindent pedig egy nap alatt tönkretette. Most a mindent a kisbabám jelent!

Elnézést, ha itt-ott kicsit zavaros a történetem, de egyelőre még mindig nagyon zaklatott vagyok és nehéz pár sorban elmondani, mit is érzek és elmagyarázni rendben az egész történetemet.”