horoszkóp
shutterstock 338709800

Hagytam, hogy elsodorjon a hímsoviniszta énem

2016.02.13. 15:10

Rendszeresen olvasom a bejegyzéseiteket, rendszeresen nézek nagy szemekkel, hogy miért vagyunk kiakadva. Férfiak, nők...” – így kezdődik az alábbi olvasói levél. Tegnap egy Jourdan nevű ausztrál fiatalember szerepelt itt a Randiblogban, és úgy esett, hogy az alábbi beszámoló beküldőjének is a Jordán keresztnevet dobta a gép.

Amíg a tegnapi Jourdan egy hosszú és harmonikusnak tűnő kapcsolatban él, addig a mai Jordán rengetegen mindenen keresztülment, és az alábbiakkal éppen, hogy bocsánatot kér az összes nőtől, akivel dolga volt. Nem egy egyszerű olvasmány, de annál elgondolkodtatóbb – ha válaszolna vagy ön is mesélne, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére! És még arra hadd figyelmeztessük önt, mielőtt olvasni kezd, hogy a szöveg egy-két trágár kifejezést is tartalmaz.

Amit rólam tudni érdemes, hogy 38 éves vagyok, amit legtöbbször nem hisznek el, elég jól tartom magam. Sportolok rendszeresen, nem vagyok kigyúrva, de jól karbantartom a testem, az agyam. Mindig volt tehetségem ahhoz, hogy megnehezítsem az életem. Kirúgtak a szakközépiskolából, szakmunkást végeztem, katona voltam, amikor érettségiztem. Szereztem két diplomát és most van folyamatban a harmadik megszerzése. Voltam nagyon csóró és voltam rohadtul gazdag. A végén elvesztettem mindenem. A teljes vagyonomat, a lakásomat, kocsimat. De tanultam belőle. Sokat. Ezek csak tárgyak, nem lényegesek. Mert ami lényeges, az bennünk van, a többi csak sallang.

De vannak igazi barátaim, akik a legszarabb állapotomban is mellettem álltak, és kinyújtották felém a karjukat. Van két gyermekem két kapcsolatból, kétszer elváltam, most léptem ki egy három éves kapcsolatból és szerelmes vagyok egy lányba. A lányba. Az egész sztori fájdalmas. Átverések, hazugságok, manipulálás. Visszaélés az érzéseivel. Hazudni otthon, nála, neki, magamnak. Eljött az idő, hogy besokallt, elege lett. Az érzés, hogy elvesztettem, rosszabb, mint bármikor vártam volna. Vagy csak sejtettem. Miatta elhagytam a halódó kapcsolatomat és az 5 hónapos kisfiam. Jobb így, hogy elmentem, már csak voltunk nagyon régóta. Nem párkapcsolatban voltunk, csak kapcsolatban. Az utolsó löketet az adta meg, hogy rájöttem, hogy nem tudom tovább csinálni, nem tudok így élni. A szerelem, ami bennem volt, az adta meg az erőt ahhoz, hogy megtegyem a szükséges lépéseket.

Amikor elköltöztem otthonról, a lányomtól és a feleségemtől 2011-ben, iszonyatos fájdalmak árán lábaltam ki a gyászból. Újra megnőtt az önbizalmam, túl sikeres lettem a lányoknál, nőknél. Jöttek, mentek. Volt aki többször, volt aki egyszer. Eltemettem magamban a férfit, az embert és hagytam, hogy elsodorjon a gyerekes, tinédzser, hímsoviniszta geci énem. Ennek lett ez az eredménye. Folyamatosan váltogattam mindenkit, senki nem volt elég. Magamban ezt éreztem. Sajnos. Ahelyett, hogy figyeltem volna másokra, csak a magam szórakoztatására éltem. Végül már annyira elgurult a gyógyszerem, hogy semmi más nem érdekelt, csak megszerezzem, akit csak akarok. Mert úgyis megkapom. Rámosolygok, nyomok egy rövid stand-up-ot és mehetünk is. Túl intelligens, tanult, művelt és udvarias vagyok. Ezzel pedig úgy lehet manipulálni, befolyásolni, visszaélni, ahogyan csak akarom. Túl sok szemétség szárad a lelkemen. Ma már szégyellem a viselkedésem, a tetteim. Megváltoztatni nem is tudom, de újrakezdeni igen. Változtatni a jelenen és a jövőn tudok csak.

