horoszkóp
MG 0341

Hevesi Kriszta: A megcsalás gyakori, nem feltétlenül kell bevallani

2016.12.15. 14:25 Módosítva: 2016-12-15 21:34:40

Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal beszélgettünk a napjainkat érintő párkapcsolati kérdésekről, leginkább a blogon előfordult témákkal kapcsolatban. Így az olvasói levelek után most szakmai oldalról is megismerhetik a megcsalás és a tinderes randik hátterét.

A Velvet randiblogjának több olyan olvasói levél is érkezett már az elmúlt időszakban, amiből egyértelműen látszik, hogy sok olyan 22 és 30 év közötti fiatal van, akinek még nem volt párkapcsolata. Minek tudható ez be?

Számos olyan illúziónak vagyunk az áldozatai, amelyek elsősorban az internetnek köszönhetők. Kiemelt szerepe van ebben a közösségi oldalaknak, amelyek például azt a képet tárják elénk, mintha Magyarország egy buliközpont lenne: itt mindenki gyönyörű, soha nem dolgozik, csak eszik, iszik, csupa vidámság az élete. Közben elfelejtjük, hogy ezek ugyanazok a fáradt arcok, akik mellett unottan elsétálunk az utcán. Egy idő után persze azt is elhisszük, hogy bárkit is érdekel a reggelink. A social média ontja felénk a lehetségesnek hitt partnerek korlátlan számát, így ezáltal a saját párkapcsolatunkat kevésbé is becsüljük meg. Az elköteleződés is nehezebben megy, hiszen az egy olyan döntés, amely egyben lemondást is jelent mindezen kiváló lehetőségekről, egyetlen személy kedvéért.

Ehhez mennyiben tesz hozzá a Tinder?

A randiapplikációk is felgyorsítják az ismerkedést, aminek két vonzata van. Az egyik az, hogy nehezebben alakul ki érzelmi kötelék, mivel elsősorban a külcsínre fókuszálunk. Másrészt pedig bele is fáradhatunk a fényképükre olykor nem is hasonlító partnerekkel való randevúk sorozatába. Emellett, ahogy az applikációt eredetileg gyors szexre tervezték, amit gyakran be is tartanak a felek, kimarad az ismerkedés jó néhány szükséges lépcsőfoka. Hiszen ne felejtsük el, hogy a bizonytalanság, az izgalom fűti és táplálja a szenvedélyt, míg így, fejest ugorva a dolgokba, nincs is idő a valódi vonzalom kialakulására. A paradox pedig az, hogy erről nagyon sokszor a férfiak panaszkodnak.

Mi ennek az oka?

Akkor tudunk megbecsülni, értékelni valamit, ha küzdöttünk érte – így van ez a partnerválasztással is. Az olimpikon sem értékelné az aranyérmet, ha verseny nélkül akasztanák a nyakába. Ha a lányok rögtön igent mondanak, sőt, már az internetes üzenetváltások során megírják a „szexmenüt” a potenciális partnerek számára, hogy kelendőbbé tegyék magukat, ezzel elveszik a férfiaktól a sikerélményt, a hódítás varázsát, a „kiérdemeltem-érzés” örömét.

Van a tinderes ismerkedésnek másfajta csapdája is?

Amellett, hogy elsősorban a fénykép szerinti külalak kerül fókuszba – amit a személyes találkozás nem feltétlenül igazol –, hajlamosak vagyunk olyan tulajdonságokat is beleképzelni a másikba, ami csak a mi fantáziánkban létezik. Pedig a torzítás és felületes csetelés helyett az internet alkalmas lenne arra, hogy jobban és mélyebben megismerhessük a másikat, akár játékosan is, hiszen itt még nincs igazán veszítenivalónk.

Probléma, hogy kicsit ki is lehet égni a tinderes randiktól, sokan egy időre feladják, vagy felfüggesztik a párkeresést, amikor már a harmincadik találkozó sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Mert egy fénykép alapján nehéz érezni azt az áramütést, amit a szerelem okozni tud. De persze, ilyen is van. A statisztikák szerint a párok hozzávetőleg egyharmada internet útján talál egymásra. Na, ez most sok vagy kevés? Ez azt jelenti, hogy a kétharmad nem, hanem sokkal inkább a baráti társaságból, vagy egyéb helyszíneken találkozva találja meg a párját.

A kisugárzás fontosságát jelzi, amikor számos potenciális partner közül rögtön elvarázsol az az egy. Ilyet az internet nehezen tud nekünk előidézni, és ne feledjük, hogy sokkalta inkább a másik személyiségébe, és nem pedig csupán formás testrészek gyűjteményébe szeretünk bele.

És hogy mi ennek a bizonyítéka? Szinte biztos, hogy a „nagy Ő” nem pont az az ideál, amit anno megálmodtunk magunknak.

A másik személyisége nem jelenik meg hűen egyetlen profilképből. Sőt, lehet, hogy a Tinderen balra is húztuk volna az »igazit«.

A netes, applikációs párkeresőknek köszönhetően még felszínesebbek lettünk párválasztás terén?

Lényegében igen. Túlságosan előtérbe kerültek a külső tulajdonságok. A férfiaknál az, hogy a lány hogy néz ki, a lányoknál az, hogy a fiúnak milyen anyagi háttere van. Túlságosan ezekre figyelünk, így elvész a személyiség keresése az internetes pillanatképek alapján.

