A magasság poszthoz szólnék hozzá.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Volt néhány hete egy posztunk, amiben egy férfiolvasónk arról mesélt, hogy milyen igazságtalanság a nők részéről, hogy bizonyos testmagasság alatt gyakorlatilag szóba se állnak egy férfival. Ezzel kapcsolatban kaptunk megerősítést is egy női olvasónktól, de cáfolatot is más férfiolvasóinktól, és most megint egy ilyen cáfolat következik. A fenti bevezetővel kezdődő, elég rövid, de annál tartalmasabb levél beküldője a Győző álnevet kapta, és ő szintén amellett érvel, hogy a magasság nem minden, sőt, nem is feltétlenül szükséges: ő maga ugyanis 165 centi magas, mégis jóval magasabb neje van.

Hogy a testmagasságon kívül mivel lehet még kedvező benyomást tenni a nőkre Győző szerint, az alább olvasható, de természetesen ezzel a levéllel sem tekintjük lezártnak a témát. Ha ön úgy érzi, hogy tudna még hozzátenni akár pro, akár kontra, kérjük, tapasztalatait e-mailben küldje be nekünk az alábbi címre!

Klikkeljen ide, ha van kedve írni:
rand!@ma!l.velvet.hu

165 cm-es magasságú férfi vagyok, akinek 178 cm-es neje van! Nekem általában mindig a magasabb nők jöttek be, valahogy azok voltak számomra a kihívások, és általában össze is jöttek, akkoriban nőfaló hírében is álltam!

Körülbelül az ismerkedés fél órája után megszűntek a magasságbeli aggályok, a természet magassággal nem, de fellépéssel, határozottsággal, jó dumával és a hiányzó 25 cm-rel, hogy 190 cm-es legyek, megáldott a férfiasságomban, igaz, az már csak akkor derült ki, mikor ágyba kerültünk, de az még nagyobb „benyomást” és örömet tett a hölgyekre!

Így már 19 éve ismerem a nejemet, melyből 16 éve boldog házasságban élünk, 3 gyerekünk van, melyek az édesanyjuk magasságát örökölték, de az sem lett volna baj, ha nem, mert a magasság egy adottság – a fellépés, kiállás, duma stb. ezerszer többet nyom egy kapcsolatban, mint a külső adottságok, hosszútávon mindenképp.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!