Végül a Szerelem december 31-én elhagyott. Jogosan. Nem figyeltem rá, nem éreztettem vele, hogy tényleg mennyire szeretem, mennyire fontos nekem. A gyerekeim után a legfontosabb. Valódi, mély, igazi és őszinte szerelem. Mert eltemettem ezt is, sok mással a váláskor. Nem ezt és nem így kellett volna. Ma már tudom. Nagyon nehéz szembenézni a tetteinkkel, a vágyainkkal, az érzéseinkkel, fájdalmainkkal. Egyszerűen túl fájdalmas azt mondani, hogy egy barom voltam, vagyok. De nem akarok az maradni. Azt hiszem, tényleg kezdek felnőni.

Ma már tudom, hogy hol és miben hibáztam. Szeretném helyrehozni. Nem tudom, hogy mennyire lehetséges ez. A kisfiam édesanyja teljesen kiborult. Megértem. Mellette állok, segítem mindenben, számíthat rám. De ettől még a szerelem elvesztése fáj. Rohadtul. Ahogy az is, hogy nem tettem meg mindent, pedig lett volna rá lehetőség bőven.

De ma, a változás útjára lépve csak azt tudom, hogy mi nem akarok lenni, mivé szeretnék válni. Nem tudom, hogy a szerelem ad-e még esélyt, hogy a szerelem tud-e bízni bennem még egyszer. Nem tudom, ezt csak ő tudja. Csak azt tudom, hogy én mit akarok. Egy igazi, mély, őszinte, tényleg valódi lángoló szerelemet, ami kitart egy életen át. A tanulás sosem ér véget, de tanulni boldogan sokkal könnyebb.

Tisztelt hölgyek, nők, lányok, asszonyok! Köszönöm a sok tanítást. Mert akármennyire is visszaéltem a bizalmatokkal, mégis tanultam tőletek! Sajnálom, hogy egy igazi köcsög és seggfej voltam veletek. Nem ezt érdemeltétek! Sajnálom, hogy átvertelek titeket! Sajnálom, hogy csalódtatok bennem. Én is csalódtam magamban. Talán egyszer tényleg meg tudok bocsátani saját magamnak. De az nem most lesz. Tudom, hogy sok az ilyen tahó, mint én, de csak azt tudom mondani, hogy nektek mindig az ilyen gyökér kell, a rendes és korrekt srácok lepattannak rólatok, mert az nem olyan szórakoztató, nem olyan kielégítő. Pedig az. Sok ilyen srácot ismerek. Akik sokkal többet érdemelnek annál, mint hogy csak legyünk barátok, mert nem olyan jóképű, vagány, szellemes. Sokkal több érték van bennük, mint a magamfajtában. Vagy bennem is sok van, csak kevés ember láthatja? Nem tudom. Az biztos, hogy a döntés mindig a ti kezetekben van és bármi történik, nem csak ti éltek át fájdalmat, hanem ezek a srácok is. A mellőzöttség és nem kellesz érzés nekik is fáj. Nem meggyőzni akarok bárkit, csak leírni, kiírni magamból amit érzek, gondolok, tapasztaltam...

shutterstock 62433508

A Szerelemet is fel kell dolgoznom. Ha esetleg megjelenik az írásom, tudom, hogy magára ismer. Már nem az számít nekem, hogy mi lesz, hanem az, hogy olyan legyek, akit lehet azért szeretni, aki, és nem azért, hogy mit mutat. Ez pedig, mint minden változás, fájdalommal jár. Ma is, mint minden egyes napon, haladok tovább az utamon. Fáj, szenvedek miatta, utána, érte. Nem tudom, hogy mi lesz holnap vagy azután. Csak azt, hogy előre. Hálás vagyok, hogy felismertem és van lehetőségem arra, hogy változzak. Más legyek, mint aki voltam.

Van még remény...

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.