Csókolóztunk, bujkáltunk a kamerák elől

„Segítségeteket szeretném kérni ebben a helyzetben mert már szinte nem látom értelmét a dolgoknak. 20 éves, munkaszerető, kicsit visszahúzódó fiú vagyok” – az Achillesz álnév jutott a mai posztban olvasható történet beküldőjének. Achillesz a munkahelyén ismert meg egy lányt, akinek akkor volt barátja. A kapcsolat rengeteg fázison ment keresztül, de most úgy tűnik, egy olyan állapotban rekedtek meg, ami teljesen elkedvetleníti Achilleszt. Mi vajon a teendő, hogyan lehet továbblépni? Ezeket kérdezi ő a többi olvasótól, köztük öntől is. Ön mit tanácsolna neki? Volt már hasonló szituációban? Gondolatait és tapasztalatait, kérjük, küldje be a Randiblog e-mailcímére!

És még a bevezető végére egy figyelmeztetés: Achillesz felindultságában használ néhány trágárabb kifejezést is. Mi ezt sosem szoktuk kicenzúrázni, ezért kérjük, ha önt zavarják az ilyen szavak, ne olvasson tovább!

„A történetem pedig a következő. Megismertem a munkahelyemen egy lányt, akit látásból már ismertem az iskolából, de sose beszéltem vele addig, amíg nem dolgoztunk együtt. Akié a cég, annak a fiának a barátnőjéről van szó, akivel 3 évig voltak együtt. A lány csak akkor dolgozott, ha nem volt iskola, mert egyetemre jár. Januárban kezdődött. Kezdetben csak a melóban flörtöltünk, ő is élvezte a társaságom, és én is az övét. Később pedig már munka után is találkoztunk, feljött hozzám, beszélgettünk, de nem történt semmi, pedig én akartam, de ő kikötötte, hogy nem szeretné megcsalni a párját.

Majd ez így folytatódott egy hónapig, mikor mondtam neki, hogy szeretném, ha komolyabbra fordulna a kapcsolatunk, elsírta magát. Azt mondta, tudta, hogy ez lesz, mert ő is mást érez irántam, de nem teheti ezt meg. Viszont elmesélte, hogy az akkori kapcsolata nem túl jó, sokat veszekedtek, volt, hogy össze is verekedtek a a barátjával. De ő mindig vele maradt. Ezután júniusig nem beszéltünk, nem is találkoztunk.

Majd júniusban rámírt, hogy a nyári szünetben újra jön dolgozni hozzánk, de most már összeköltözik a barátjával egy albérletbe, ami közvetlenül a munkahelyemnél van, szóval minden nap látni fogom. Addigra az érzelmeim elmúltak, nem érdekelt, de amikor újra együtt voltunk, kezdődött az egész elölről, már csókolóztunk, bujkáltunk a kamerák elől és a többi munkatárs elől, azt hittük, nem tudja senki, tévedtünk, mindenki tudta, érezte, de nem igazán érdekelt senkit. És mi se nagyon foglalkoztunk vele.

Idő közben, ahogy összeköltöztek, kiderült, mégse olyan jó együtt élni valakivel, mivel a fiú folyton egyedül hagyta, elment a haverjaival, a lány pedig egyedül volt otthon és ilyenkor mindig velem volt. Csókolóztunk, simogattuk egymást. Én kértem, hogy hagyja el a fiút, mert ez így nem élet, ez nem szerelem, csak megszokás, de nem. De a lány nem bírt a lelkiismeretével, és nem bírta elviselni, hogy nem olyan a kapcsolatuk, mint akkor 3 évvel ezelőtt, elmondta a fiúnak a mi kapcsolatunkat. De ekkor se történt semmi se.

Majd egy közös barátjuk elmondta a lánynak, hogy miket csinál a barátja, hogy többször is megcsalja, hogy mindenkinek tartozik stb. stb. A lényeg, hogy végre elköltözött tőle, és azt hittem, végre megszűnik a bujkálás és együtt leszünk. Nem így lett, többszöri együttalvás, randizás után a lány egyik napról a másikra vissza ment hozzá, úgyhogy nekem a Facebookról kellett megtudni az egészet. Majd kérdőre vontam, és azt mondta, nem akar látni se, és beszélgetni sincs kedve, azt mondta, hogy a fiú meg fog változni és ad még egy esélyt neki. Ez augusztusban történt.

