Tulajdonképpen szeretői státuszban élek már fél éve

Nagyon jó volt visszaolvasni a január 22-én megjelentetett levelemet, és mivel úgy tűnik, remek terápia a történetírás, újra azon kapom magam, hogy mesélek.

Nem fordult még elő velünk túl sokszor, hogy egy korábbi levélírónk megírta volna sztorija folytatását, de most pontosan ez a helyzet Vincével, akinek első levelét itt lehet elolvasni. Vince azt mesélte el, hogyan jött össze egy nála jóval idősebb férfival (igen, ez egy meleg olvasónk története), akiről aztán kiderült, hogy még mindig szereti külföldön élő exét. Hát akkor most nézzük, hogyan zajlottak tovább az események innentől kezdve, csak előbb álljon még itt a szokásos felhívás: ha ön is szívesen írna, várjuk levelét a Randiblog e-mailcímére!

„A történetemet odáig ismerhetik az olvasók, hogy éppen elszaladni próbáltam egy olyan férfitól, aki bár nem engem akar, mégis intim kapcsolatot ápolt/ápol velem, így tehát ha tetszik, ha nem, ez egy kapcsolat, legyen az akármilyen is. Rengeteget olvasok pszichológia témában, sokféle megközelítésben az analitikustól, a viselkedésterápián át az evolúciós pszichológiai elméletekig azt remélve, hogy megismerhetem az emberi természetet és közelebb kerülhetek a „boldogsághoz”. De végeredményben mi is az a boldogság? Először is tudjuk egyáltalán, hogy mit akarunk? Vagy csak úgy hisszük, hogy akarunk valamit? És az, amiről azt hisszük, hogy akarjuk, valóban boldoggá tenne minket?

A megjelent írás karácsonyig követte az eseményeket, azaz eltelt azóta három hónap. Három igen mozgalmas hónap. Az év végén négy hetet töltöttünk külön, ami alatt kiderült, hogy hiányzunk egymásnak és egyikünk sem akar véget vetni ennek a történetnek. Napi kapcsolatban voltunk és vagyunk azóta is, és rengeteg idöt töltünk együtt. Megismertem a barátait is és egyre mélyülnek a beszélgetéseink. Sokminden kitisztult az előző kapcsolatát illetően is, és a helyzet nem annyira idilli, mint ami az én fejemben élt.

A dolgokat kissé bonyolítja, hogy közben véletlenül belebotlottam egy tökéletes „husband material”-ba, azaz férjalapanyagba, aki nyíltan komoly szándékkal közeledett hozzám, amit én persze hárítottam. Ennek hatására viszont újra napirendre került a menjek-maradjak kérdéskör, de csak a fejemben. Úgy döntöttem, nem hozom fel a témát, hanem várok. És megérte. Múlt héten jöttünk haza egy utazásról, ami nagyon jól sikerült, és ahol még közelebb kerültünk egymáshoz. Megtudtam, hogy nem randizik rajtam kívül senki mással már jó ideje és ez nekem felért egy vallomással. Azt éreztem, hogy ennél nekem nem is kell több. Egyelőre.

Majd egy újabb bumm! Múlt hétvégén közölte az utolsó pillanatban, hogy egy hétig nem látjuk egymást, mert az exe vagy akárkije is legyen, jön hozzá egy hétre... Teljesen lefagytam, és akkor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen szeretői státuszban élek már fél éve, ráadásul a tudtom nélkül. Amikor ezt a felismerést elmondtam neki, homlokráncolva azt mondta, hogy annál sokkal többet jelentek neki.

Újra csak kérdések tömkelege öntötte el az agyamat. Hogy lehettem ennyire hülye? Ennyire naiv? Mégsem ismerem az embereket? Vagy csak elvakított ez a romantika megint? Ő kell egyáltalán vagy csak ez a romantikus nyálgépezet, amiben élünk? Rá haragszom vagy magamra?

A fejéhez vágtam mindenfélét, hogy csak őt sajnálom, mert én könnyen ki tudok lépni ebből az egészből, viszont ő benne ragadt ebben a boldogtalan szexmentes távkapcsolatban, ami csak idővel felemészti, mert ő sokkal érzelmesebb ennél. És hogy micsoda egy töketlen seggfej, hogy nem meri bevallani még saját magának sem, hogy bent ragadt ebben és a múltban él. És persze, hogy tisztességtelen!

Reggel felöltöztem és eljöttem tőle.

Az az érzésem, hogy a történet folytatódik...”