Amikor találkozunk a másikkal, akkor egy valóság-ellenőrzést tartunk, hogy az illető tényleg úgy néz-e ki, mint a képeken. Itt derülhetnek ki olyan apróságok, hogy a vártnál kicsit nagyobb az orra, hogy a fotón magasabbnak tűnt, és így tovább. Erre jönnek még más, az elképzelttől eltérő tulajdonságok, mint amikor megszólal, kiderül, hogy amúgy másnak gondoltuk a hangját, furcsa a hanghordozása, affektál, egyébként pedig egy sótlan alak, és a többi. Ilyen csalódás nem érhet, ha az ismerkedés első pillanattól kezdve élőben látjuk a másikat, egy bulin, a téren, a hamburgeresnél, bárhol – ahol nincsenek előfeltételezéseink, irreleváns elvárásaink vele szemben. Hisz ott és akkor, minden információ és impulzus egyszerre ér minket a másikról.

Röviden: az internet adta lehetőséggel a túlzott vizuális fókusz és az azonnali szex elvárása elveszi a varázslatot. Túl gyorsan akarunk mindent, és túlságosan a külsőségekre figyelünk.

A pornónak is lehet szerepe ebben?

E téren az egyik legriasztóbb dolog, hogy mivel a serdülő srácok egyre inkább a felnőttfilmek vizuális kínálatán nevelkednek, így az ott látottak válnak a szex terén etalonná. Ezért a lányok az ott látott színésznőkhöz igyekeznek egyre inkább hasonlítani: szájfeltöltés, műköröm, tetoválás, emelt szemöldök, 3D szempilla, és a többi. Sajnos kijelenthető, hogy ilyen értelemben a serdülők számára a pornószínésznők ikonokká váltak.

A másik, amit a pornófilmek sugallnak, hogy az igazán jó, izgalmas szex csakis a párkapcsolaton kívül jöhet létre. A filmekben vadidegenek találkoznak, felhevült vággyal egymásnak esnek, majd ugyanígy, egymásnak ismeretlenként mennek a dolgukra tovább. Ehhez képest egy párkapcsolat unalmasnak tűnhet, amiért ráadásul sok áldozatot kell hozni. Ezzel már el is érkeztünk napjaink „hook up culture” elnevezéséhez: az alkalmi kapcsolatok korát éljük.

Ha ekkora a mai világban a kalandvágy, akkor mennyire jellemző a megcsalás?

A botlás szinte törvényszerű. Inkább szabály, mint kivétel.

Mai ingergazdag világunk egyértelműen nem a hűségnek kedvez. Ráadásul a hűséget ma sokan nem is tekintik értéknek, bizonyos értelemben súlyát vesztette.

Szerinted be kell vallani a félrelépést?

Ahogy a régi mondás tartja, amit nem tudunk, nem fáj. Lehet, hogy a vallomásra rámegy egy értékes kapcsolat. E téren nem lehet igazán jó tanácsot adni, de a hűtlenség ténye mindenképp beékelődik kissé a partnerek közé. Ha úgy tekintünk rá, mint egy figyelmeztető jelre, hogy valamit nem jól csináltunk, akkor tanulhatunk is belőle. Egy több évtizedes párkapcsolatban szinte előre borítékolható egy-két botlás.

A monogámia az emberiség egyik legnagyobb kihívása,

amely napjainkban egyre több nehézséggel jár. Elképzelhető, hogy a másik életében is lesz félrelépés. Egy megcsalás tönkre tudja tenni a legjobb kapcsolatot, de meg tudja menteni a legrosszabbat is – ám utóbbi azért ritkább.

Akkor hazudjunk?

Ezt mindenki döntse el maga. Két opció lehetséges: az egyik, hogy a megcsaló fél rájön, hogy mekkora butaságot csinált, így ráébred, hogy mennyire fontos is neki a másik; ezzel ellenkezőleg a kaland azzal is szembesítheti, hogy mennyire elfáradt már a kapcsolatuk, s már csak megszokásból vagy lustaságból nem lépnek, pedig esetleg mindkettőjüknek jobb lenne. Én azt tapasztalom a praxisomban, hogy egy megcsalás után, sok mindent átgondolva, sokkal magasabb szinten lehet újrakezdeni egy párkapcsolatot.

A megcsalásra érdemes egy vészcsengőként tekinteni.

Mielőtt bevallanánk párunknak, előtte nézzünk magunkba, hogy a félrelépést mi váltotta ki.

Ha úgy érezzük, hogy nem csak testi, de érzelmi eltávolodás is van a képben, akkor érdemes önmagunkkal számot vetni: menthető-e még a kapcsolatunk, vajon visszatalálunk-e még. Ha viszont csak egy pillanatnyi botlásról van szó, akkor azt szükséges végiggondolni, hogy az őszinteséggel mit érünk el, mennyi fájdalmat okoznánk vele a másiknak. Jóllehet, mindannyian úgy véljük, hogy feltétlenül tudni szeretnénk, ha megcsaltak – de amint kiderül, onnantól kezdve lidércként kísért folyamatosan, majd szép lassan megmérgezi és tönkreteszi az amúgy tényleg jól működő kapcsolatunkat.