Mirjam történetére szeretnék reagálni. Férfiként ugyanilyen helyzetben voltam. Igaz nem terveztünk gyereket és 5 éves sem volt a kapcsolatunk. De az exem ugyanígy bukott le.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Amint azt Viktor álnevű olvasónk alábbi levelének fenti bevezetőjében írja, ez a poszt egy válasz Mirjamnak, aki nemrég szerepelt itt a Randiblog Inbox posztsorozatban. Érdemes az ő levelét újraolvasni, mert nem hosszú, de az a lényeg belőle, hogy Mirjam meglátta a szerelme egy üzenetét, ami egy másik nőnek szólt, és ezek után elolvasta a többit is, amiből egyértelmű, hogy a férfi nem hűséges. Mirjam azonban még nem mondta el, hogy tud mindent, úgy érzi, nincs hozzá ereje.

Hát erre utal Viktor fent, amikor azt mondja, férfiként volt ugyanilyen helyzetben, azaz az ő szerelme is ugyanígy bukott le, amikor Viktor megtudta, hogy az illető valaki mással kavar a háta mögött. Nos, Viktor alább leírja, hogy milyen lehetőségek vannak, ő hogyan reagált, hogy ennek mi lett a következménye, és hogy mit tanácsol Mirjamnak, szóval érdemes az egész levelet elolvasni.

Aztán pedig ha van kedve és megosztanivalója, kérjük, írjon nekünk ön is, minden tapasztalatra, sztorira kíváncsiak vagyunk, ami társkereséssel, párkapcsolatokkal, illetve szakítással kapcsolatos! A címünk az alábbi.

Kattintson ide, íme a címünk:
randi@mail.velvet.hu

Kedves Mirjam, 3 dolgot tehetsz:

  1. Folytatod, nem szólsz neki és előbb-utóbb lebuksz, hogy az üzeneteit olvasod. Te leszel mindenért a felelős, megkapod, hogy pont az ilyen miatt lépett félre, és különben is mit képzelsz magadról, hogy a privát üzeneteit olvasod. Kódolva van.
  2. Beszélsz vele, hogy tudsz mindenről. Ha nem mondod el, honnan tudod, akkor képzelődsz, féltékenykedsz stb., ha elmondod, jön az egyes pont. Ugyanúgy kapni fogod az ívet.
  3. Nem mondasz semmit, csak megmondod, hogy elmúlt és hogy legyen vége. Nem fogja érteni, sőt még ő fog teperni és fogadkozni hogy megváltozik, és hogy mennyire szeret és minden más lesz. Dehogy lesz más, max. ideig-óráig. Csak az egója fog beszélni belőle, nem a szeretete.

Én a 3-as ponttal futottam neki, jött a dráma, és sajnos túlságosan szerettem, hogy határozottan nemet tudjak neki mondani.

És mivel már megrendült a bizalom, nem hittem többé neki, ugyanúgy olvastam az üzeneteit, amivel aztán lebuktam, és jött az 1-es pont.

És itt a lényeg, ha egyszer a bizalom ily módon megdőlt, onnantól nincs visszaút.

Én csak javasolni tudom neked, hogy bele se menj ilyenbe, az életed ketyeg, te pedig benne vagy egy halott dologban. Szakíts vele, ha akarod, elmondod neki az igazat, ha nem, akkor nem. De ne ülj benne a kapcsolatban.

Én egy dolgot bántam meg egyedül. Hogy amikor az éjszaka közepén olvastam, hogy másnap éjszaka megy a palihoz nem keltettem fel és raktam ki a lakásból azonnal. Elment még több hónap szenvedés vele, plusz 1 év mire rendbejöttem.

Sok erőt és kitartást!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!