5 hétig bírtam, hogy ne írjak neki. Nagyon hiányzott. Majd írtam neki, hogy mennyire hiányzik. Visszaírt és én is hiányoztam neki. Majd találkoztunk, elmondtam neki, hogy min mentem keresztül, hogy milyen rossz volt nekem ez az egész, hogy csak úgy ennyiben hagytuk az egészet. Elsírta magát, és azt kérdezte folyton, hogy haragszom-e rá. És azt mondtam neki, nem haragszom már, de nem esett jól ez az egész. Pár nappal később megint szakítottak. A fiú folyton megalázza szavakkal, társaságban hazudozott neki.

Most nincsenek együtt, a lány ki van borulva, folyton a barátnőjével van, nekem pedig azt mondta, nem akar egyből új kapcsolatba lépni. Én mondtam neki, hogy megértem, persze. De azt nem értem, hogy akkor miért találkozunk, ha találkoznánk, elvagyunk, de nyilvános helyre nem megyünk sose, csak itthon nézzük a TV-t és beszélgetünk, összebújunk és ennyi, szexelni nem szexeltünk egyszer sem, de ő is mindig felizgul és én is, de sose engedni, hogy megtörténjen, csak orálisan kielégít. De mostanában már beszélgetni se nagyon akar Messengeren, csak egy-két dolgot mond el.

Azoknak, akiknek ezt elmeséltem, hülyének tartanak engem is és a lányt is. Mert szerintünk a lány csak kihasznál engem. Sokszor kap tőlem ajándékot, apróságokat, de sose jön velem randizni. Nem értem. Sokszor mondom neki, hogy szeretem, minden reggel az első, hogy írok neki. Legalább csak annyit, hogy jó reggelt és kész, és ő is visszaír, de azt még sose mondta nekem, hogy szeretlek, csak mosolyog. Lehet, hogy ő nem úgy érez irántam, mint én. És az biztos, hogy nem tudja elengedni az előző kapcsolatát, és igen, félek, hogy újra csalódok, hogy én harmadszorra sem kapok esélyt, pedig ő nálam már sokadjára kapott lehetőséget.

Nem vagyok gazdag, az előző barátja sem volt gazdag, csak az apja milliárdos, de a fiúnak nem ad egy vasat sem. A fiú képes meglopni a saját apját, csak hogy munka nélkül pénzhez jusson. Én meg folyton dolgozok, nincsenek nagy kiadásaim és nagy igényeim se, ha kell, el tudok menni étterembe vagy moziba, nem terhel meg anyagilag, ezt csak azért írtam le, mert van aki azt mondta, hogy csak a pénzért volt azzal a fiúval. De én ezt sem gondolom, csak annyira szerelmes még mindig, hogy inkább vele maradt.

De ennek vége, egy időre egy kissé észhez tért, hogy ez így nem élet én mondtam neki, hogy ha kell, mellette leszek mindig és ha bármi van, számíthat rám. De sose kéri, hogy segítsek neki semmiben. Szerinte csak azért akarom őt, hogy megbasszam, igen, mindig felizgulok, ha vele vagyok vagy ha már hozzám ér, és tudom, hogy ő is, de akkor sem enged. De nekem nem arra kell, hogy csak kúrjunk és annyi, szeretnék vele menni ide-oda együtt, és ezt mondtam neki is, de mintha a falnak beszélnék. Az egyik pillanatban még meztelen képeket küld, a másikban meg beszélni se akar, nem értem már az egészet.

Remélem, valaki megérti ezt a bonyolult történetet – röviden és tömören ennyi. Valaki adjon egy normális tanácsot, hogy mit tegyek, van-e ennek értelme, lesz-e egyáltalán értelme, vagy hagyjuk a francba egymást. Mert már ezt idegileg nem lehet elviselni ezt a reménykedést, hogy hátha történik valami. Mindig jó kedvem volt, de amióta ez van, semmihez sincs kedvem. És ezt a körülöttem lévők is észreveszik.”